130 éve, 1890. február 18-án halt meg Andrássy Gyula gróf, a kiegyezés korának vezető politikusa, miniszterelnök, akadémikus, akit az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepéért halálra ítéltek és jelképesen felakasztottak.
Andrássy Gyula nem nyugodott bele a szabadságharc elvesztésébe, az 1850-es évek végén már a megbékélésért fáradozott: a kiegyezés egyik előkészítője, 1867 után az első magyar kormányfő, később pedig az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere lett.
Jó barátja, az emigrációban öngyilkos lett Schmiedegg Kálmán gróf a búcsúlevelében ezt írta Andrássynak: „Gyula, Te nagy dolgokra vagy hivatva. Egyre kérlek csak, arra, hogy legyél meggyőződve hivatásod nagyságáról és ne engedjed, hogy hanyag, henye természeted energiádat megsemmisítse. Életed Magyarországé, tevékenységeddel tartozol hazádnak és nevednek egyformán.” Andrássy Gyula pedig beteljesítette történeti hivatását.
Gróf Andrássy Gyula felvidéki Oláhpatakon (ma Vlachovo, Szlovákia) – más források szerint Kassán, avagy Tőketerebesen (ma Trebišov, Szlovákia) – született 1823. március 8-án az egyik legrégibb, székely eredetű főnemesi családban Andrássy Gyula Gábor Manó Ádám néven.
Apja gróf Andrássy Károly, anyja Szapáry Etelka grófnő volt. Az akkori szokások szerint középiskolai és jogi tanulmányainak befejezése után külföldi tanulmányútra ment, Franciaországban, Angliában járt.
Hazatérve bekapcsolódott a közéletbe, 1845-ben a Tisza szabályozásával foglalkozó Felső-Szabolcsi Társulat elnöke lett.
Ekkor ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, akinek eszméi nagy hatással voltak rá, Széchenyi pedig pártfogásába vette, s megjósolta: Andrássy döntő szerepre hivatott az ország vezetésében. Az 1847-48-as utolsó rendi országgyűlésen Zemplén vármegye követeként Kossuth politikáját támogatta. Az 1848. március 15-i forradalom után áprilisban, alig 25 évesen Zemplén megye főispánja lett, ősszel részt vett a pákozdi, majd a schwechati csatában, a tavaszi hadjárat alatt a fővezér Görgey segédtisztje volt.
1849 májusában címzetes ezredessé és isztambuli követté nevezték ki, a szabadságharc bukása után Törökországból Párizsba, majd Londonba ment. Az osztrák hadbíróság halálra ítélte és távollétében (in effigie) jelképesen kivégezték, azaz nevét az akasztófára szögelték. A rendkívül előnyös megjelenésű, daliás – kora egyik legszebb férfiának tartották – Andrássyt a társaságokban ezután csak „a szép akasztott férfiként” (le beau pendu) emlegették..
A párizsi szalonok közkedvelt alakja lett, 1856-ban nőül vette Kendeffy Katinka grófnőt, s 1858-ban az édesanyja által kieszközölt amnesztiával hazatért. Az úri világ kedvence, a mindenkit elbájolni tudó, jó kedélyű, végtelenül intelligens gróf – noha levelei alapján feleségét őszintén szerette -, valószínűleg többször is „félrelépett”, és a hűséget sajátságos hozzáállással kezelte, a legismertebbé és leghirhedtebbé vált bizonyítékkal szolgáló viszonyából született Laborfalvi Róza lánya, Jókai Róza, a későbbi Feszty Árpádné. (Igaz, ezt a „rokonságot” elsősorban a Jókai család hangoztatta és terjesztette büszkén.)
Idehaza Deák Ferenchez csatlakozott, a jogfolytonosságot fenntartva, de békés úton akarta a bécsi udvarral fennálló ellentéteket rendezni. 1860-ban visszautasította a Zemplén megyei főispáni kinevezést, az 1861-es országgyűlésen képviselőként Deák Felirati Pártjához csatlakozott. Andrássy és Deák magánemberként is jól megértették egymást, és „a haza bölcse” nemcsak kedvelte, de igen jó véleménnyel is volt Andrássy intellektuális képességeiről, politikai tehetségéről.
Amikor Ferenc József 1865-ben a külpolitikai kudarcok és Deák Húsvéti cikkének hatására ismét összehívta az országgyűlést, Andrássy a képviselőház alelnöke és a kiegyezési okmány szövegezésére kiküldött, ún. „hatvanhetes országgyűlési bizottság” elnöke lett. Gyakorlati érzéke és diplomáciai tehetsége révén számos akadályt hárított el a kiegyezés útjából.
