II. József német-római császár, magyar király, „a kalapos király” trónra kerülését követően bizonyítani akart – feszült benne a tettvágy, egész birodalmát át akarta gyúrni, és nem volt tekintettel sem országai eltérő alkotmányaira, sem népei eltérő sajátosságaira.
II. József és uralkodása sok vitát vált ki ma is a történészek között. Általában reprezentatív felvilágosult abszolutistaként mutatják be – vagyis ő is azon 18. századi uralkodók közé tartozik, akik a felvilágosodás néven ismert filozófiai mozgalom alapelveit alkalmazták a kormány és a társadalom problémáira. Vallási reformjaiban megerősítette a szabadabb vallásgyakorlás lehetőségét, ill. engedélyezését. Társadalmi reformjaiban igyekezett egyenrangúságot létrehozni, próbálta enyhíteni a parasztság nehéz helyzetét és társadalmi jólétet teremteni. Közigazgatási reformjaiban megpróbálta racionalizálni a kormányt a hatékonyság érdekében.
Azonban sok tudós vitatja ezeket az állításokat. Szerintük József csak akkor támogatta a véleménynyilvánítás szabadságát, ha ez a kifejezés nemőt bírálta; amikor ugyanis ez megtörtént, ugyanolyan keményen, elnyomóként lépett fel, mint más uralkodók. Ifj. Barta János A nevezetes tollvonás c. könyvébe írja, hogy a társadalmi és vallási reformjai kevésbé foglalkoztak az igazságos társadalom megteremtésével, sokkal inkább az volt a célja, hogy a lehető leghatékonyabban jusson hozzá a legnagyobb mennyiségű adóhoz és katonai utánpótláshoz. A jólét csak azért látszólagosan volt jó, valójában minden réteg elégedetlen volt.
II. József (teljes nevén: József Benedek Ágost János Antal Mihály Ádám, németül: Joseph Benedikt August von Habsburg-Lothringen) 280 éve, 1741. március 13-án született Bécsben. Habsburg Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc legidősebb fiát félévesen hozták Pozsonyba a támadó bajorok elől. A történet, amelyben a királynő karján a gyermekkel kért volna a magyar rendektől segítséget, legenda. József Bartenstein államtitkártól tanult történelmet, Martin professzortól jogot, főleg a kormányzati stúdiumok s a kor új eszméi érdekelték. 1759-től vett részt az államtanács ülésein, 1764-ben római király, apja 1765-ös halála után német-római császár és anyja mellett társuralkodó lett, bár csak külügyi, katonai és igazságügyi kérdésekbe szólhatott bele. József Falkenstein gróf néven bejárta Német-, Francia- és Olaszországot, példaképével, II. Frigyes porosz királlyal Lengyelország felosztásáról tárgyalt, 1768-ban és 1773-ban Magyarországon is tett körutat. Kétszer nősült, 1760-ban Bourbon-Pármai Izabellát, 1765-ben a bajor Mária Jozefát vette el, mindkét asszony himlőben hunyt el.
1780-ban, anyja halála után lépett trónra. Feszült benne a tettvágy, egész birodalmát át akarta gyúrni, és nem volt tekintettel sem országai eltérő alkotmányaira, sem népei eltérő sajátosságaira. Egységes birodalmat képzelt el, s hogy esküje ne korlátozza, nem koronáztatta meg magát Magyarországon, így lett „kalapos király”. Az állam és egyház viszonyát szabályozva kiemelte a pápai hatalmat hangsúlyozó bullákat a rituáléból, s csak jóváhagyásával lehetett pápai dokumentumokat kihirdetni. Elvette az egyháztól a cenzúrát, türelmi rendelete a nem katolikusoknak szabad vallásgyakorlást és hivatalviselési lehetőséget adott, feloszlatta a nem betegápoló vagy tanító szerzetesrendeket. Amikor ezek miatt VI. Pius pápa 1782-ben Bécsbe ment, tisztelettel fogadta ugyan a katolikus egyházfőt, de a vitás kérdésekben nem engedett.
