A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az „ünnepek ünnepe” (sollemnitas sollemnitatum). Az ősi és liturgikus tartalma mellett a tavasz vidám köszöntése, a hagyományok követése, a locsolkodás és a speciális, e napra szabott ajándékok sora is hozzá tartozik.
A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe, amelyet a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapon tartanak. A húsvéti ünnepek sorában idén április 1., 2. és 3. nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat ünnepe, ezt követi 4-én húsvét vasárnapja.
A kereszténység fő ünnepe az ószövetségi pászka (héberül pészach, latinul pascha) ünnepéből nőtt ki. Ennek az előképnek – a keresztény tanítás szerinti – beteljesedése Jézus Krisztus átmenetele a halálból a feltámadott életre: a Názáreti Jézust közvetlenül a zsidó húsvét előtt (valószínűleg i.sz. 30. április 7-én) Poncius Pilátus halálra ítélte, keresztre feszítették (nagypénteken), és vasárnap hajnalban, föltámadván a halálból, megmutatkozott tanítványainak.
A húsvéti ünnepkör virágvasárnaptól húsvétig terjedő utolsó hetét nagyhétnek nevezik. Jézus szenvedéseire, kereszthalálára és feltámadására emlékeznek ebben az időszakban, keresztjárással, körmenettel és passiójátékkal, melyben a bibliai történet legfontosabb mozzanatait elevenítik fel (a passió szó latinul „szenvedést” jelent).
A húsvétot hamvazószerdától nagyszombatig negyven napos böjt készíti elő, a húsvétot megelőző utolsó nagyböjti hét a Nagyhét (hebdomada sancta), amely a virágvasárnappal kezdődik. A nagyhéten belül a Húsvéti Szent Háromnapon (liturgikus nevén: Sacrum Triduum Paschale), azaz nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton emlékezik meg a kereszténység Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról.
Nagycsütörtökön a hiedelem szerint „a harangok Rómába mennek”, ezért nem harangszóval, hanem kerepléssel hívják misére az embereket. A kereplő gyerekek adományokat kapnak. Ugyancsak ehhez a naphoz kapcsolódik a „pilátusverés” szokása is, melynek során a gyerekek a templomban a padok ütögetésével nagy zajt csapnak, s mintegy képletesen bosszút állnak az egykor Jézust elítélő Poncius Pilátuson.
Régen elterjedt népi szokás volt a nagycsütörtök esti, vagy a nagypéntek reggeli rituális mosakodás, fürdés. Néhol a lovakat, teheneket is levezették a vízpartra, hogy azok is egészségesek legyenek.
Nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja. Ez a nap az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények. A keresztények ezen a napon emlékeznek Krisztus szenvedésére és kereszthalálára, ez a legszigorúbb böjt és gyász ideje.
A katolikus egyház ősi hagyomány alapján ezen és a következő napon nem mutat be miseáldozatot. A katolikus liturgiában felolvassák a Megváltó halálára vonatkozó írásokat, majd a passiót, Jézus szenvedésének történetét, s leleplezik a gyászlepellel bevont keresztet (vagy behozzák a templomba az előző nap kivitt keresztet). A nagypénteki szertartás három fő részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából. A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása „az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg.
Nagypénteken szokásos a keresztútjárás, amely során emlékezetbe idézik Jézus szenvedésének egyes állomásait. A keresztút mai szokásos 14 állomása (stáció) az 1600 körüli évekre nyúlik vissza, átvéve a jeruzsálemi szokást, amely a ferencesektől származik. A keresztút segít megérteni a történelem drámáját, de a hívőket biztosítja arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem húsvét. A húsvét pedig a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett, mert ez a végső, a végtelen jóságnak, Istennek a győzelme.
Nagypénteken a hívők tartózkodnak a húsételektől, legfeljebb háromszori étkezés során egyszer szabad jóllakniuk. Nagypéntek a nép körében általános tisztálkodási nap is: meszelnek, takarítanak, nagymosást tartanak, sok helyen e napon nem gyújtanak tüzet. A szerencsétlennek tartott napon (ekkor feszítették meg Krisztust) tilos a munka, még sütni sem lehet, mert a hiedelem szerint a kenyér úgyis kővé válna. A fürdés viszont jó egészséget garantál egész évre.
A nagyszombat esti, húsvéti feltámadási szertartáson újra megszólalnak a harangok. A néphagyomány úgy tartja, hogy ilyenkor a harangok „Rómába mennek”. Nagyszombaton tapasztással, mázolással, meszeléssel foglalkoznak az asszonyok, s úgy hiszik, a takarítással a boszorkányokat is kiseprűzik a házból. Régen ezen a napon szítottak új tüzet, a régi parazsát pedig kivitték a földre, a szőlőbe, hogy jó legyen a termés.
