Ferenc pápa szentté avatta vasárnap a vatikáni Szent Péter téren Boldog Kalkuttai Teréz anyát, Nobel-békedíjas apácát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját.
A ceremóniára – amely az irgalmasság rendkívüli szentévének egyik legnagyobb tömegeseménye – több mint százezren érkeztek a világ minden tájáról. A szentmisén megjelent több állam- és kormányfő, köztük Narendra Modi indiai miniszterelnök, és az a férfi is, aki 2008-ban feleségének a Teréz anyához intézett imádsága hatására gyógyult meg addigi bénulásos és az orvosok által halálosnak nyilvánított betegségéből. Ez a csoda eredményezte az albán származású Teréz anya szentté avatását.
Kalkuttai Teréz anya hitbeli válságának ismertté válása nem volt hatással szentté avatására. A Jöjj, légy a Világosságom. A kalkuttai szent magánlevelezése című könyv részletesen feltárja a boldoggá avatást megelőzően nyilvánosságra került hitbeli válságot, amellyel Teréz anya élete nagy részében küszködött. A könyvben idézett levelek alapján a kutatók misztikusként jellemezték Teréz anyát, akinek látomásai voltak. Kezdetben Jézus szólt hozzá, de azután elvesztette a kapcsolatot, és élete utolsó négy évtizedében csak vágyakozott rá, mint a viszonzatlan szeretetre. 1962-ben Teréz Anya ezt írta egyik levelében: „Ha egy nap szent lesz belőlem, biztosan az alvilág szentje leszek, mindig távol a Paradicsomtól.”
Kalkuttai Teréz anya Nobel-békedíjas apáca, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítója 1910. augusztus 27-én született az akkor még a Török Birodalomhoz tartozó Szkopjéban. (Sok forrás születési dátumát augusztus 26-ára teszi, ő maga augusztus 27-ét, megkeresztelésének napját, keresztény élete kezdetét tekintette igazi születésnapjának.)
Az albán parasztlányt, akit akkor még Agnes Gonxha Bojaxhiunak hívtak, 12 évesen szólította fel egy belső hang a szükséget szenvedők megsegítésére. 18 évesen belépett a Loreto Nővérek Rendjébe, s felvette a Teréz nővér nevet. Egy évvel később Indiába küldték tanítani, az utolsó rendi fogadalmat 1937-ben tette le. 1946-ban, egy vonaton utazva hallotta meg a jézusi hívást, hogy a legszegényebbek között szolgálja őt, ezért elbocsátását kérte rendjéből. Kitanulta az ápolónői munkát, s az indiai szegények kék csíkkal ellátott fehér száriját viselve a kalkuttai utcák hajléktalanjait, gyermekeit kezdte istápolni, tanítani. Immár indiai állampolgárként 1953-tól hozta létre otthonait az elhagyott gyermekeknek, kórházat a súlyos betegeknek, menedékhelyet a haldokló nyomorgóknak és nélkülözőknek, otthont a leprásoknak. Útját egyre többen akarták követni, VI. Pál pápa 1965-ben hagyta jóvá a Szeretet Misszionáriusai Kongregációt. Ennek tagjai nem dolgozhatnak a gazdagokért és nem fogadhatnak el fizetséget, minden anyagi bevételük adományból származik.
A törékeny, ám határozott asszony csak szegényei érdekeit nézte, így például a Szentatyától kapott gépkocsit elárverezte és a pénzt jótékony célra fordította. Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, ezek közül a legnagyobb az 1979-ben neki ítélt Nobel-békedíj volt – a szokásos bankett elmaradt, ezt a pénzt is védencei kapták.
Teréz anya 1997. szeptember 5-én Kalkuttában halt meg, az indiai állam rendezte búcsúztatásán egymillió ember vett részt. Már halála után két héttel felállították szobrát rendjének háza előtt, szülővárosában emlékháza nyílt. A világban több katolikus templom őrzi nevét, életéről néhány éve magyar musical is született.
Az életében is szentként tisztelt asszonyt a katolikus egyház történetében példátlan gyorsasággal, halála után hat évvel boldoggá avatták. Az egyházi szabályok szerint még egy csodát kell igazolni szentté avatásához, amelynek útjában nem jelentenek akadályt egykori hitbéli gyötrelmei – élete bizonyos szakaszaiban ugyanis levelezése szerint kételkedett Isten és Jézus Krisztus létezésében.
