80 éve, 1944. június 10-én mészárolta le a német hadsereg egyik egysége a Limoges környéki francia falu, Oradour-sur-Glane szinte teljes lakosságát. Az oktalan, barbár vérengzés mára jelképpé vált, a kis települést mementó gyanánt meghagyták lerombolt állapotában.
A második világháború egyik legszörnyűbb franciaországi eseményére négy nappal a szövetségesek normandiai partra szállása után került sor. A Waffen-SS Das Reich páncélos hadosztálya Valence városából indult a front felé, és menet közben kollaboránsoktól információt kaptak egy zászlóaljparancsnok elrablásáról, akit Oradour-sur-Vayres faluban tartottak fogva a partizánok. A tiszt kiszabadítására a Der Führer páncélgránátos ezred 1. zászlóaljának 3. századát jelölték ki, amely a néhány kilométerrel arrébb fekvő Oradour-sur-Glane faluba vonult be; a település lakóira végzetes következményekkel járt a tévedés.
A németek nemcsak a merényletet akarták megtorolni, példát is akartak statuálni, hogy a partizánokat elrettentsék a hátországban tervezett szabotázsakcióktól. Az eldugott falu a maga csendes életét élte, a lakosok addig még nem láttak németeket és ellenálló sem volt közöttük.
A nácik különválasztották a férfiakat, a nőket és a gyerekeket. A férfiaknak azt mondták: a városkában rejtett fegyver- és lőszerkészletek vannak, ezért minden házat átkutatnak. Ezután csoportonként csűrökbe és garázsokba terelték őket, majd golyószóróval tüzet nyitottak rájuk. A nőket és a gyerekeket a templomba zárták, majd rájuk gyújtották az épületet. Ezután a házakat kifosztották, felgyújtották és elvonultak. Estére 642 holttest, köztük 245 nő és 207 gyerek teteme hevert a romok között. A település lakosai közül csak heten maradtak életben, hat ember viszont azért halt meg, mert éppen a falun kerékpározott keresztül, amikor a németek megérkeztek.
Hiányos lett a felelősségre vonás
A háború után, 1953-ban 21 katonát vontak felelősségre a szörnyűségért, a legfőbb felelősök egy része addigra már elesett a csatákban, vagy nem adták ki őket Franciaországnak. A hadosztály parancsnokát, Heinz Lammerding tábornokot távollétében halálra ítélték, de ő sikeres vállalkozóként háborítatlanul élt az NSZK-ban 1971-ben bekövetkezett haláláig. A francia kormány soha nem kapta meg Nyugat-Németországtól való kiadatását.
Az Elzászban folytatódó felzúdulás (beleértve az autonómiaköveteléseket is) arra késztette a francia parlamentet, hogy 1953. február 19-én fogadjon el egy amnesztiáról szóló törvényt az összes malgré-nous számára. Nem sokkal ezután szabadon engedték az elzászi egykori elzászi SS-eseket, ami heves tiltakozást váltott ki a Limousin régióban.
Az eddigi utolsó tárgyalást 1983-ban az NDK-ban folytatták le a vérengzés egyik akkor azonosított résztvevője ellen. Ő életfogytiglant kapott, de 1997-ben szabadlábra került és még tíz évig élt.
Megbánást soha nem tanúsított, csak annyit mondott: ilyen a háború.
A vérengzés egy másik, akkor már 88 éves tettese ellen 2014 elején emeltek vádat Németországban.
A francia kormányzat emlékhellyé nyilvánította a megsemmisített falut, a modern Oradour sur Glane távolabb épült fel, új házakkal és új lakókkal. A régi kisvárost kerítéssel vették körül és úgy őrizték meg, amilyen 1944. június 10-én este maradt. Az utcákon ma is ott állnak a kiégett gépkocsik, az üres házakban ott maradtak a berendezési tárgyak, amelyeket a megölt lakók használtak: varrógépek, lábosok, a gyerekek bölcsői, az iskolások füzetei. A falu bejáratában felirat található: Souviens-toi – Emlékezzél.
Az emlékhelyen 2000-ben járt a második világháború óta először német küldöttség, őket a falu polgármestere fogadta, aki annak idején megmenekült a tömeggyilkosságtól. 2013 szeptemberében Joachim Gauck német államfő és Francois Hollande francia elnök együtt emlékezett az áldozatokra a nácik által felgyújtott falu templomának romjainál.