Reformjait a hatóságok lassan vagy passzív ellenállással hajtották végre, ezért 1783-ban a tisztviselőitől feltétlen engedelmességet követelő rendeletet adott ki a közigazgatásról. Mivel főként hazánkban ütközött akadályokba, ahol a végrehajtó hatalom a megyék kezében volt, József úgy látta, a reformok akadálya a magyar alkotmány. 1784-ben Bécsbe vitte a koronát, a latin helyett a németet tette hivatalos nyelvvé, s elrendelte a népesség, nemesek és nem-nemesek összeírását, fegyverrel fenyegetve az ellenálló megyéket. A király s a magyar nemesség viszálya nyomán kitört a Horea-Closca-féle román parasztlázadás, amelyet ugyan nem József szított, de politikájának szerepe volt benne. A felkelés leverése után felszabadította a jobbágyokat, megszüntette a földesurak bírói jogát, megengedte a szabad költözést.
1785-ben felszámolta a megyerendszert, az ország tíz kerületének élére királyi biztosokat állított. Új bírósági eljárást vezetett be, egységes jogrendszere felszámolta a magyar törvényeket. Országos földmérést indított, a nemesség ezt is jogsértésnek érezte, s mert fontosnak tartotta az oktatást, Pesten e célra emeltette az Újépületet.
József császárként alig törődött a német fejedelmek, így az egyháziak kiváltságaival, ezért azok Nagy Frigyes porosz király hatására szövetséget kötöttek ellene. József hogy helyzetét javítsa a birodalomban, Bajorországért Belgiumot ajánlotta fel, ahol a papság ellene izgatta a népet, de a porosz uralkodó ezt is meggátolta. Frigyes 1786-os halála után sikertelenül tervezett porosz szövetséget, az 1787-ben indított török háborúban Katalin cárnővel működött együtt. Belgrádot azonban nem tudta bevenni, s a török betört a Bánátba.
József betegen tért meg Bécsbe, Belgium forrongott, a poroszok a törökkel szövetkeztek ellene. Kudarcai felszították a magyarok elégedetlenségét, s az újoncállítás fejében a sérelmek orvoslását, a törvények visszaállítását követelték. Mikor 1789-ben egységes földadót vezetett be s erőszakkal foglalt le szénát és gabonát, 15 megye fellázadt, s felkelés fenyegetett. József országgyűlést ígért, de ez sem segített. 1790. január 28-án egy tollvonással visszavonta rendeleteit, a jobbágyságról, vallási türelemről és lelkészállításról szólókat kivéve, s helyreállította a magyar alkotmányt. Abban a hitben halt meg Bécsben, 1790. február 20-án, hogy életműve összeomlott.
József a felvilágosult abszolutizmus szellemében uralokodott, politikáját jozefinizmusnak nevezték. A szegények kedvelték, a magyar nemesség viszont jogai csorbítójának tekintette: országgyűlést nem hívott össze, rendeletekkel kormányzott (összesen hatezret adott ki). Az osztrákok a népek jótevőjének látják, a magyarok – reformjai jogosságát elismerve is – idealistának tartják, aki a politikai realitásokat figyelmen kívül hagyta, s türelmetlensége és erőszakossága minden nemzetiséget és réteget ellene hangolt. Józsefnél a modernizálás nemcsak a feudalizmus felszámolását, az életszínvonal növelését, de egységes, német nyelvű birodalmat is jelentett, és ez a francia forradalom előestéjén, a nemzeti mozgalmak kibontakozásakor bukásra volt ítélve.
Gyermeke nem lévén, trónját öccse, II. Lipót örökölte, aki köteles volt helyreállítani az ősi alkotmányt, és esküt tett arra, hogy Magyarországot teljesen független királyságként kezeli, amelyet csak a saját törvényeinek és szokásainak megfelelően kell kormányozni.
