Megdöbbenéssel értesült a Magyar Színházi Társaság arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat a többségi szakmai javaslat ellenére döntött az Új Színház igazgatói kinevezése ügyében – írja a szakmai érdekvédelmi szervezet Tarlós István főpolgármesternek címzett levelében.
A Cultura már beszámolt az Új Színház igazgatói kinevezése körüli botrány kialakulásáról és érthetetlen fordulatáról. Márta István jelenlegi igazgatóval senki nem tárgyalt azóta, Dörner György, megválasztott igazgató viszont 2012 januári munkába állásáig nem kíván nyilatkozni az ügyben.
A Magyar Színházi Társaság tagjai nehezményezik, hogy a korábbi igazgatói kinevezésekkel kapcsolatos döntésekkel ellentétben most indoklás sem jelent meg az főpolgármesteri hivatal részéről. Kifogásolják továbbá, hogy a meggyőző arányú, szakmai indokokkal alátámasztott ajánlás ellenére (a bizottság 6:2 arányban a másik pályázót támogatta) a fenntartó más döntést hozott, és ismételten egy ismeretlen tartalmú pályázatot ítélt győztesnek a széles nyilvánosságot kapott másik pályázattal szemben.
„Ez a döntése is azt a hitet erősíti a szakmában s a választópolgárokban, hogy a politikai célú területszerzésen túl más nem motiválja Önöket” – fogalmaz pénteki nyílt levelében a Magyar Színházi Társaság elnöksége nevében Csizmadia Tibor elnök.
„Tudnia kell, hogy evvel rövid idő alatt fel fogja számolni fővárosunk világszerte elismert, gazdag színházi, kulturális életét” – írja Tarlós Istvánnak az érdekvédelmi szervezet.
(Cultura.hu, MTI)