A harmincnégy éven keresztül uralkodó Nagy Katalin legendás cárnő okos, művelt, vaskezű uralkodó, ugyanakkor szenvedélyes nő volt. Uralkodása idején Oroszország olyan hatalmas és erős volt, az új törvényeknek pedig biztosítaniuk kellett volna az általános felvirágzást.
Henry Troyat író szerint II. (Nagy) Katalin orosz cárnő életútja csupa talány és ellentmondás, egy kifürkészhetetlen természetű asszony, aki keménykezű uralkodó és a művészetek pártfogója, ugyanakkor agyafúrt hatalmi cselszövések, gyilkosságok kitervelője. Szerelmi kapcsolataiban éppoly szenvedélyes, és hírhedt, mint politikai játszmáiban. II. Katalin kiérdemelte a nagy jelzőt, s a történelemkönyvek a XVIII. századi felvilágosult abszolutizmus jellegzetes képviselőjeként emlegetnek.
II. (Nagy) Katalin, Zsófia Friderika Auguszta (Sophie Friederike Auguste von Anhalt-Zerbst, majd oroszul Екатерина II Великая) néven született 1729. május 2-án. Keresztély Ágost anhalt-zerbsti német herceg leánya 1744-ben került Oroszországba Károly-Ulrik holstein-gottorpi herceg (Nagy Péter unokája) jegyeseként. Az esküvő előtt felvette a Jekatyerina Alekszejevna nevet, s áttért az ortodox vallásra. Műveltségben, szellemben, eszességben messze felülmúlta férjét, aki ráadásul durván bánt vele, Katalin így érthetően szívesebben tüntette ki szerelmével a számára rokonszenves főurakat vagy katonákat, mint hites urát. Például Grigorij Patyomkin tábornok egész életében kegyeltként élt, miután 1762-ben részt vett a Katalin cárnőt trónra juttató palotaforradalomban. Rögtön gárdahadnagyi rangot kapott, majd miután a török elleni háborúban vitézségével felkeltette a cárnő figyelmét, a jó kiállású, vonzó férfi tábornok, gróf és a cárnő főhadsegéde lett.
Hatalomátvétel palotaforradalom útján
1762 elején III. Péter néven férje foglalta el a trónt, és száműzni akarta kicsapongó feleségét. Az udvarban akkor már komoly befolyásra szert tett Katalin azonban gyorsabban lépett: 1762. június 28-án Peterhofban a gárdával elfogatta, majd lemondatta gyenge jellemű, mégis erőszakos férjét, Pétert, akit aztán kegyencei – állítólag az ő tudta nélkül – eltettek láb alól. 1762. július 9-én II. Katalin néven Szentpéterváron cárnővé nyilvánította magát, s az év szeptemberében Moszkvában fényes külsőségek között meg is koronázták.
Az erőskezű asszony több mint harminc évig irányította az országot. A feudális abszolutizmus és a polgári törekvések összeegyeztetése többnyire megmaradt a divatos eszmékkel való kacérkodás szintjén, a reformintézkedéseket a hatalmi érdekek pillanatok alatt porrá zúzták, mint 1767-ben az új törvénykönyv összeállítása során. A cárnő betiltatott minden művet, amely kritizálta rendszerét, a bírálókat bebörtönöztette vagy száműzette. Az 1775-ös kormányzati reform megszilárdította az egyeduralmat és a nemesség hatalmát, egyben megakadályozta a helyi önigazgatás kialakulását. Törvény biztosította a nemesek számára a lehetőséget az engedetlen jobbágyok deportálására, eladására vagy elzálogosítására. Az elégedetlenség nyomán kitört Pugacsov-féle parasztháborút (1773-1775) kegyetlenül leverte, vezetőjét Moszkvában nyilvánosan kivégeztette.
Mindeközben – amint az egy felvilágosult uralkodóhoz illett – levelezett az enciklopédistákkal, orosz és francia nyelven drámákat és történelmi elbeszéléseket írt az ifjúság számára, s elkészítette memoárjait. Szentpéterváron II. Katalin cárnő uralkodásától kezdve működött a Szépművészeti Akadémia, ahol építészek is tanulhattak. Az orosz klasszicista építészet rendkívül jelentős és gazdag volt. Kiemelkedő alkotásai közé tartozik a szentpétervári Admiralitás épülete, melyet Zaharo tervezett (1806-1823). Az épületegyüttes a 19. században hajógyár és flottaparancsnokság (az admirális székhelye) volt. A főkapu aranyozott tornyának magassága 72 méter. Mivel három nagy sugárút tengelyében helyezkedik el, ezért több kilométer távolságból is jól látható.
Korlátlan hatalmú, olykor kegyetlen döntései mellett nemcsak irányította az óriási birodalmat, hanem fejlesztette is, háborúkat vívott, támogatta a kultúrát, megpróbált segíteni a sokat szenvedett népen. Voltaire és Diderot imádta és dicsérte, a legnagyobb klasszikus filozófusok közé sorolta, ugyanakkor voltak, akik rettegtek tőle, akik „észak Messalinájának” nevezték. A 18. századi Oroszország legnagyobb tudósa, polihisztora és patriótája, Mihail Lomonoszovot például felmentette akadémiai állásából, és egyfajta juttatásként államtanácsosi címmel tüntette ki. A tudós halálát követően sajnos II. Katalin elkoboztatta iratait és könyvtárát, és a cárnő szeretőjének, Grigorij Orlovnak ajándékozta, akinek palotájában végleg nyoma veszett.
Katalin alatt Oroszország a világhatalmak sorába emelkedett. Részese volt Lengyelország háromszori felosztásának, emellett nyugat-ukrajnai és fehérorosz területeket is birtokba vett. Visszaszorította a törököket, elhódítva tőlük a Krímet, a Dnyeper és a Bug torkolatvidékét, továbbá a Dnyeszterig terjedő földeket. Orosz védnökség alá került Grúzia, és megfékezték a svéd terjeszkedést is. A cárnő nagyszabású telepítéseket hajtott végre a meghódított földeken, még Alaszkában is, s megalapította – egyebek mellett – Szevasztopol hadikikötőjét és Odessza kereskedővárost.
II. (Nagy) Katalin 1796. november 17-én hunyt el Carszkoje Szelóban. Utódának Sándor nevű unokáját szemelte ki, de mielőtt gondoskodhatott volna erről, meghalt, a trónon így tüntetően mellőzött fia követte I. Pál néven.
