„Auschwitz ma múzeum. Falai közt a múlt – és bizonyos értelemben valamennyiünk múltja – azzal a véghetetlen súllyal és igénytelenséggel van jelen már, ami a valóság mindenkori legbensőbb sajátja…”, írja Pilinszky János, aki számára a második világháború személyesen átélt, megdöbbentő és szívszorító élményt jelentett.
„1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája lépett be elsőként az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány döbbenetes volt. Halottak mindenütt, az élők pedig emberi roncsok voltak csupán. 1942–45 között majd 2 millió ember pusztult el a legnagyobb náci haláltáborban. 2006-tól január 27. – az ENSZ határozata alapján – a holocasut nemzetközi emléknapja. A világon mindenütt megemlékeznek a népirtás áldozatairól, a körülbelül 6 millió emberről, aki már soha nem térhetett vissza az életbe.”
75 évvel ezelőtt, 1945. január 27-én szabadították fel a szovjet csapatok a leghírhedtebb náci koncentrációs lágert Auschwitzban. Az ENSZ közgyűlése ezt a napot 2005 novemberében nemzetközi holokauszt emléknappá nyilvánította. A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján az áldozatokra és az auschwitzi haláltábor 1945. évi felszabadítására emlékezünk.
A koncentrációs táborok gondolata nem a múlt század terméke, a történelem leghírhedtebb koncentrációs táborai azonban a 20. században, a sztálini Szovjetunióban és a hitleri Harmadik Birodalomban működtek.
Németországban Hitler 1933-as hatalomra jutása után szinte azonnal meghozták azt a törvényt, amely lehetővé tette, hogy bárkit korlátlan ideig, ítélet nélkül fogva tartsanak. Elsősorban a zsidó származásúakat internálták, de üldözték a politikai ellenfeleket, az ún. kisegyházakhoz tartozókat, a homoszexuálisokat, a papokat, a cigányokat és a bűnözőket is. Már 1933 tavaszán megkezdődött a koncentrációs táborok építése, a nemzetiszocialisták ilyen tábort létesítettek többek között Buchenwaldban, Dachauban, Flossenbürgben, Mauthausenben, Sachsenhausenben és Ravensbrückben.
RADNÓTI MIKLÓS: RAZGLEDNICÁK
(részlet)
4
Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. – Így végzed hát te is, –
súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. –
Der springt noch auf, – hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.
(Szentkirályszabadja, 1944. október 31.)
A lágerekben 1933-36 között már több ezer politikai foglyot őriztek, együtt a köztörvényes elítéltekkel. 1934-ben az SS halálfejes egységei vették át a táborok felügyeletét, s ettől kezdve a polgári igazságügyi szerveknek nem volt beleszólásuk az itteni ügyekbe. 1937-ben alakult meg a táborok építésével foglalkozó első SS-vállalkozás, s ezt követően megsokszorozódott a koncentrációs táborok száma. 1940 és 1942 között hozták létre sok más, kisebb mellett a hírhedt auschwitzi tábort is a mai Lengyelország területén. 1944. március végére 20 főtábor és 165 munkatábor működött a német birodalom területén, a háború előkészítéséhez majd később a háborúhoz is egyre több kényszermunkaerőre volt szükség.
A zsidók szisztematikus gyilkolása 1941 végén kezdődött a chelmói megsemmisítő táborban, majd Treblinkában, Sobiborban és Belzecben folytatódott. A német vezetés 1942 januárjában fogalmazta meg a 11 milliós európai zsidóság megsemmisítésének szándékát, kezdetét vette a zsidó nép kiirtását célzó „Endlösung”, a végső megoldás. A kezdetben munkatáborként is működő auschwitzi (Oswiecim) és a majdaneki tábort már a tömeges megsemmisítés céljára alakították ki: az auschwitzi törzstáborban és a hozzá tartozó, 1942-ben kiépült Birkenauban, valamint Majdanekben építették az első gázkamrákat. (A zárt kamrába beengedett Cyklon B gázzal végrehajtott népirtás első áldozatai 1942 márciusában szovjet hadifoglyok voltak.) 1942 júniusában kezdték építeni a négy krematóriumot, melyeket 1943 márciusában helyeztek üzembe – s ezek napi kapacitása elérhette a 8000 főt. Az SS-által irányított eutanázia-programban, az értéktelennek ítélt emberek – az elmebetegek, fogyatékosok stb. – elpusztításában orvosok is közreműködtek.
Az auschwitzi volt a náci lágervilág legnagyobb táborkomplexuma, amely az Auschwitz I. koncentrációs táborból, a birkenaui megsemmisítő (Auschwitz II.) és a monowitzi kényszermunkatáborból (Auschwitz III.) állt. A tömeges népirtás 1942-es programszerű megkezdése után Auschwitz vált az európai zsidóság megsemmisítésének központjává.
