30 éve, 1989. június 4-én tankok lepték el a pekingi Mennyei Béke terét és a környező utakat, a kínai hadsereg számos halálos áldozattal járó beavatkozása véget vetett a demokratikus változásokat követelő tüntetéssorozatnak és éhségsztrájknak. Bár a tavaszi eső lemosta a vért a tér kövezetéről, a szégyenfolt máig árnyékot vet Kína kommunista vezetésére.
A nyolcvanas évek végére Kínában is új lehetőségek ígérete csábította a korábban dogmatikus politikától sújtott országot. Teng Hsziao-ping (Deng Hxiaoping) 1978-as hatalomra kerülésével az ázsiai ország a gazdasági dinamizmus útjára lépett, amelynek nem egy köve a piacgazdaság elemei közül származott. A fellendülés nyomán a politikai változásokra is megérett az igény. Az 1989-es tavaszi tüntetéssorozat elindítója Hu Jao-pang (Hu Chaobang) április 15-i halála volt; a Kínai Kommunista Párt 1987-ben leváltott főtitkára a vezetés szerint „burzsoá liberalizmust” tanúsított a demokrácia-követelések kezelésében. A diákok a hivatalos tiltás ellenére 17-én a Tienanmen-térre vonultak, s a párezres tömeg hamar százezresre dagadt.
A jelszavak gyorsan radikalizálódtak, a diákok – akikhez munkások és értelmiségiek, sőt a főváros környékén élő parasztok is csatlakoztak – elítélték a nepotizmust és a korrupciót, helyettük demokráciát, gyülekezési jogot, sajtószabadságot, politikai reformokat követeltek. A politikai vezetés megosztott volt az egyre nagyobb támogatást élvező mozgalommal szemben, a vélemények a tárgyalások megkezdésétől az azonnali fegyveres beavatkozásig terjedtek. Közben időnként milliósra dagadó tömeg hullámzott a téren heteken át, a sátortábor nőtt, a kiürítésre adott utasítások sorra kudarcot vallottak. A párt érezte: kicsúszik a kezéből az események irányítása.
A tüntetők az őket támogató Csao Ce-jang (Zhao Ziyang) főtitkár leváltása után sem hagyták el a teret, sőt, május 30-án felállították az amerikai Szabadság-szobor mását. Ezt már a hadsereg nem tűrhette: június 4-én a vidékről felhozott páncélos és gépesített egységek behatoltak a Tienanmen térre.
A „véres vasárnapon” különböző jelentések szerint több száz vagy még több tüntető vesztette életét, több ezren sebesültek meg, majd országos letartóztatási hullám bontakozott ki. Számos diákvezető éveket töltött börtönben, a mozgalom végleg összeomlott.
A harminc évvel ezelőtt történteket ma is eltérően ítéli meg a világ. Kínában újra és újra elismétlik, hogy az ország a „felforgató” tüntetéssorozat leverése után indulhatott meg a még gyorsabb gazdasági fejlődést irányába. A tüntetők mellé álló Csao Ce-jangot 2005-ben bekövetkezett haláláig házi őrizetben tartották, az egykori főtitkár azonban magnószalagra mondta visszaemlékezéseit, a legnagyobb titokban tartott könyv idén tavasszal jelent meg.
Bár a harminc évvel ezelőtti események láttán Nyugaton sokan úgy tartották, hogy „a kommunizmus csaknem az út végére érkezett”, mind a mai napig a tüntetők és a résztvevők közül több tucatnyian ülnek börtönben, a családtagjaikat pedig ellenőrzik.
Az vérengzést újra és újra elítélik a nemzetközi hatalmak. Idén Caj Jing-ven tajvani elnök a Facebookon közzétett bejegyzésében ítélte el Pekinget a 30 évvel ezelőtti diákmozgalom véres elfojtásának elkendőzése miatt a Tienanmen téri események harmincadik évfordulója alkalmából – jelentette a CNA tajvani hírügynökség.
Caj élesen kritikus üzenetében úgy fogalmazott: egy ország az alapján tekinthető civilizáltnak vagy sem, hogy hogyan bánik a saját lakosságával, és hogyan néz szembe saját hibáival. A tajvani elnök szerint a világ figyelme a vérengzéssel kapcsolatos tényekre, valamint arra a tendenciára irányul, ahogyan Kína aláássa a hongkongi demokráciát.
