Till Attila filmje, a Csicska lett a legjobb a rövidfilmek kategóriájában a 10. Toruni Nemzetközi Filmfesztiválon.
A miskolci Jameson Filmfesztivál partnerrendezvényén osztrák és magyar műveket díjaztak. Till Attila filmje, a Csicska nyerte a 10. Toruni Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rövidfilmnek járó díját, a legjobb nagyjátékfilm díját is ausztriai alkotás, Umut Dag mozija, a Berlinalén is sikerrel szereplő, kurd bevándorlókról szóló Kuma kapta – közölte a miskolci Jameson Filmfesztivál irodája. A Jakub Czekaj lengyel rendező, Natalia Lesz énekes és Muszatics Péter magyar rendező alkotta zsűri külön elismerésben részesítette a szintén osztrák Abgestempelt (Megbélyegezve) című filmet.
A jubileumi, 10. észak-lengyelországi fesztiválon idén az erős nők álltak a középpontban: életműdíjat kapott Geraldine Chaplin és Andrzej Wajda kedvenc színésznője, Krystina Janda, Smita Patilra, az indiai mozi egyik legnagyobb színésznőjére emlékeztek és Pam Gier-retrospektívet vetítettek, köztük Tarantino kedvenceit. Emellett a kortárs osztrák és a magyar filmművészetet bemutató vetítéssorozaton Ulrich Seidl, Karl Markovics, Michael Haneke, Kocsis Ágnes, Bergendy Péter és Fliegauf Bence filmjeit láthatták a nézők, akik Kopernikusz szülővárosában minden este zsúfolásig megtöltötték a mozitermeket.
Till Attila Csicska című filmjében Balogh István, egy vidéki tanyán élő földművelő gazda, aki rettegésben tartja a feleségét és a gyerekeit. Mivel éppen hogy csak fent tudja tartani magát és a családját, az istállóban úgynevezett „csicská”-t, vagyis tulajdonképpen rabszolgát tart. Balogh maga is keményen dolgozik és igyekszik mindent megtenni, hogy a vad, vidéki élet szabályai szerint „rendezze” a közvetlen környezetét. A család tagjai és a „csicska” közeli, de nagyon morbid kapcsolatban vannak egymással, a rabszolgaként tartottat minden szempontból állatként kezelik. A Csicska című filmet a hasonló szituációt túlélt emberek beszámolói és a témához kapcsolódó híradások inspirálták.
Till Attila Csicska című filmje nyerte el idén az 52. Krakkói Filmfesztivál (Krakowski Festiwal Filmowy – KFF) legjobb rövid játékfilmjének járó Ezüst Sárkány díjat is.