Hetven éve, 1947. április 23-án halt meg Károlyi Gyula, aki Horthy Miklós kormányzósága idején, 1931 és 1932 között töltötte be a kormányfői tisztséget.
Károlyi Gyula az egyik legtekintélyesebb és leggazdagabb arisztokrata nemzetség tagjaként látta meg a napvilágot, a híres grófi család sarja 1871. május 7-én született a Szabolcs megyei Nyírbaktán. Karrierje a 20. század elején még sokban hasonlított számos mágnás kortársáéhoz, a későbbiekben azonban megadatott számára a lehetőség, hogy eljusson a politikusok által hőn áhított csúcsra: előbb 1919 nyarán, a szegedi ellenforradalmi kormány élén, majd 1931-1932-ben miniszterelnök lett. Mégsem elsősorban pozíciói révén vált a két világháború közötti magyar politikai élet egyik meghatározó személyiségévé. Hogyan, milyen körülmények között érvényesült, s mit is jelentett a gyakorlatban – a kortársak által is sokat emlegetett, de részleteiben kevéssé ismert – háttérpolitikusi-tanácsadói szerepe?
„Károlyi Gyula, a „pipás ember”, ahogyan arisztokrata körökben nevezték, az egyik legbefolyásosabb politikai személyiségnek számított…”*
Édesapja a kiegyezés utáni magyar politika egyik jeles politikusa, 1898 és 1900 között a főrendi ház elnöke, édesanyja a szintén nagy múltra visszatekintő nemesi családból származó Degenfeld-Schönburg Emma volt. Az ifjú Károlyi a budapesti piarista gimnáziumban, majd az állam- és jogtudományi egyetemen tanult, innen Berlinbe és Bonnba vezetett az útja, ahol további tanulmányokat folytatott.
Hazatérése után Arad megyei birtokait irányította. 1905-ben lett tagja a felsőháznak, s bekapcsolódott a Bécs és a Fejérváry-féle „darabont-kormány” elleni nemzeti ellenállásba. Wekerle Sándor kormánya idején aradi főispánként tevékenykedett, de 1910-ben úgy döntött, hogy visszavonul a nagypolitikától. Az I. világháborúban önkéntesként az orosz fronton szolgált, mint tartalékos huszárhadnagy. A háború után hazatért Aradra, de az országban már semmi sem volt olyan, mint négy évvel korábban. 1918 őszén unokatestvére, Károlyi Mihály került a figyelem középpontjába, aki az őszirózsás forradalom élére állva próbált meg új politikát folytatni. Kormánya békés szándékait bizonyítandó jelentős mértékben csökkentette a hadsereg állományát, amit a területi igényeket támasztó Románia és Csehszlovákia ki is használt.
A Tanácsköztársaság alatt Károlyi Gyula előbb Aradon, majd Szegeden alakított ellenkormányt, amelynek „hadügyminiszteri” posztjára Horthy Miklóst nevezte ki. A kormányzóvá választott Horthyt mint személyes jó barátja és tanácsadója segítette, de az aktív politikai részvételtől távol tartotta magát. Aradi birtokait elvesztve 12 ezer holdas Szabolcs és Szatmár vármegyei birtokaira vonult vissza. 1927-ben a felsőház tagjaként tért vissza, egy évvel később koronaőri címet kapott.
Az 1930-as évek közepétől már olyan befolyásos háttérpolitikusként tevékenykedett, aki keveset szerepel a nyilvánosság előtt, de részt vesz a fontosabb állami döntések előkészítésében, és véleményére kormányzati szinten rendre odafigyelnek. Mindennek szerves részét jelentette, hogy Horthy Miklós kormányzó szűkebb környezetéhez, kis létszámú belső bizalmas tanácsadói köréhez tartozott. Károlyi Gyula ezt a szerepét a változó politikai viszonyok közepette a korszak végéig, 1944-ig meg tudta őrizni.
„A Károlyi-kormány összetétele mindenesetre Bethlen igaza mellett bizonyít: rendszer-, szellem- és irányváltozás itt csakugyan nem történt, kérdés viszont, vajjon az uj kormány mai összetételében meghozza-e azokat a „friss erőket és energiákat”, amelyeknek – ugyancsak Bethlen nyilatkozata szerint – az áldozatkészség maximumára kell majd birniok a nemzetet.” (Huszadik Század, 1931. augusztus)
A gazdasági válság miatt vesztésre ítélt Bethlen-kormányban rövid ideig külügyminiszter volt, majd 1931-ben, Bethlen lemondását követően Horthy kormányfőnek nevezte ki. Károlyi szinte változatlan személyi összetétellel vitte tovább a kompromisszumokon alapuló kabinetet, s megpróbálta rendbe tenni a megroppant, elsősorban agrárbevételekre alapozódó magyar gazdaságot. Első lépésként jelentős takarékossági intézkedéseket vezetett be, csökkentette a béreket, a nyugdíjakat, befagyasztotta az állami kiadásokat és visszafogta a beruházásokat. Szigorú monetáris politikája azonban a kormányt is megosztotta, sokan úgy gondolták, hogy a gazdasági problémák orvoslását egyedül a spórolásban látja. (Egyebek között korlátozta a hivatalok papírfogyasztását és az állami vezetők gépkocsihasználatát – ő maga is gyalog járt.)
Az ortodox, francia mintájú valutavédő politika nyomán a magyar gazdaság helyzete nem javult, az elégedetlenség viszont egyre nőtt az országban. A biatorbágyi merényletet követően Károlyi statárium bevezetése mellett döntött, újult erővel kezdődött meg a baloldaliak üldözése. A szélsőjobboldali erők kihasználták a helyzetet, 1931-ben megalakult a Böszörményi Zoltán vezette Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, s a Meskó Zoltán által alapított Magyar Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspárt is egyre több támogatóval rendelkezett.
A kormánnyal szembeni bizalomvesztés és Bethlen nyílt felszólítása nyomán Károlyi végül a lemondás mellett döntött, helyét Gömbös Gyula vette át. Károlyi, bár megmaradt Horthy bizalmasának (1936-ban titkos tanácsos lett, a háborúban támogatta Kállay kiugrási politikáját), visszavonult a politikától. 1947-ben, 75 éves korában halt meg Budapesten.
* Magyarország a XX. században
