Déri János halála előtt meg volt győződve arról, hogy „három év múlva már senki nem fog emlékezni rám”, nem lett igaza.
Húsz éve, 1992. április 29-én halt meg Déri János Táncsics-díjas újságíró, szerkesztő, riporter, akinek kapcsolatteremtő képessége, közvetlen humora és ötletei a legunalmasabb helyzeteket is szórakoztatóvá tudták tenni.
„Ma ő ülne a helyemen a Heti Hetesben, ha élne” – mondja róla Farkasházy Tivadar. Fodor János szerint a mai olcsó sztárgyártás terepén nem biztos, hogy sztár lenne. Szegvári mondta: Déri János „csak” egy profi civil volt, amiből nincs több. Hortobágyi Éva már az egyetemi évek alatt tudta, ebből a fiúból sztár lesz. Horváth Ádám ismerte a nagyvilág előtt titkolt, a szorongó, helyét nem találó arcát is. Kremsier Edit látta, mintha mindvégig rettegett volna egy utolsó találkozástól. Akkor is, amikor az ország legszerethetőbb és legnézettebb tv-s személyisége volt. (Rózsa Péter: Déri János – egy profi civil karrierje)
A „Déri”
Jóllehet Déri János halála előtt meg volt győződve arról, hogy „három év múlva már senki nem fog emlékezni rám”, nem lett igaza. Az országos hírű televíziós személyiséget nem felejtette el sem a közönség, sem az újságíró szakma, a róla elnevezett, 1992-ben alapított Déri-János díj évente felidézi emlékét és sokrétű munkásságát. A díjat az újságírókból, humoristákból, rádiós és televíziós személyiségekből álló Április 14. Alapítvány ítéli oda évente olyan művészeknek, akiknek sikerült – Dérihez hasonlóan – több műfajban is maradandót alkotniuk.
1951. április 14-én született Budapesten. Gépészmérnöki képzettséggel jelentkezett egy hirtelen ötlettől vezéreltetve 1975-ben a Riporter kerestetik című vetélkedőre, és a harmadik helyen végzett. A nézők azonnal szívükbe zárták a fiatal, laza, szellemes és mégis hiteles riportert.
1977-1983 között a Magyar Rádió ifjúsági osztályán dolgozott, 1983-tól a társadalompolitikai szerkesztőség munkatársa, majd a Hírháttér, az Ez+Az és az Ablak című szolgáltató műsor állandó műsorvezető-riportere lett. Az Ablakban hétről hétre segítette a kisembert közügyei intézésében, a hivatalokkal folytatott harcaiban. Szerette a népszerűséget, de nem felejtette el, hogy „az újságíró felelőssége nem az, amit mond, hanem az, ahogyan értik”.
Politikai és humoros műsorokban egyaránt otthon volt. Természetessége, szakmai tudása, felkészültsége és tisztessége méltán tette rokonszenvessé, bár „idillromboló” megszállott igazságkeresését, munkamániáját nem mindenki értékelte pozitívan. Már életében legendává vált, és csak „a Dériként” emlegették. Ha valamelyik műsora adásba került, az emberek siettek haza „Dérit nézni”.
Nagyon kedvelt volt a Nulladik típusú találkozások című műsora és annak paródiája, melyet Antal Imrével készített, a Pocsék Áruk Fórumával pedig új műfajt teremtett. Nélkülözhetetlen szóvivője, szólistája lett a Rádiókabaré havi adásainak, szilveszteri bemutatóinak is. Fanyar humorú publicisztikáit rendszeresen közölte a Hócipő című szatirikus lap, amelyben élete utolsó percéig publikált. „Valahogy minden jól állt neki”- mondta egyszer találóan róla Farkasházy Tivadar.
Mindössze 41 éves volt, amikor reménykedéssel vegyes hosszú küzdelem után mégis legyőzte a tüdőrák. A betegséggel folytatott harcát egy egész ország kísérte visszafojtott lélegzettel. Népszerűségét mutatja, hogy szolidaritási mozgalom és gyűjtés indult megsegítésére. Déri, miután a magyar és az európai orvostudomány lemondott róla, utolsó reményként Mexikóba utazott, hogy ott szabaduljon meg betegségétől. A kór azonban már a szívét is megtámadta, és nem tudtak rajta segíteni: egy ország hallgatta megrendülten utolsó jelentkezését a messziségből.
A gyermekeinek szánt naplójában ezt írta betegségéről: „a rákos sejt… mindenütt ott van, egyszer csak nincs sehol, mert belepusztul az egész test, belepusztul a rák is…” Néhány nappal a halála előtt lemondó szomorúsággal azt mondta: „három év múlva már senki sem fog emlékezni rám.”
Nem lett igaza. Nem felejtette el a közönség, a nézők, a kollégák, a szakma sem. Emlékét őrzik a barátok, a tőle mind a mai napig tanuló tanítványok, az újságírókból, humoristákból, rádiós és televíziós személyiségekből álló Április 14. Alapítvány és a nevével fémjelzett díj, amelyet minden évben olyan kimagasló közéleti szereplőknek, művészeknek adományoznak, akik sokoldalú tevékenységükkel hozzá hasonlóan maradandót alkotnak.
Eszméletlen állapotban érkezett haza, felesége, három gyermeke körében érte a halál 1992. április 29-én. A Dunaújvárosi Főiskola Kommunikációs Intézete és Médiacentruma Déri János nevét vette fel. Életéről és haláláról Rózsa Péter könyvet írt, ebből a könyvből nem csak Déri egyénisége bontakozik ki, de egy televíziós korszak is megelevenedik.
