A végéhez ért a Műcsarnok Bizottság a mennybe megy című kiállításának filmes válogatója. Utolsóként Reich Péter Rám csaj még nem volt ilyen hatással című moziját nézhetjük meg, hogy utána Gelencsér Gábor esztétával beszélgessünk a korszakot felölelőévekről.
A 70-es, 80-as évek közérzetéről adott gazdag és tanulságos körképet ez a filmválogatás, amelyben 1969-től 1993-ig készült kísérleti és dokumentumfilmek, kis- és nagyjátékfilmek, kultfilmek és elfeledett művek szerepeltek, a Diorissimótól az Álombrigádig, az Extázis 7-től 10-ig című beatfilmtől a Rocktérítőig. Itt-ott megjelent a Bizottság is, feltűntek arcok, elő-előbukkantak az underground jól ismert figurái, a két évtized pop- és szubkultúrájának ikonjai, de a filmekben kibontakozó társadalmi körképben a hétköznapok jellegzetes alakjai és problémái is főszerephez jutottak.
Rám csaj még nem volt ilyen hatással
Miklós huszonnyolc éves. Jelenleg a Magyar Narancs és más képes folyóiratok kedvelt fotósa. Barátaival zenekart alakított, havonta egyszer-kétszer szólógitárosként lép fel a pesti éjszakában. Lányokkal könnyen ismerkedik, de nehezen találja meg a megfelelő partnert. Viszonylag kötetlen munkaidejéből következően napjai lazán telnek, esténként a Hold nevű mulatóhelyre jár a barátaival. Itt találkozik Dórával… A film Miklós és Dóra kapcsolatát mutatja be. 1992 nyarán játszódik, Budapesten.

Reich Péter az elsőfilmesek élénk önmegvalósításával készült, Marozsán Erika és Dér Miklós főszereplésével. A rendező az I Love You együttes tagja, akárcsak a főszereplő, Déri Miklós, aki civilben is a Magyar Narancs fotósa. Feltűnik még Barcs Miklós a Flashből, a Csókolom együttes és Hazai Attila író, aki a Pepsi Érzés és a Hazai Ízek zenekarok tagja volt a film születésének idején.
Rám csaj még nem volt ilyen hatással
Rendező.: Reich Péter, 1993, 80 perc, színes
Főszereplők: Déri Miklós, Marozsán Erika
Helyszín: Műcsarnok
Időpont: 2011. december 13. (kedd) 18 óra
Vendég: Gelencsér Gábor esztéta