Mi a pünkösdi mítosz eredete? Hogyan váltak apostolokká, majd vértanúkká a tanítványok, akikre ma emlékeztet az utolsó tavaszi ünnepnap? Miért csak 40 napon át jelent meg a feltámadott Jézus tanítványainak? Miért tűnt el a magasságban mennybemenetel ünnepén?
Pünkösd napján három fontos esemény történt: “a Szentlélek eljövetele – mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője -, az egyház alapítása és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete” – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményében.Jé
Mert elküldte övéihez a Szentlelket, a Szentháromság harmadik személyét, hogy segítségével megszülessen az egyház, a közösség, melyet azóta is „Corpus Christi Misticum” (Krisztus titokzatos teste) névvel illetnek a keresztények. Véget ért hát a szüntelen várakozás, új korszak jött el: a tettek ideje.
Akár hiszi valaki az apostolok fejére szálló tüzes nyelvek történetét, akár nem, azt senki sem tagadhatja, hogy azokban a napokban valaminek történnie kellett. A Jeruzsálem és Galilea között bolyongó megzavarodott sereg (a 12 tanítvány és a külső kört alkotó hetvenből is sokan), a gyászon, félelmen, riadalmon átesett emberek, akiket ugyan felszabadított, mámoros örömre hangolt a húsvéti esemény, de újabb rémületbe kergetett a küldetés: „Elmenvén tanítsatok minden népeket!”
Apostolokká lettek
Valaminek tehát történnie kellett, amitől a tanítványok apostolokká lettek. Nekibátorodtak a szólásnak is, meg az útra kelésnek is. Ami történt, az racionálisan megmagyarázhatatlan csoda: néhány egyszerű ember elindult a távoli, júdeai provinciából, és meghódította a világot. Először – alig 300 év alatt – a hatalmas római birodalmat, aztán egész Európát, majd Észak- és Dél-Amerikát, napjainkban Afrika nagy részét. Ázsiába is eljutott a kereszténység, de sokkal kisebb hatóerővel, mint a többi földrészre: a sokféle ázsiai nép másféle isteni üzenet befogadására inkább képes.
A köztudatban az első, a jeruzsálemi ősgyülekezet lett a példakép, a „szent kezdet”. Pedig a kereszténység igazi bölcsője (ott nevezték a híveket először krisztiánoszoknak) Antiochia, Szíria fővárosa volt. Félmillió lakosával a birodalom harmadik metropolisa.
A jeruzsálemi gyülekezet kis sziget maradt, jámboréletű, imádkozó közösség, javait a szegényeknek adta, és visszavárta feltámadott Urát. Visszavárta az időnként hazatérő apostolokat is. Ekkor még a legfőbb tekintély a jeruzsálemiek feje, Jakab apostol volt. A nagy, 67-es forradalom, Jeruzsálem ostroma előtt álombeli jelenés bírta őket menekülésre. El is mentek a Jordánon túlra, majd valamelyik szíriai gyülekezet olvaszthatta őket magába.
Antiochiában azonban már az első pünkösd után megalakult a gyülekezet, amely mint valami repülőgép-anyahajó bocsátotta útra az apostolokat, ellátván őket útravalóval, jó tanáccsal és a hajózáshoz szükséges dénárokkal. A Jeruzsálemben maradtakat is Antiochia tartotta el, valamint az 1. század derekán pusztító nagy éhínség idején az egymás után alakuló ázsiai gyülekezeteket is.
Görögök, szírek, zsidók békességben
Antiochia gazdag kereskedőváros volt a tenger és az Orontész partján. Utcái festői hegyoldalakon futottak a magasba, híres kertjei az „ókor csodái” közé tartoztak, a természet pompáját oszlopsorok, szobrok egészítették ki, mindenfelől szökőkutak csobogása hallatszott. A gyönyörű várost görögök, szírek és zsidók lakták békességben és eleven alkotó munkában: kereskedtek, hajóztak, mindig indult és mindig érkezett valaki. Ha az apostolok otthon még félénkek, aggodalmasak, visszahúzódók voltak, itt lendítést kaptak, sodrást, bíztatást. Csak Antiochiáig volt nehéz eljutniuk, onnan már – a szó szoros értelmében – vitte őket a hullám.
A tengeren túl pedig – Korinthoszban, Efezoszban, Alexandriában, Rómában – szomjas, fogékony szívek várták őket. Szabadulásra váró rabszolgák, gyámolításra vágyó szegények, vigaszra szoruló gyászolók. A pogány világ harcolt ellenük. Gúnnyal, üldözéssel, a császári rendeletek, a római bürokrácia minden eszközével. De Róma állami szervezettsége bizonyos segítséget is adott: kitűnő utakat, sűrű hajójáratokat, és búvóhelyeket biztosító nagyvárosokat.
Üldözésüket azzal is magyarázzák, hogy nem mutattak be áldozatot (nem füstöltek tömjént) az istenített császárok szobrai előtt. De hát a szobrok előtt némely más hitűek sem áldoztak. A keresztényeket azért üldözték, mert lélekben szabadok voltak. Szabadok a zsarnokság idején, ezt a hatalmasoknak nehéz elviselniük. A vértanúk ezrei emelt fővel mentek a halálba, vérük hullásából hit fakadt – így teljesítették be a pünkösdi csodát.
