84 évéből 68 évet ült a trónon: személyével egy egész korszak – a „boldog békeidők” – szállt a sírba. 1916. november 21-én halt meg az egyszerre gyűlölt és kedvelt I. Ferenc József osztrák császár és magyar király.
„Az élet semmitől sem kímélt meg” – vallotta az osztrák császár és magyar király már-már legendás alakká nőtte ki magát Magyarországon is. Talán ő volt az a történelmi személyiség, aki a legnagyobb utat járta be a magyar nép lelkében. A történet kezdetén a tizenéves fiatalember a magyar szabadságharc leverőjeként és megtorlójaként került be a köztudatba. Hatvannyolc évvel később, mint köztiszteletben álló, a magyar lakosság nagy többsége által szeretett uralkodó fejezte be életét. Mára I. Ferenc József köré a nosztalgia fátyla szövődött, annál sűrűbbre, minél inkább vágyakoztak az emberek a „nehezebb” korszakokban a „régi szép idők”, a „boldog békeidők” után, s minél inkább kívánták vissza „Ferenc Jóskát”, aki ezeknek az időknek a megtestesítője volt. A klisék mellett és azok ellenére gyűlölhetjük vagy kedvelhetjük őt. I. Ferenc József osztrák császár és magyar király hatvannyolc évig – 1848-1916 – uralkodott, szinte az egyetlen koronás fője a magyar történelemnek, akinek a pályája egész korszakokat ívelt át. 1830. augusztus 18-án született Schönbrunnban. Apja V. Ferdinánd császár testvére, Ferenc Károly főherceg volt, anyja az igen ambiciózus Zsófia bajor hercegnő.
Akkoriban született – 1830-ban –, amikor a reformkor kezdetén megjelentek Széchenyi első művei, egyik főszereplője az 1848-49-es szabadságharcnak, nevéhez fűződik a magyar forradalom leverését követő önkényuralom. Deák Ferenc mellett az ő „fő műve” az 1867-es kiegyezés. A századforduló „előestéjén”, 1896-ban ő nyitotta meg a millenniumi ünnepségeket Budapesten és még végül is a birodalma széthullását eredményező I. világháború első két évében is ő állt a Monarchia élén.
A fiatal Ft gyermekkorától úgy nevelték, hogy egykoron császár lesz belőle: már négyévesen tanulásra fogták, s nagykorúságára minden tudományban jártas volt, nyolc nyelvet beszélt – közte a magyart -, értett a hadvezetéshez, és maga Metternich kancellár avatta be a birodalom ügyeibe. Állítólag anyja, Zsófia és Metternich már 1847-ben megegyeztek, hogy a főherceget nagykorúvá válása napján, azaz 1848. augusztus 18-án hozzásegítik a koronához.
Az 1848-as forradalmak kitörése csak megerősítette döntésüket, ugyanis az 1835 óta trónon ülő V. Ferdinándról bebizonyosodott, hogy alkalmatlan az uralkodásra. Az embernek kedves Ferdinánd gyengesége és határozatlansága már-már a birodalom létét veszélyeztette. Nem volt kétséges, hogy távoznia kell, de erre csak 1848 végén érett meg az idő. A trónváltoztatás indokául azt a meglehetősen kicsinyes indokot hozták fel, hogy Ferenc Józsefet nem kötik majd azok a törvények, amelyeket elődje oly „szerencsétlen” módon szentesített. Az utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy az ifjú II. Ferenc helyett I. Ferenc József néven uralkodjon: így még egy Habsburgot sem hívtak, s maga a névválasztás is egy új kort ígért.
Az alig tizennyolc éves Ferenc József 1848. december 2-án lépett trónra, első intézkedéseként „engedélyezte”, hogy Ferdinánd Prágába vonuljon vissza. 1849. március 4-én Olmützben centralista alkotmányt hirdetett, feloszlatta a parlamentet, és személyesen megalázkodva hívta segítségül az orosz cár csapatait a magyar forradalom leveréséhez. A túlerő végül győzedelmeskedett, a magyar seregek 1849. augusztus 13-án Világosnál letették a fegyvert.
