„A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni” – szól Szent István intelme fiához, Árpád-házi Szent Imre herceghez. Az ifjúság védőszentje 985 éve, 1031. szeptember 2-án halt meg.
Szent Imre herceg Szent István király és Gizella bajor hercegnő fia a fennmaradt források és legendák szerint nem egyedüli gyermeke volt szüleinek, akik közül kettőt lehet megbízhatóan néven nevezni: Ottó fiuk még bizonnyal 1002 előtt, azaz III. Ottó életében született, legalábbis alapos a gyanú, hogy nevét az éppen trónon levő német-római császártól kapta.
Annyi bizonyos, hogy Imre volt a királyi pár egyetlen felnőtt kort megélt gyermeke, a szülők egyetlen reménysége és a trón egyedüli várományosa. Nevét István sógora, II. Henrik német-római császár után kapta, ebből lett a magyaros Emrih, majd Imre, a latin nyelvű irodalomban Emericusként honosodott meg.
Imre hercegről csak nagyon kevés hiteles adat maradt fenn. Az Érdy-kódex legendája szerint 1000-ben született Fehérváron, régi breviáriumok szerint halálakor, 1031-ben, 24 éves volt, tehát születése 1007-re tehető.
István király fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy fiát felkészítse az uralkodói feladatokra. Hét éves koráig a királyné nevelte, majd István igyekezett gondos neveltetésben részesíteni kiszemelt utódját, s a későbbi Szent Gellértre bízta nevelését, akitől szigorú és puritán oktatást kapott. Fő feladata az lehetett, hogy az ifjút buzgó kereszténnyé formálja, s egyben fel is készítse a majdani uralkodásra.
„…úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz. Illik pedig, hogy odaadó figyelemmel hallgatván eszedbe vésd apád parancsait, az isteni bölcsesség intelme szerint, mely Salamon szájából szól:
Hallgass, fiam, atyád intelmére,
s ne vedd semmibe anyád tanítását!…
[Hallgasd hát meg, fiam, fogadd el szavaimat,]
akkor nagy lesz száma élted éveinek.” (Szent István király intelmei Imre herceghez, Kuruc Ágnes fordítása)
Tizenöt évesen vette apja maga mellé és tanította államirányításra, diplomáciára és hadvezérségre, sőt jártasságot szerzett a kardforgatásban is. Az „Erkölcsi intelmek Imre herceghez” (Institutio morum ad Emericum ducem) István király szívből jövő atyai és királyi intelmei, útmutatása az uralkodáshoz, tekinthető az uralkodó politikai végrendeletének is. Sorait századok múlva még a Coprus Iurisba is felvették. Az „Intelmek”-ben István elsősorban a keresztény erkölcsöket és a helyes kormányzás alapelveit foglalták össze.
Imre huszonhárom éves korára készen állt az uralkodásra és eljött az idő, hogy házasságot kössön. Három uralkodóház jöhetett szóba a lengyel, a horvát és a görög. Írásos emlék azonban nem maradt fenn arról, melyik királylányt is választotta. Egyes történészek szerint Imrének minden bizonnyal bizánci hercegnő volt a jegyese, aki gyermekéveit a király által létesített veszprémvölgyi görög rítusú monostorban töltötte. Joggal feltételezhető, hogy mind Imre, mind jegyese gyakran tartózkodott Veszprémben, Gizella királyné udvarában, és így Gizella még inkább figyelemmel kísérhette, segíthette a fiatal pár életét, elsősorban a keresztény erkölcs és szeretet szellemében. Bár apja kifejezett kívánságára megházasodott, házassága gyermektelen maradt, a legenda szerint szűzi házasságban élt.
„Hogy ez véled ne történjék, fogadj szót, fiam; gyermek vagy, gazdagságban született kis cselédem, puha párnák lakója, minden gyönyörűségben dédelgetve és nevelve, nem tapasztaltad a hadjáratok fáradalmait s a különféle népek támadásait, melyekben én szinte egész életemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése s a bűnök csiholója és a törvények megvetése; hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi. Ezeket előrebocsátván térjünk a tárgyra.” (Szent István király intelmei Imre herceghez, Kuruc Ágnes fordítása)
Az 1020-as évek végén elkerült szülei udvarából, elfoglalta a trónörökös hercegeknek kijáró dukátust és apja rábízta a királyi seregek parancsnokságát. Közben meghalt II Henrik császár és a jó német-magyar viszonynak vége szakadt. Az új német uralkodó II. Konrád 1030-ban betört az országba. Egyes források szerint Imre volt a német sereggel való ütközet önálló vezére.
Az idősödő István hatalma teljében ekkor már egyetlen utóda koronázására készült. Gizella királyné keze munkája volt az a miseruha, amelyre az egész királyi család rá volt hímezve és amelyet később koronázási palásttá alakítottak át, és további 900 évig használtak.
A Hildesheimi Évkönyvek adják hírül, hogy Imrét 1931. szeptember 2-án vadászat közben egy vadkan halálra sebezte. A történészek vitatják a vadkan általi halált és azt gyanítják, talán megmérgezték. Imrét Székesfehérvárott temették el.
István fő gondja ezután a megfelelő utód kiválasztása volt, akit végül a húga és a velencei doge fiában, Orseolo Péterben talált meg. A röviddel ezután ellene merényletet megkísérlő Vazult (Vászolyt – aki apja, Géza öccsének, Mihálynak volt a fia) megvakíttatással tette uralkodásra alkalmatlanná.
Sírjához korán megindultak a zarándoklatok. A temetése utáni harmincadik napon a sírjánál történt csoda már érzékelteti, hogy a kortársak Isten választottját látták benne. Ezzel kezdődött spontán kultusza, amelyet a csodák tovább fokoztak, ezek közül is a legjelentősebb 1083-ban történt a sírjánál, ahol egy Konrád nevű német ember, aki bűnei miatt a nyilvános vezeklést választotta, megszabadult a láncaitól. Ennek hírére László király zsinatot hívott össze, és háromnapos böjtöt hirdetett, november 5-én Szent Imre testét tisztelettel felemeltette. Így atyjával, Istvánnal és tanítójával, Gellért püspökkel együtt szentté avatták.
A barokk kortól ő a magyar ifjúság védnöke, kultusza Lengyelországban is elterjedt.
