Már idén beleolvashatunk az irodalmi Nobel-díjas író, Thomas Mann apósának naplójába, melyben Alfred Pringsheim, Richard Wagner és Mann felemás viszonyába is betekinthetünk.
Előkerült Thomas Mann apósának, Alfred Pringsheimnak a naplója, amely bepillantást enged A Nibelung gyűrűje című Wagner-ciklus bayreuthi ősbemutatójának előzményeibe is.
Az irodalmi Nobel-díjas Thomas Mann (1875-1955) szerette Richard Wagner (1813-1883) zenéjét, tisztelte és ünnepelte őt mint művészt, ugyanakkor „gyűlölte” is, amiért a nácik felhasználták Wagnert ideológiájuk népszerűsítésére és visszaéltek zenéjével. Thomas Mann korai alkotói korszakának első jelesebb terméke a Friedemann úr, a törpe című novelláskötet volt, amelynek darabjai a XIX. század végi esztéticizmus mellett Schopenhauer és Nietzsche, valamint Wagner hatását mutatják. A nácizmus előretörésével azonban Mann egyrészt úgy érezte, meg kell védenie tőlük Wagnert. Másrészt érlelődött benne a számára is fájdalmas felismerés, hogy Hitler Wagner iránti lelkesedése nem teljesen véletlen.
Ez az ideológiai ellentét jelent meg Thomas Mann apósa és a zenész között is. Alfred Pringsheim zsidó volt, Richard Wagner pedig antiszemita, mégis jól megértették egymást. Pringsheim a bayreuthi ünnepi játékokat anyagilag is támogatta. A naplót Wagner unokája, Franz Wilhelm Beidler hagyatékában találták meg, az írásokat a tervek szerint még idén megjelenteti egy würzburgi kiadó.
Pringsheim 1875 júliusában érkezett Bayreuthba, és naplójában részletesen ír A Nibelung gyűrűjének próbáiról, személyes benyomásairól. Írásai emellett Wagner magánéletébe is bepillantást engednek.
