Tarr Béla 1994-ben bemutatott Sátántangó című filmalkotását nemrég beválasztották minden idők ötven legjobb filmje közé Nagy Britanniában. Vasárnap meg is tekinthetjük, mert a Cirko-Gejzír műsorra tűzte a Sátántangót.
Tarr Béla Sátántangója függőséget tud okozni, Krasznahorkai László azonos című kötetének feldolgozásában az isten háta mögötti alföldi településről az évek során elvándorolnak a lakosok. Nem maradt csak három házaspár, három agglegény és egy özvegy a négy gyerekével, valamint a kocsmáros. Októberben a férfiak megkapják elmaradt bérüket, ami jó alkalom Schmidtéknek és Futakinek, hogy megszökve a többiek pénzével új életet kezdjenek.
Tarr híven követi a regényt, idéz belőle, átveszi lassú ritmusát. A szereposztásban mások mellett a zenét is jegyző Víg Mihály, dr. Horváth Putyi, Székely B. Miklós, feLugossy László, Derzsi János és Peter Berling neve olvasható. A Berlinalén díjazott film operatőre Medvigy Gábor volt.
Az „alig” hét és fél órás film (421 perces eposz) képes arra, hogy plusz hét órát (ha nem többet) elvegyen az életemből, mert álmatlanul forgolódom, gondolkodom, a világot keresem. Tarr Sátántangója kihozza az emberből a gondolkodót. A film minden pillanata repül, és én nézőként képtelen vagyok utolérni egészen addig, míg meg nem értem, hogy elég egetlen képet magaménak tudni. Aztán már csak arra rezdülök, hogy alig kezdődött el, letelt a hét és fél óra, a film befejeződött, de mert a kereés, álomtalanság és kérdések hada csak fokozódik – minden kezdődik előlről.
Márpedig vasárnap délután műsorára tűzi Tarr Béla közelmúltban minden idők ötven legjobb filmje közé beválasztott Sátántangó című filmjét a budapesti Cirko-Gejzír művészmozi. Augusztus elején több mint nyolcszáz tekintélyes brit filmes szakember szavazta be idén a legjobb ötven film közé a Sátántangót, egyedüli magyar alkotásként. A listát tízévente állítja össze a Brit Filmintézet (BFI) filmművészeti folyóirata, a Sight & Sound.

Ahogyan már beszámoltunk róla, a BFI honlapján () közölt lista első helyére Alfred Hitchcock Szédülés című filmje került. A Sátántangó a 35. helyet kapta a szavazatok alapján. Az első tíz film között szerepel még sorrendben Ozu Jaszudzsiro Tokiói történet, Jean Renoir Játékszabály, F.W. Murnau Virradat, Stanley Kubrick 2001: Űrodisszeia, John Ford Az üldözők, Dziga Vertov Ember a felvevőgéppel, Carl Dreyer Szent Johanna – Jeanne D’Arc, valamint Federico Fellini 8 1/2 című filmje.