„Vizet hoztam a tövére, / Szálljon áldás a fejére! / Szabad-e locsónyi?” Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolás és ennek jutalmául a festett (piros vagy hímes) tojás ajándékozása.
A húsvét, vallási vonatkozásai mellett, egyben a természet újjáéledésének ünnepe, és már a kereszténység előtti időkben ünnepelték ezt az időszakot.
Ennek a háznak udvarában,
Szép kis bimbót láttam.
Vizet hoztam a tövére,
Szálljon áldás a fejére!
Szabad-e locsónyi?
(Gelencsér J. – Lukács L.)
A húsvét elnevezés a böjti időszak végére utal, mert ekkor lehet újra húst enni. A húsvétvasárnapi szertartás része a húsvéti ételek (bárányhús vagy sonka, kalács, tojás, bor) megáldása. Sokfelé a szentelés után siettek haza, mert a néphit szerint a lemaradó még abban az évben meghal, míg az elsőnek hazaérő első lesz az aratásban.
A szentelt étel maradványainak varázserőt tulajdonítottak: a tojás héját a veteményre szórták, a kotlós fészkébe tették vagy meghintették a vetést, hogy jégverés, üszög kárt ne tegyen benne.
Húsvét szimbólumrendszere részben onnan ered, hogy a germán tavaszistennőnek nyúlszerű feje volt és a kedvenc nyulát madárrá változtatta. Utóbbi pedig színes tojásokat tojt. Neve abból ered, hogy előtte 40 napig tartózkodni illik a hús fogyasztásától, az ekkorra elkészülő sonkát és egyéb hagyományos ételeket pedig a hagyomány szerint megszentelik.
Ugyanakkor a locsolkodás szokása szintén a megújhodást jelenti. Azért locsolják meg a lányokat, hogy lemossák róluk a bajt, a betegséget, illetve megtisztuljanak és termékenyek legyenek – sorolta a húsvéti népszokások eredetét a néprajzkutató.
Húsvét másodnapján
Mi jutott eszembe:
Üveg rózsavizet
Vettem a kezembe.
Elindultam vele
Piros tojást szedni,
Adjatok hát lányok,
Ha nem sajnáljátok,
Nagyon megbánjátok,
Licskes, lucskos lesz az
Ünneplő ruhátok.
(Enyedi J.)
Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolás és ennek jutalmául a festett tojás ajándékozása.
A locsolkodás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A tojás (eredetileg halotti kultusz kellék) a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a népi hiedelem szerint az életet, a piros szín Jézus kiontott vérét jelképezi.
A locsolkodó vers és a kölnivel való locsolkodás később terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is.
A nyúl szintén a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe, de a gyermekeket megajándékozó nyúl meséje csak a közelmúlt „terméke”.
A húsvéthétfőt régebben – a locsolkodás szokására utalva – vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték. A nap a fiatal lányok és legények mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi tavaszünnep volt szabadban töltött szórakozással, az ünnepen országszerte húsvéti bálokat rendeztek.
Van szaladgálás, kergetőzés, lótás-futás locsog a víz a csöbrökből, fazekakból, sikoltoznak, visítoznak Sári, Zsófi, Panni meg a többi, de mindhiába, nem sokára csurom víz lesz valamennyi s piros arcaik a bőségesen ömlő jó hideg víztől még pirosabbak lesznek.
– „Ne féltsd a kutat, nem apad ki!” – kurjongat Czifra Peti a többieknek, s hogy jó példával járjon elől: úgy önti nyakon a termetes Erzsókot, hogy szép nagy haja kibomlik bele, s nedvesen csapzik karcsú derekára. A többiek is dolgoznak erősen minden utcasarokról, minden udvarból éles sikongatás, lárma, kiabálás hallik azt tudnák, tatárjárás van. Igyekeznének is a lányok menekülni, csakhogy oh csudák csudája, mindig arra találnak szaladni, a hol egy-egy más csinos legény leskelődik vizes edényével.” (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1893. április 2.)
