„A holtak álmai felett / Szépen virúl a kegyelet” November 2-án, halottak napján elhunyt szeretteinkre emlékezve gyújtunk gyertyát és mécseseket.
November 2-án, halottak napján a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik minden elhunytról, de különösképpen „a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről”. A nap fokozatosan vált egyházi ünnepből az általános megemlékezés napjává az elhunytakról.
ARANY JÁNOS: TEMETŐBEN
A holtak álmai felett
Szépen virúl a kegyelet
E nyúgalom-hazában;
Hűs a berek és zöld a hant:
A hála műve megfogant,
S tovább tenyész magában.
Ki tudja, mily rég lehete
Hogy itt az első csemete
Először hajta lombot!
Azóta hány délceg fa lőn
Fej-oszloppá e sírmezőn –
És hány szív összeomlott!…
(1852. június)
Az egyház „a feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga módján tesz eleget”. Az egyház kezdettől imádkozik az elhunytakért.
Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy mindenszentek ünnepét követően az összes elhunyt emberről is megemlékezzenek. A halottak napjáról 998-ban kezdtek megemlékezni, majd ez a 11. században a clunyi bencés szerzetesek hatására széles körben elterjedt. Az egyház az ünnepen „bizalommal kér” kegyelmet Istentől az elhunytaknak.
Temetkezési kultuszunk lassan, de folyamatosan változik, nemcsak népenként, hanem országhatáron belül sem egységes. A gyertyát azért is kellett a sírokon meggyújtani, hogy az ezen a napon sírjaikból kiszabadult lelkek újra visszataláljanak a sötétben a maguk sírjába, s ne nyugtalanítsák aztán tovább az élőket.
Halottak napja
A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a „küzdő egyház” tehát a „szenvedő egyházról” emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak.
Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak. (Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium)
