Már nem a sztáréletrajzokból felejtik a legtöbb könyvet szállodákban, elsősorban az erotikus bestseller kötetek kerülnek a talált tárgyak osztályára Nagy-Britanniában.
Míg 2011-ben a leggyakrabban mobiltelefonok töltőit felejtették szobáikban a vendégek, a második helyen a pizsamák végeztek, a harmadikra pedig a plüssmacik kerültek. Tavaly több mint húszezer könyvet felejtettek a vendégek egy brit szállodalánc szobáiban, ezek közül hétezer azonban ugyanaz a mű: egy erotikus bestseller-trilógia.
A korábbi években rendre sztárok életrajzai mutatkoztak a legnépszerűbb olvasmánynak a Travelodge hotellánc könyvfeledékenységi toplistáján, addig tavaly E. L. James A szürke ötven árnyalata című könyve. A láncolatnak 527 szállodája van, azokban pedig 38 ezer szoba. Ezek száma alapján minden második szobában talált a személyzet hátrahagyott könyvet, ez a leggyakoribb talált tárgy. A különlegesebbek közül a brit Metro újság kiemel egy vödör eleven rákot, egy nyertes lottószelvényt.
Talált a személyzet mellimplantátumot is, egy párat. Mint utólag kiderült, ezek egy filmforgatáshoz kellettek kelléknek. Érdekes lelet volt II. Erzsébet királynő arcmaszkja is, abból kétszázat felejtett szobájában egy vendég. A különlegességek listáján szerepel még lójelmez és varázspálca – utóbbi Harry Potter-típusú. Az értékes leletek közül kiemelkedik egy méregdrága autó, nevezetesen egy Bugatti indítókulcsa, továbbá egy gyémántokkal ékesített okostelefon.