1944-ben április 16-án megkezdődött az akkor Magyarországhoz tartozó Kárpátalján a zsidók gettókba zárása, majd deportálása. Magyarországon minden évben április 16-án tartjuk meg a holokauszt magyarországi áldozatainak napját.
Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják meg Magyarországon a holokauszt magyarországi áldozatainak napjá
1944-ben április 16-án kezdődött meg az akkor Magyarországhoz tartozó Kárpátalján a zsidók gettókba zárása, majd deportálása. A népirtás az ország 1944. március 19-i német megszállásával indult, ám az előzmények egy negyed századdal előbb kezdődtek. A magyar nemzetgyűlés 1920. szeptember 26-án elfogadta a nem keresztény származásúak egyetemi felvételének szabályozásáról szóló 1920: XXV. törvénycikket. A numerus clausus kimondta, hogy az országban élő „népfajok, nemzetiségek” nem tanulhatnak nagyobb arányban az egyetemeken, mint amekkora a részarányuk az összlakosságon belül. A jogszabály a zsidó származásúak továbbtanulásának korlátozására született, felrúgta az állampolgári jogegyenlőséget, csorbította a magyar zsidóság 1867-ben törvénybe iktatott politikai emancipációját.
A zsidóság teljes jogfosztása „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosításáról” szóló, 1938. május 29-én hatályba lépett 1938:XV. törvénycikkel vette kezdetét. Az ún. első zsidótörvény értelmében a sajtó, az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi kamara tagjainak, az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legfeljebb 20 százaléka lehetett zsidó, azaz izraelita vallású.
Az 1939. május 5-én kihirdetett 1939:IV. törvény „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”, vagyis az ún. második zsidótörvény vallástól függetlenül zsidónak minősítette azt, akinek legalább egyik szülője vagy legalább két nagyszülője zsidó vallású volt, s őket eltiltotta az értelmiségi pályán való működéstől.
Az 1941. augusztus 18-án kihirdetett 1941:XV. törvénycikk „a házassági jog módosításáról és a házassággal kapcsolatos fajvédelmi rendelkezésekről”, azaz a harmadik zsidótörvény megtiltotta a zsidók és nem zsidók közti házasságot, és „fajgyalázásnak” minősítette a nem zsidók és zsidók közti házasságon kívüli nemi kapcsolatot. Közben, az 1939-ben elfogadott honvédelmi törvény megteremtette a – háború éveiben több tízezer zsidó életét követelő – fegyvertelen honvédelmi munkaszolgálat jogi alapjait.
A német megszállás után a Sztójay-bábkormány sorra hozta a zsidóellenes – köztük a sárga csillag viseléséről szóló – rendeleteket. 1944. április 26-án elrendelték a zsidók lakásának igénybevételét, a városokban gettókba, Budapesten ún. zsidóházakba költöztetésüket, bár az első, kárpátaljai gettók már előbb létrejöttek.
A tömeges deportálások 1944. május 15-én kezdődtek, először a keleti országrészekben, a visszacsatolt Kárpátalján és a Felvidéken, majd az egész országban. Adolf Eichmann néhány tucatnyi stábja a magyar közigazgatás és a csendőrség teljes apparátusának aktív közreműködésével érte el 437 ezer magyar állampolgár bevagonírozását, napi négy szerelvény indult Auschwitzba. Budapest zsidóságának elhurcolását a nemzetközi tiltakozás hatására Horthy kormányzó július 6-án kénytelen volt leállítani. A munkaszolgálat, a deportálások, a tudatos népirtás nyomán 320 magyar pusztult el, a vidéki zsidóság gyakorlatilag teljesen megsemmisült, a Budapesten élők közül mintegy 100 ezren megmenekültek.
A magyarországi holokauszt emléknapjához kötődik a budapesti Holokauszt Emlékközpont 2004. április 15-i megnyitása. Az intézmény alapkövét 2002. december 16-án helyezték el azon a Páva utcai telken, amelyet a Budapesti Zsidó Hitközség bocsátott – a rajta lévő használaton kívüli zsinagógával együtt – a magyar állam rendelkezésére.
