Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Az ellentmondásos Edward John Eyre című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Aktuális

Az ellentmondásos Edward John Eyre

Szerző: / 2020. augusztus 12. szerda / Aktuális, Háttér   

205 éve született Edward John Eyre, az ausztrál kontinens angol felfedezője ellentmondásos gyarmati adminisztrátorként vált ismertté. Jamaica kormányzójaként egy felkelésre könyörtelen megtorlással reagált, amely széles körű vitát váltott ki az egész világon.

Az általános hiedelemmel ellentétben, Edward John Eyre nem a yorkshire-i Hornsea-ben, hanem a bedfordshire-i Whipsnade-ban született 1815 augusztus 5-én. Születése után nem sokkal a családja a közép-angliai Hornsea-be költözött, ahol megkeresztelték.

Hazából egészségügyi okok miatt 1833-ban Ausztrália Új-Dél-Wales államába érkezett, ahol birka- és marhatenyésztő lett. Állatait lóháton hajtva, új legelőket keresve feltárta az Adelaide-től északra fekvő sivatagot, felfedezte az 1000 méter fölé nyúló Flinders-hegységet és rábukkant a Torrens-tóra. Ezután a torkolatig követte a Murray folyót, majd bejárta a Spencer-öböl partjait és az Adelaide-től keletre fekvő nagy félszigetet, mely később az ő nevét kapta. Itt felfedezte az alacsony Gawler-hegységet is.

Edward John Eyre (1815-1901) az ausztrál kontinens felfedezője, gyarmati adminisztrátor és Jamaica ellentmondásos kormányzója, 1860 (Fotó: Henry Hering/Wikimédia)1840-41-ben elsőként szelte át az ausztrál kontinenst kelet-nyugati irányban. A Nagy Ausztráliai-öböl partjait követve Adelaide-től Albanyn keresztül az Indiai óceán partján fekvő Perthig jutott, miközben felfedezte az Eyre-tavat, amelyet a Torrens-tó részének vélt. Öt évvel később Charles Stuart földrajzi kutató is osztozott vele e tévedésben. (Az Eyre-tó Ausztrália legnagyobb, lefolyástalan sós tava, egy északi és egy déli részből áll, melyeket csatorna köt össze. Legnagyobb kiterjedése 15 ezer kilométer, de többnyire teljesen száraz, átlagosan tízévenként telik meg vízzel – ám ekkor két évig megőrzi azt. A környéken az éves csapadék mennyisége 130 mm. A tó szintje 10-12 méterrel a tengerszint alatt van, legnagyobb mélysége 34 méter. Ha magas a szintje, vize a még mélyebben fekvő Torrens-tóba folyik.)

Eyre útját egy hajó kísérte, amely a készleteiket vitte. Itt, a 132. keleti hosszúsági fokon 1841 januárban letáboroztak, s Eyre visszaküldte a hajót élelemért és vízért. Csak február végén indultak el ismét, s mivel nyugatabbra nem találtak kikötőhelyet, lovaikkal vitették a terheket. Eyre ötödmagával ment tovább, félúton hátrahagyták takaróikat, edényeiket és fegyvereik egy részét, s a lovakra bízták, hogy élelmezzék magukat. Egyik társa lopáson kapott két feketét, akik lelőtték őt s elszöktek egy puskával, az összes élelemmel és vízzel. Eyre megmaradt fegyverével lőtt egy kengurut, társa még a belső részeit és a bőrét is megette. 1841 májusban megjött az eső és hűvösebb lett, így ők és lovaik is erőre kaptak. Júniusban egy bálnavadász-hajó, a Mississippi vendégei voltak két hétig, kipihenték magukat, majd élelmet és vizet is vittek magukkal. Viharos szélben, mocsaras vidéken folytatták útjukat, s három hét múlva megérkeztek a György király-öbölbe, Albanyba.

13 hónapos útjuk bebizonyította, hogy a déli útvonal állatokkal nem járható, mégis, Eyre teremtett kapcsolatot a keleten és nyugaton már ismert területek között. Az utolsó négy hónap alatt több mint 2000 kilométert tettek meg, a vidéket Nullarbor- (egy szál fa sem-) síkságnak nevezték el.

Eyre 1841-ben a dél-ausztráliai Moorundie-vidék közigazgatási tisztviselője lett, megismerkedett az őslakók szokásaival és nyelvével és felemelte szavát érdekükben. 1846-53 között Új-Zéland alkormányzója volt, majd visszatért Angliába.

1854-60-ben a karib-tengeri Saint Vincent szigeten töltötte be ezt a tisztséget. Később a Szélcsendes Szigetek, 1861-től pedig Jamaica ügyvezető kormányzója volt, 1864-ben állandó kormányzóvá nevezték ki. 1865 októberében kirobbant a jamaicai feketék felkelése, Eyre a megtorlás során 439 embert végeztetett ki, és 600-at megkorbácsoltatott. Feloszlatta a törvényhozást és törvényen kívül helyezte az alkotmányt. Ezzel Jamaica koronagyarmat lett, de a lázadás részleges reformok bevezetésére késztette a briteket.

Samuel Calvert: Edward John Eyre angol utazó és felfedező és szolgája, Wylie útja Albany felé, metszet, 1891 (Fotó: Wikimédia)

A kormány megdicsérte Eyre-t a felkelés leveréséért, de a tömeges megtorlást helytelenítette, és 1866 júliusában hazarendelte. A vezető brit értelmiségiek egy része, John Stuart Mill, Herbert Spencer és Thomas Henry Huxley bíróság elé akarta őt állítani, míg Carlyle, Tennyson és Ruskin mellé állt. Végül egy esküdtszék úgy döntött, hogy nem emel ellene vádat, egy jamaicai polgári pert indított ellene, de ebben is felmentették – a prűden erkölcsös Viktória-korszak kevésre tartotta a színesbőrűek életét.

Eyre 1901. november 30-án, a Cornwall-félszigeti Tavistockban halt meg. Felfedező expedíciós utazás Közép-Ausztráliában című kétkötetes útinaplója 1845-ben jelent meg Londonban.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek