„Úgy tudott uralkodni, ahogyan kivételes személyiségek énekelnek vagy festenek.” A 200 éve született Viktória brit királynő, „Európa nagyanyja”, egy korszak névadója lett, akinek 63 éves uralkodását Anglia történetének legfényesebb szakaszának tartják a történészek.
Viktória (Alexandrina Victoria) Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága királynője (1837. június 20-tól haláláig) és India császárnője (1876. május 1-jétől haláláig) a történelem egyik legismertebb királynője, egy korszak meghatározó alakja volt, akinek lenyűgöző élete ma is inspirálja a világot.
Viktória 1819. május 24-én született Londonban. Születésekor Anglia és Hannover között perszonálunió állt fenn, a trónon az elborult elméjű III. György ült. Az ő egyik fia volt az adósságokkal küszködő, az angolt csak törve beszélő Edward kenti herceg, Viktória apja. Apja nyolc hónappal később meghalt, az árvaságra jutott lány rokonaitól kevés szeretetet, anyjától pedig igen egyszerű neveltetést kapott (később gyakran érezte magát feszélyezve műveltségének hiányosságai miatt). A fiatal királynő kiváló nyelvismerettel rendelkezett, angolul és németül folyékonyan beszélt, és jól megértette magát francia, olasz és latin nyelven, amelyeket tudományosan is tanulmányozott. Uralkodásának vége felé, miután 1877-ben Indiából származó szolgák érkeztek a Windsor-kastélyba, kísérője, Abdul Karim sok hindu és urdu kifejezést megtanított a királynőnek, hogy könnyebben tudjon kommunikálni a szolgáival. „Tanulok néhány szót hindi nyelven, hogy beszélhessek a szolgáimmal”, írta a naplójában a királynő.
A trónöröklési sorban születésekor csak ötödik Viktória két királlyá lett, de gyermektelen nagybácsija után 1837. június 20-án örökölte meg a trónt. Ez egyben az 1714 óta fennálló perszonálunió végét is jelentette, mert Hannoverben nő nem uralkodhatott. Koronázását egy évvel később tartották, a szertartást kisebb hibák tarkították, mert az előző koronázásokat lebonyolító érsek beteg volt.
Amikor először jelent meg királynőként az Államtanácsban, tizennyolc évesen, törékeny méltósága még az ellenzéki urakat is lenyűgözte. Wellington herceg, akit fél Európa a nagy politikus megtestesülésének tekintett, azt mondta az esemény után, hogy saját lányától sem várt volna méltóbb viselkedést.
Az új királynő megrendülten írta a naplójába: „Minthogy a Gondviselés tetszése erre a méltóságra állított, minden erőmmel a haza iránti kötelességem teljesítésén leszek. Nagyon fiatal vagyok és sok, bár nem minden dologban tapasztalatlan, de bizonyosan tudom, hogy kevesen törekednek az enyémnél igazabb akarattal és őszintébb szándékkal azt tenni, ami helyes és jó.”
A viktoriánus kor történelmi értelemben a nagy gyarmatbirodalomra támaszkodó hazai iparosodásból eredt. Ez tette a század elején még nyomorgó országot körülbelül az 1850-es évektől folyamatosan a magabiztos emberek hazájává. A korszak nevét adó személyiség életrajzában viszont a kezdetek tulajdonképpen 1837. június 20-ra estek, amikor is egy keddi napon, a canterburyi érsek és a királyi főkamarás kérésére hajnalban felkeltették őt. Viktória pislogva, pongyolában hallgatta a megszólítást: Felség!
Viktória átköltözött a Buckingham-palotába, belevetette magát a társasági életbe, így ismerte meg egy bálon unokatestvérét, a jóképű Albert szász-coburg-gothai herceget, akivel egymásba szerettek. A fiatal királynő rajongott Albertért, csodálta szellemét, kedélyét, minden porcikáját. Ezt írta a sorsdöntő találkozás után Albertről a naplójába: „igazán elragadó és olyan végtelenül jóképű; annyira szép kék szemek, pompás orr és olyan helyes száj finom bajusszal és könnyű, de nagyon könnyű pofaszakáll; szép termet, vállban széles és keskeny a dereka”.
Mivel Viktória uralkodó volt, a német herceg nem kérhette meg, a házassági ajánlatot a királynő tette, jelezve, hogy szeretne a felesége lenni, a szertartásra 1840-ben került sor. Házasságuk boldognak és kiegyensúlyozottnak bizonyult, Viktória heves vérmérséklete és időnkénti depressziós rohamai ellenére. Albert megváltoztatta lánykori sérelmei miatt bizalmatlan és haragtartó feleségét, rávette a kemény aprómunkára és a napi politizálástól való távolságtartásra, de arra is rávezette, hogyan tudja népszerűsége révén érvényesíteni befolyását. Férjét eleinte ugyan igyekezett Viktória távol tartani az államügyektől, amikor azonban sorra jöttek a gyerekek, a királynő mind nagyobb teret engedett Albertnek.
Viktória 1840 és 1857 között kilenc gyermeket hozott a világra, akik valamennyien Európa uralkodóházaiból kaptak házastársat, rokoni szálakat teremtve valamennyi dinasztiával (kivéve a franciát és a spanyolt). Az első világháborúban szemben álló II. Vilmos német császár és V. György brit király például unokatestvérek voltak. Az „Európa nagyanyjának” nevezett Viktória hordozta a vérzékenység génjét, maga nem volt hemofíliás, azonban tíz férfi leszármazottjában felbukkant a betegség, a leghíresebb eset II. Miklós orosz cár tragikus sorsú fia, Alekszej cárevics története, aki édesanyja, Viktória királynő unokája révén örökölte a betegséget.
Az 1851-es londoni világkiállítás a vetélytárs nélkül álló Nagy-Britannia hatalmát volt hivatott demonstrálni. A híres Kristálypalotában rendezett bemutató olyan impozáns volt, hogy az orosz cár még látogatását is megtiltotta alattvalóinak. Viktória 1877-ben a korona ékkövének tartott India császárnője is lett.
Férjét 1861-ben vesztette el, depressziójából csak 1866-ban lábalt ki, amikor Albert egykori vadászmestere, a skót John Brown személyében (akit a sajtó kevésbé lojális fele „Brown császárnőként” emlegetett) talált támaszra. Férje emlékéhez nem lett hűtlen, birodalomszerte háromezer emlékművet emeltetett neki, és élete végéig csak fekete ruhát viselt. Alattvalói szerették és tisztelték, a Birodalom jelképének tekintett királynő születésnapjain és uralkodásának jubileumain hatalmas népünnepélyeket rendeztek. Különösen emlékezetes volt az 1887. évi Aranyjubileum, amely valóságos védjeggyé emelte arcmását, az 1897-es Gyémántjubileum alkalmával a már idős és fáradt uralkodó a legújabb technikát alkalmazva táviratban köszöntötte öt földrészre kiterjedő birodalma alattvalóit.
Ő maga egyetlen gyarmatot sem keresett fel személyesen, csak Indiába szeretett volna eljutni, de ettől orvosai tanácsolták el az éghajlat miatt. A kis termetű királynő ugyanis hajlamos volt a hízásra, és mivel szeretett enni, kedvelte a sört és a bort, és a szülések is nyomot hagytak rajta, még az angliai nyarakat is egyre nehezebben viselte. A királynő kedvenc foglalatossága a festés volt, és egész életében naplót vezetett. Elmeháborodott tettesek nyolc alkalommal kíséreltek meg ellene merényletet, de az ijedtségen túl nem esett baja.
Utolsó nyilvános szereplése a búr háború sebesült katonáinak meglátogatása volt, nem sokkal később ágynak esett, és 1901. január 22-én meghalt. Windsorban temették el a végső nyugvóhelyének épített mauzóleumban, férje oldalán.
Vele a világ lakosságának negyede vesztette el királynőjét, és egy egész korszak szállt a sírba. Viktória 63 éven, 7 hónapon és 2 napon át uralkodott, ennél hosszabb ideig csak a jelenlegi királynő, II. Erzsébet ült a brit trónon. Ezalatt alapjaiban változott meg a britek élete: hazájuk lett a világ leghatalmasabb országa, amely a valaha létezett legnagyobb, a földkerekség negyedére kiterjedő birodalom felett uralkodott. Az Egyesült Királyság lakóinak száma megduplázódott, új városok, gyárak nőttek ki a földből, emelkedett az életszínvonal, az országot vasútvonalak hálózták be, és megépült a londoni földalatti első szakasza.
Számos tradíció kezdődött uralkodása alatt, így például ő érkezett először a parlament ülésének megnyitójára abban a hintóban, amelyet azóta valamennyi utódja használ e jeles esemény alkalmából, és róla jelentek meg az első kereskedelmi forgalomban kapható hivatalos fényképek. Életéről több film is készült, 2009-ben Az ifjú Viktória királynő főszerepét Emily Blunt alakította. A 2017-es, igaz történeten alapuló Viktória királynő és Abdul című alkotásban Judi Dench személyesítette meg az idős uralkodót, aki egy fiatal indiai tisztviselőt fogad barátságába, az udvar nagy felháborodására.
A viktoriánus kor nosztalgia tárgya, holott jobbára csak a kedvezőtlen felhangokkal emlegetett konzervatív és hipokrita viktoriánus szellem maradt meg belőle. Viktória hosszú uralkodása alatt megerősítette a tekintélyét vesztett monarchiát, amely a hagyományokat őrző, de politikailag üres intézmény lett; nem véletlen hogy Arnold J. Toynbee Angliáról szóló hatalmas munkájában személyének csak egyetlen mondatot szentelt.
