200 éve, március 2-án született Arany János, egyik legjelentősebb költőnk, Petőfi Sándor kortársa és barátja. A költészet napján Toldi költőjére is emlékezünk.
200 éve, március 2-án, Nagyszalontán született Arany János, egyik legjelentősebb költőnk, Petőfi Sándor kortársa és barátja. Példás családapa, lelkiismeretes tanár és pontos hivatalnok volt; emellett több nyelven olvasott, jelentős világirodalmi tájékozottsággal bírt, költészetének nyelve és formaszerkezete páratlan színvonalú. „Zseni volt a nyárspolgár álarcában” – jellemezte őt a 20. század elején egy másik nagy költő, Babits Mihály.
2017. március 2-án elkezdődött az író emlékére szervezett emlékév, országszerte és határon túl is szervezett programokkal. Az emlékév jó alkalom arra, hogy segítsen tisztázni, miként lehet a bölcsészettudományt a 21. század elvárásainak megfelelően fejleszteni. Kiemelte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezését, amely Arany János összes létező költeményét szeretné digitálisan rögzíteni a legkiválóbb előadók tolmácsolásában.
Arany Jánosra is emlékezik a költészet napján a PIM
A 200 évvel ezelőtt született Arany Jánosra verses-zenés műsorral emlékezik április 11-én, a magyar költészet napján a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), amely az emlékév keretében a költő és a népzene kapcsolatát feltáró koncerttel is készül.
A múzeumban április 6-án ad koncertet Népdalok a kornak – Arany János és a népzene címmel a Hungarian FolkEmbassy. A Budapesti Tavaszi Fesztivállal (BTF) közösen szervezett program rámutat, hogy nem csupán a költő merített a népdalokból, hanem számos költeménye folklorizálódott. Az együttes Arany János verseit és a lírájával kölcsönhatásban lévő népköltészeti réteget széki, kalotaszegi és dávodi dallamok segítségével mutatja be.
A költészet napján a fővárosi Magyar Nemzeti Múzeum kertjében is megemlékeznek Arany Jánosról. A költőfejedelem szobránál Hegedűs D. Géza, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, valamint Győrei Zsolt drámaíró szakmai irányítása mellett az egyetem színinövendékek verses-zenés műsorral várják az érdeklődőket. A műsorba bárki aktívan bekapcsolódhat A vigasztaló és a Rege a csodaszarvasról című Arany-költemények refrénjeinek közös szavalásával.
Ugyancsak április 11-én Galkó Balázs ismét elszavalja József Attila minden versét a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A délelőtt kezdődő program zenei aláfestését Ávéd János, Bona János, Borbély Mihály, Dés András, Dés László, Faragó Béla, Gerendás Péter, Gőz László, Lukács Miklós, Mandel Róbert, Novák János, valamint Szakcsi Lakatos Béla és Szirtes Edina biztosítja – derül ki a múzeum szerkesztőségünkhöz eljutatott programajánlójából.