A kritika múltja, jelene és jövője, különböző irodalmi irányzatok várnak ránk kortárs szerzőkkel, miközben Csokonai, Arany, Kosztolányi, Weöres és a többiek, vidám és bánatos anekdoták, no meg remek versek révén elevenednek meg a színpadon a magyar irodalmi közélet egyik legjelentősebb szakmai eseményén.
A kritika műfaja áll a 42. Debreceni Irodalmi Napok szakmai programjainak középpontjában, míg a nagyközönséget mások mellett rendhagyó irodalomórák, bábelőadás és a Lyukasóra klub várja november 6. és 8. között. Nagy múltú rendezvény, a magyar irodalmi közélet egyik legjelentősebb szakmai eseménye.
A város egyik legnagyobb hagyományokkal bíró állandó kulturális rendezvénye 1971 óta sok változáson ment keresztül, mostanra pedig nincs olyan kulturális tér Debrecenben, amely ne venne részt rajta – mondta Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője a szerdai beharangozó sajtótájékoztatón. Bekapcsolódik a programokba a Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház, a Déri Múzeum, a Modem, az Alföld-díjasok estjének hagyományosan helyet adó Bakelit Kávézó, a Debreceni Egyetem és városi gimnáziumok, könyvtárak is.
Aczél Géza kurátor, az Alföld irodalmi folyóirat főszerkesztője az irodalmi napok történetéről szólva felidézte, hogy az egyetem mindig is biztos tudományos hátteret biztosított a rendezvénynek, így évtizedek óta ez az egyik legszínvonalasabb szakmai rendezvény az országban. Emlékeztetett arra is, hogy a határon túli magyar irodalom hazai megismertetésének is fontos színtere volt a Debreceni Irodalmi Napok.
Az idei szakmai tanácskozás középpontjában a kritika műfaja áll – mondta. Megítélése szerint a kritika eligazít, tájékoztat, leír és értékel is. „Napjainkban a műfaj viszont visszaszorulóban van és sajnos a táborokra szakított Magyarországon a +kivel vagy+ kérdés határozza meg a kritikát is” – jegyezte meg.
Ráczkevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója, a több mint 20 éve futó Lyukasóra című televíziós műsor egyik meghatározó művésze örömét fejezte ki, hogy a produkció november 6-án a Déri Múzeum dísztermében vendégeskedik. Az elmúlt évtizedekről szólva azt emelte ki, hogy sokszor a „nézők tartották életben, követelték a Lyukasóra folytatását”, így az mára a hazai televíziózás egyik legnagyobb hagyományokkal bíró programjává vált. Mi az a Lyukasóra? Amikor semmi se kötelező… Lazítunk, sztorizunk, játszunk és szabadon választott versekkel próbáljuk meg beugratni egymást. Mi az a Lyukasóra? A műsor „törzsgárdájából” vendégeink lesznek neves költők, Lator László, Várady Szabolcs és Lackfi János, a népszerű színészek közül pedig Kubik Anna és Ráckevei Anna. És nem marad el a „holt költők társasága”, Csokonai, Arany, Kosztolányi, Weöres és a többiek, akik vidám és bánatos anekdoták, no meg remek versek révén elevenednek meg a színpadon.
A 42. Debreceni Irodalmi Napokon a Vojtina Bábszínház vendége lesz Csuja Imre színművész, bemutatkozik a nagyváradi Várad és a miskolci Műút című irodalmi folyóirat és megtartják a hagyományos irodalmi sétát, valamint a rendhagyó irodalomórákat is.
A november 7-én a Modemben tartják a Kritikai életünk című irodalmi, színházi, zenei és képzőművészeti tanácskozást, de aznap az egyetemen előadást hallgathatnak a hangjáték médiatörténetéről és lesz „irodalmi találka” is a Benedek Elek Könyvtárban.
