II. József, „a kalapos király” egységes birodalmat képzelt el. A Habsburg-házi magyar király és német-római császár felvilágosult szellemben uralkodott.
II. József német-római császárm magyar és cseh király Joseph Benedikt August von Habsburg-Lothringen néven 1741. március 13-án született Bécsben. A Habsburg Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc legidősebb fiát félévesen hozták Pozsonyba a támadó bajorok elől. (A történet, amelyben a királynő karján a gyermekkel kért volna a magyar rendektől segítséget, legenda.) József Bartenstein államtitkártól tanult történelmet, Martin professzortól jogot, főleg a kormányzati stúdiumok s a kor új eszméi érdekelték. 1759-től vett részt az államtanács ülésein, 1764-ben római király, apja 1765-ös halála után német-római császár és anyja mellett társuralkodó lett, bár csak külügyi, katonai és igazságügyi kérdésekbe szólhatott bele. József Falkenstein gróf néven bejárta Német- és Franciaországot, valamint Itáliát, példaképével, II. Frigyes porosz királlyal Lengyelország felosztásáról tárgyalt, 1768-ban és 1773-ban Magyarországon is tett körutat. Kétszer nősült, 1760-ban Bourbon-Pármai Izabellát, akitől két lánya született (második alig pár napot élt meg), majd 1765-ben a bajor Mária Jozefát vette el, mindkét asszony himlőben hunyt el.
1780-ban, anyja halála után lépett trónra. Feszült benne a tettvágy, egész birodalmát át akarta gyúrni, és nem volt tekintettel sem országai eltérő alkotmányaira, sem népei eltérő sajátosságaira. Egységes birodalmat képzelt el, s hogy esküje ne korlátozza, nem koronáztatta meg magát Magyarországon, így lett „kalapos király”. Az állam és egyház viszonyát szabályozva kiemelte a pápai hatalmat hangsúlyozó bullákat a rituáléból, s csak jóváhagyásával lehetett pápai dokumentumokat kihirdetni. Elvette az egyháztól a cenzúrát, türelmi rendelete a nem katolikusoknak szabad vallásgyakorlást és hivatalviselési lehetőséget adott, feloszlatta a nem betegápoló vagy tanító szerzetesrendeket. Amikor ezek miatt VI. Pius pápa 1782-ben Bécsbe ment, tisztelettel fogadta ugyan a katolikus egyházfőt, de a vitás kérdésekben nem engedett (fordított Canossa).
Reformjait a hatóságok lassan vagy passzív ellenállással hajtották végre, ezért 1783-ban a tisztviselőitől feltétlen engedelmességet követelő rendeletet adott ki a közigazgatásról. Mivel főként hazánkban ütközött akadályokba, ahol a végrehajtó hatalom a megyék kezében volt, József úgy látta, a reformok akadálya a magyar alkotmány. 1784-ben Bécsbe vitte a koronát, a latin helyett a németet tette hivatalos nyelvvé, s elrendelte a népesség, nemesek és nem-nemesek összeírását, fegyverrel fenyegetve az ellenálló megyéket. A király s a magyar nemesség viszálya nyomán kitört a Horea-Closca-féle román parasztlázadás, amelyet ugyan nem József szított, de politikájának szerepe volt benne. A felkelés leverése után felszabadította a jobbágyokat, megszüntette a földesurak bírói jogát, megengedte a szabad költözést.
1785-ben felszámolta a megyerendszert, az ország tíz kerületének élére királyi biztosokat állított. Új bírósági eljárást vezetett be, egységes jogrendszere felszámolta a magyar törvényeket. Országos földmérést indított, a nemesség ezt is jogsértésnek érezte, s mert fontosnak tartotta az oktatást, Pesten e célra emeltette az Újépületet.
József császárként alig törődött a német fejedelmek, így az egyháziak kiváltságaival, ezért azok Nagy Frigyes porosz király hatására szövetséget kötöttek ellene. József hogy helyzetét javítsa a birodalomban, Bajorországért Belgiumot ajánlotta fel, ahol a papság ellene izgatta a népet, de a porosz uralkodó ezt is meggátolta. Frigyes 1786-os halála után sikertelenül tervezett porosz szövetséget, az 1787-ben indított török háborúban Katalin cárnővel működött együtt. Belgrádot azonban nem tudta bevenni, s a török betört a Bánátba.
József betegen tért meg Bécsbe, Belgium forrongott, a poroszok a törökkel szövetkeztek ellene. Kudarcai felszították a magyarok elégedetlenségét, s az újoncállítás fejében a sérelmek orvoslását, a törvények visszaállítását követelték. Mikor 1789-ben egységes földadót vezetett be s erőszakkal foglalt le szénát és gabonát, 15 megye fellázadt, s felkelés fenyegetett. József országgyűlést ígért, de ez sem segített. 1790. január 28-án egy tollvonással visszavonta rendeleteit, a jobbágyságról, vallási türelemről és lelkészállításról szólókat kivéve, s helyreállította a magyar alkotmányt. Abban a hitben halt meg Bécsben, 1790. február 20-án, hogy életműve összeomlott.
József a felvilágosult abszolutizmus szellemében uralkodott, politikáját jozefinizmusnak nevezték. A szegények kedvelték, a magyar nemesség viszont jogai csorbítójának tekintette: nem hívott össze országgyűlést, rendeletekkel kormányzott (összesen hatezret adott ki). Az osztrákok a népek jótevőjének látják, a magyarok – reformjai jogosságát elismerve is – idealistának tartják, aki a politikai realitásokat figyelmen kívül hagyta, s türelmetlensége és erőszakossága minden nemzetiséget és réteget ellene hangolt. Józsefnél a modernizálás nemcsak a feudalizmus felszámolását, az életszínvonal növelését, de egységes, német nyelvű birodalmat is jelentett, és ez a francia forradalom előestéjén, a nemzeti mozgalmak kibontakozásakor bukásra volt ítélve. Gyermeke nem lévén, trónját öccse, II. Lipót örökölte.