A náci holokauszt áldozatainak számáról különböző források eltérő adatokat közölnek. Az auschwitzi német adminisztráció fennmaradt iratai és más kutatások szerint az auschwitzi táborkomplexumba hurcoltak száma összesen 1 041 000 fő volt: Lengyelországból 300 000, Görögországból 55 000, Németországból 69 000, Hollandiából 60 000, Franciaországból 69 000, Szlovákiából 27 000, Belgiumból 25 000, Magyarországról 436 000 embert deportáltak ide. Az auschwitzi múzeum is mintegy 1,1 millióra teszi az itteni lágerbe irányított zsidók számát, ám az áldozatok ennél jóval többen is lehettek, mivel egy idő után a tömegesen érkezők már nem kaptak számot sem, 70-75 százalékukra az azonnali halál várt. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) archívumaiból származó, legutóbb nyilvánosságra került adatok szerint viszont legalább 4 millió áldozata volt Auschwitznak.
Magyarországon az 1941-es népszámlálás (a visszacsatolt területekkel együtt) 825 ezerben határozta meg a zsidótörvények által érintettek számát. 1943-ban, amikorra a közel 3 milliós lengyel zsidóság többségét már elpusztították, Magyarországon volt a legnagyobb zsidó népesség Európában. A holokauszt történetének legnagyobb és leggyorsabb deportálási akciója 1944. május 15-én kezdődött. Július 9-ig, azaz 56 nap alatt, német adatok szerint 437 402 zsidót deportáltak Magyarországról, 15 ezer fő kivételével mindegyiküket Auschwitz-Birkenauba. A magyarországi zsidóság elpusztítása tehát Auschwitz-cal fonódott össze, személyesen pedig elsősorban Rudolf Höss ottani parancsnok nevéhez kötődik. Magyarország jelenlegi területén 490 ezerre volt tehető a zsidó származásúak száma, közülük mintegy 210 ezren (más adatok szerint 300 ezren) pusztultak el a haláltáborokban. A holokauszt során több ezer magyarországi romát is meggyilkoltak.
Az auschwitzi tábort 1945 januárjában a Vörös Hadsereg elől visszavonuló nácik felszámolták, a II. és a III. krematóriumot felrobbantották, s elégették az irattár nagy részét. 58 ezer embert elhajtottak Németországba, de a táborban még január 20-án is tömegesen lőtték agyon a foglyokat. Amikor a szovjet csapatok január 27-én felszabadították a tábort, 7650 csonttá soványodott túlélőt találtak, akiknek több mint a fele lengyel és magyar volt.
„A múló idő a történet relativitásából a „tiszta történés” totalitásába, minden igaz cselekedet eleve mozdulatlan tengelyébe vezet. Ez a „tiszta történés” azonban már teljes egészében „mozdulatlan”, sajátos módon függetlenült és egyetemes érvényű valóság, vagyis szöges ellentéte a merényletnek, mely mindig üres, viszonylagos és irreális.
Auschwitz ma múzeum. Falai közt a múlt – és bizonyos értelemben valamennyiünk múltja – azzal a véghetetlen súllyal és igénytelenséggel van jelen már, ami a valóság mindenkori legbensőbb sajátja, s attól, hogy lezárult, csak még valódibb, még érvényesebb. Legotthonosabb tárgyaink, hétköznapi civilizációnk szinte valamennyi eszköze – az utolsó elhányt bádogkanálig – soha nem látott metamorfózison ment itt keresztül. Egyrészt puszta funkciójára süllyedt, oda, ahová annak előtte csak a kínzószerszámok, másrészt ugyanezek a tárgyak, beleértve az eredendően kínzásra szánt eszközöket, lettek végül is a század legsajátosabb ereklyéi. Valamennyit egyazon jelentés elvéthetetlen jegyei borítják. Ütések és kopások, miknek kibetűzésére alig tettünk valamit. Pedig ezek a század betűi; ezek a kor betűformái.
A passé realitásába egyedül az áldozatok jutottak el. Övék ma minden jelentés. A botránykeltők eleve megrekedtek valamiféle örökös conditionnel-ben.” (Pilinszky János: Ars poetica helyett)
A náci holokausztnak megközelítőleg 13 millió áldozata volt: közel 6 millió zsidó, a kétmilliós európai cigányság 10-30 százaléka, 3,3 millió szovjet hadifogoly, 2,5 millió nem zsidó származású lengyel, német, továbbá más kelet- és nyugat-európai emberek százezrei, akiket különböző politikai, vallási és szociális szempontok miatt likvidáltak.
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944. április 16-án kezdődött meg a hazai zsidóság gettóba zárása elsőként Kárpátalján.
