„Ma ünnep van, ma sírhatunk!” Mindenszentek utáni nap a lelkek emléknapján kisétálunk elhunytaink sírjához, felelevenítjük alakjukat, tetteiket, majd hazatérvén este, gyertyát gyújtunk, mégpedig annyi szálat, ahány halottja van a családnak.
A Mindenszentek ünnepénél a november 2-i halottak napja jóval későbbi eredetű, már az ókori Rómában is létezett feralia néven, ám a keresztény hitrendbe Szent Odiló clunyi apát 998-ban vezette be a Cluny anyaház alá tartozó minden bencésházban, majd a tőle függő házakban az elhunytakról szóló megemlékezés napját, és megszabta, hogy kapcsolják össze egy sor kiegészítő imával és alamizsnával. Ezt a halottakról szóló megemlékezést átvette az egész egyház november 2-án, mint halottak napját.
Hamarosan a bencés renden kívül is megülték, s a XIV. század elejétől Róma is átvette. A halottakról, elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, és az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapszik. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn és büntetés teher van még lelkükön, Isten színről-színre látása előtt tisztulniuk kell. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével.
Ady Endre: Halottak napján
Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
— Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!
Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón…
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!…
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk —
— Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!…
1899. november 1.
A halottak napi gyászmisék az örök életről és a feltámadásról szólnak. E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz kapcsolódó némelyik népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a világosban a „véletlenül kiszabadult lelkecskék” újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A bukovinai magyarok körében még ennivalót is vittek a temetőbe. Aki ezeken a napokon nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát, s néhol úgy tartották, hogy akié a családban a legelőször leég, az hal meg leghamarabb.
Fotó: Gazdag Tea