A pacifikálás gyors és véres volt. A síri csendbe burkolózott birodalom alkotmányát sutba vágták, a következő tíz évben Ferenc József néhány tanácsadójára, a rendőrségre és a hadseregre támaszkodva intézte az ügyeket. A tapasztalatlan, de uralkodói hivatásában egy percre sem kételkedő császár a krími háborúban teljesen elszigetelte országát, majd 1859-ben a francia-olasz háborúban hiába állt maga a hadak élére, súlyos vereséget szenvedett Solferinónál. A kudarcok miatt enyhíteni kellett az abszolutista rendszeren: lassan megkezdődött a birodalom alkotmányos állammá alakítása. Miután az újabb, a porosz-osztrák háborúban 1866-ban Königgratznél elszenvedett vereség azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a német egység nem osztrák vezetéssel jön létre, ráadásul Ausztria elvesztette itáliai birtokait, elkerülhetetlen lett a birodalom átalakítása.
1865. szeptember 20-án Ferenc József kibocsátotta császári manifesztumát, amellyel felfüggesztette az 1861. évi februári pátenst. A dokumentum kibocsátása közvetlen előzménye volt az 1867-es kiegyezésnek. Ferenc József kiegyezett a magyarokkal, s 1867. június 8-án magyar királlyá koronázták. A dualista Osztrák-Magyar Monarchiának egy uralkodója (egy személyben osztrák császára és magyar királya), de két fővárosa, két parlamentje volt. A bonyolult belső közjogi viszonyok ellenére a Monarchia kifelé egységes külpolitikát képviselt és regionális nagyhatalomnak számított. Ferenc József ettől kezdve – abszolutista hajlamai és neveltetése ellenére – alkotmányos uralkodóként kormányzott, és keményen ellenállt a birodalom – főként csehek által szorgalmazott – föderalizálásának.
„Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam”
Három évtizednyi tündöklés után, a 19-20. század fordulójára az ezernyi belső ellentéttől feszített állam egyetlen összetartó ereje a császár, „a birodalom első hivatalnoka” maradt. Ferenc József az uralkodása alatt a dualista berendezkedést a Monarchia számára véglegesnek tekintette, s elutasította az átalakításra kidolgozott terveket. 1903-ban, Széll Kálmán lemondásakor I. Ferenc József Tisza Istvánt bízta meg kormányalakítással.
A mélységesen vallásos, fegyelmezett és legendás munkabírású Ferenc József fegyelmezetten tette kötelességét, bár maga is tudatában volt az elkerülhetetlen végzetnek, miközben számos egyéni tragédia is sújtotta (fia, Rudolf öngyilkos lett, Miksa fivérét kivégezték Mexikóban, házassága a szépséges Erzsébet császárnével, „Sisivel” megromlott, majd feleségét meggyilkolta egy anarchista.) A feleség halálával a 68 éves Ferenc József egyre inkább elkomorult, a munkába temetkezett.
A Habsburg-család szigorú örökösödési rendje értelmében a trón várományosa az uralkodóhoz vérségi kapcsolat szerint legközelebb álló férfi. Rudolf öngyilkossága után Ferenc József öccse, Károly Lajos lett a trónörökös, majd 1896-ban bekövetkezett halála után a fia, Ferenc Ferdinánd. Az uralkodó Ferenc József nemigen engedett beleszólást a trónörökösnek az ügyek menetébe, de Ferenc Ferdinánd jó kapcsolatot épített ki a hadsereg tisztikarával, s türelmetlenül várta, hogy trónra ülhessen. Ez azonban nem adatott meg neki. Amikor 1914. június 28-án Gavrilo Princip szerb diák megölte Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, a háborús párt nyomására – Berlin támogatásával – Ferenc József 1914. július 28-án hadat üzent Szerbiának. A távirat szövege így szólt: „Ausztria-Magyarország e pillanattól kezdve hadiállapotban levőnek tekinti magát Szerbiával”.
„Megboldogult királyunk a magyar nemzet történelmének nagy alakjai közé tartozik: egyike ama nagy történelmi alakoknak, akik évszázados tradíciókkal szakítva, évszázadok útvesztőjéből vezették ki a nemzetet, akik megtalálták a helyes kibontakozás útját és biztos alapot raktak le egy boldogabb utókor számára. Egyike ő a nemzet nagy jótevőinek, aki békés megoldását találta megoldhatatlannak látszó problémának, amely küzdelem, szenvedés és gyász forrása volt a nemzetre nézve hosszú évszázadokon keresztül. Az ő világtörténelmi rendeltetése, az ő életének műve e problémáknak megoldása volt.” (Tisza István Ferenc József halála után elmondott országgyűlési felszólalásából)
1914-ben még megérte az első világháború kirobbanását, de a sors megkímélte attól, hogy tanúja legyen szeretett birodalma végnapjainak; a háború végét és a Monarchia széthullását nem érte meg: az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése előtt két évvel, 1916. november 21-én meghalt a schönbrunni kastélyban. A kapucinusok templomában temették el.