Erzsébet királynéval kölcsönös rokonszenv alakult ki köztük, az ő közvetítése révén fogadta 1866-ban a poroszoktól elszenvedett katonai vereség után I. Ferenc József Andrássyt és Deákot. Deák két tanácsot adott az uralkodónak: állítsa helyre Magyarország alkotmányát és bízza a kormányt Andrássyra. A gróf Ferenczy Ida, Sisi magyar társalkodónője segítségével folytatott titkos levelezést a császárnéval, és a levelekben nemcsak a sport iránti rajongásukat említették meg, hanem a magyar politika és kultúra erősödésének lehetőségeit is.
Andrássy 1867. február 17-én miniszterelnök lett, s átvette a honvédelmi tárca irányítását is. Az 1867. június 8-i koronázó ünnepségen – mivel a nádor hivatala betöltetlen volt – az ország világi rendjeinek nevében Simon János hercegprímással együtt az 1852-ben jelképesen felakasztott Andrássy tette a koronát Ferenc József fejére.
Kormányfőként a dualista rendszer, ezen belül Magyarország helyzetének megszilárdításán, a polgári államrend kiépítésén fáradozott, nem mindennapi államférfiúi képességekkel.
Miniszterelnöksége idején állították fel az önálló magyar honvédséget, hozták tető alá a horvát-magyar kiegyezést, fogadták el 1868-ban a liberális szellemű nemzetiségi törvényt, vezették be a kötelező elemi oktatást, választották szét az igazságszolgáltatást és a közigazgatást, fogadták el az európai színvonalú polgári perrendtartást, állították fel az Állami Számvevőszéket, hozták létre az ügyészi szervezetet.
Andrássy a fővárost világvárossá akarta építtetni, körutakkal, sugárutakkal, palotákkal, a nevét viselő sugárutat, Pest máig legszebb útját 1876 nyarán adták át a forgalomnak.
Andrássy 1871. november 14-én megvált a miniszterelnöki tisztségtől (utóda Lónyay Menyhért lett), s még aznap az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminiszterévé nevezték ki. Tisztségében az új európai nagyhatalom külpolitikájának súlypontját a közép-európai térségre helyezte, az ő javaslatára hívták össze a balkáni térség problémáinak megoldására az 1878-as berlini konferenciát. 1879-ben megkötötte Németországgal a kettős szövetséget, s másnap lemondott tisztségéről.
Ezután társadalmi területeken tevékenykedett, az Akadémia igazgatósági és tiszteletbeli tagja lett, aranygyapjas vitéz, első osztályú spanyol grand és számos rendjel tulajdonosa. Utoljára 1889-ben, a véderő-törvény tárgyalásakor szólalt fel a parlamentben. Halálos betegsége miatt az Adriai-tenger partjára, voloscai kastélyába vonult vissza, ott hunyt el 1890. február 18-án.
„Hatlovas hintó vitte a gyászkocsit, három kocsi a koszorúkat. Katona-kordon vette körül a menetet s együtt vonult vele két felől. Legelői gróf Pejacsevich Miklós lovassági tábornok, Magyarország főhadparancsnoka, haladt gyönyörű fekete lovon, utána egy század a 13 ik huszárezredből díszegyenruhában. Ezeket Andrássy legsajátabb alkotású véderejéből, a magyar honvédségből követte egy század huszár s egy egész zászlóalj gyalogság. Majd a katonai zenekar következett, gyászindulót játszva. A menet katonai részét nagyobb távolság választotta el az utána következő csoportoktól. Középen vitték a keresztet, aztán jött a papság teljes díszben, elől Császka püspökkel s utána a koszorúkkal megrakott három kocsi, a temetési vállalat három lovas tisztjétől kisérve. Ezek után vezették az elhunytnak fekete posztóval földig letakart kedvencz lovát. Majd a hatlovas halottas kocsi következett a koszorúkkal és virágokkal elborított koporsóval. A koporsó után pánczélos herold lovagolt.” (Forrás: Vasárnapi Ujság 1890. 37. évf. 9. sz. márczius 2.)
Hamvait Tőketerebesen helyezték örök nyugalomra, érdemeit törvénybe iktatták, ma nevét viseli egyebek között a budapesti Andrássy Gyula német nyelvű egyetem, az első Németországon kívüli német intézményi akkreditációval rendelkező egyetem. Andrássy szobrát 1906-ban állították fel a Kossuth téren, a szobor mása 2016-ban ismét helyére került az Országház déli oldalán.
