„Illem és jó modor a fő…” énekelte egykor Honthy Hanna. Az illem, etikett, protokoll alkalmazásának általános műveltségünk részévé kell/kellene válnia.
Letűnt divat, felesleges időpocsékolás vagy alapvető magatartásforma az udvariassággal járó formalitás? A világ néhány országában már jó ideje visszatért a nagyszülők nemzedékének illendő viselkedése, a kulturáltság, tapintat, udvariasság, a jó modor. Úgy tűnik mintha nálunk is kezdenének tért hódítani az illemszabályok. Bécstől Londonig, sőt a tengerentúlon is a slágerlistán vannak az illemkönyvek. Szerencsére már nálunk is kapható néhány.
Ismét divat az illem?
Ezekből megtudható, hogy ki kinek köszönjön előbb; mikor kell kezet fogni egy hölggyel; milyen megszólítás jár fiatal lánynak, férjes asszonynak, korosabb nőnek. Ami a tegezést illeti, fiatalok egymás között tegeződhetnek, de korkülönbség esetén meg kell várni, amíg az idősebb ajánlja fel a tegeződést. A férfi általában a nő balján halad az utcán kivéve, ha kényelmetlen, veszélyes a másik oldal, például szűk járda mellett erős az autóforgalom. Járműre felszálláskor a férfi előre engedi a hölgyet, leszálláskor azonban az úré az elsőség, hogy készen álljon segítő kezet nyújtani a leszálláshoz. Vendéglőben a férfi nyitja ki az ajtót és lép be először, ám ezután előre megy, mert az övé a vezetés, asztalkeresés feladata.
Írásos meghívásra mindig illik felelni, a telefon- és egyéb digitális üzenetre pedig válaszolni. Vendégségben, aki virágot hoz a háziasszonynak, az a papírból kibontva adja át, kivéve, ha átlátszó csomagolásban van. Ha a párok együtt mennek vendégségbe, mindig az úr adja át a virágot. Ismét dívik a középkorúak között a kézcsók jelképes formája, a férfi az asszony keze fölé hajol, nem ad cuppanos kézcsókot, szájával nem érintve csupán jelzi a tiszteletadást. Lehet, hogy most még egyes körökben talán mosolyognak ezeken az illemszabályokon, de bízunk benne, hogy megszokják, mert a tapintatos, kellemes együttlétet mozdítják elő.
Hogyan illik viselkedni? Kit mutassak be először kinek? Hogyan szólítsak meg egy másik embert? Melyik ruhámat vegyem fel a fogadásra és melyiket a bálra? Gyakran találkozhatunk hasonló, rendkívül egyszerűnek tűnő kérdésekkel, ám sokszor szembesülhetünk azzal a ténnyel, hogy a válasz nem is annyira nyilvánvaló. Az illem, etikett, protokoll alkalmazásának általános műveltségünk részévé kell válnia. Ismerete és gyakorlati tudása nélkülözhetetlen társadalmi és társasági életünkben. Hivatalos kapcsolatainkban éppen annyira karrierünk kulcsa, mint szakmai felkészültségünk. Viselkedési kultúránk sorsdöntő lehet az első munkahelyi interjún, sok üzleti tárgyaláson és magánkapcsolatainkban egyaránt.
Dr. Sille István Illem, etikett, protokoll című könyv felújított és bővített tizenkettedik kiadása – mely olyan új témával is gazdagodott, mint a fogyatékkal élők protokollja – jelzi a kulturált viselkedés iránti társadalmi igényt, amely az utóbbi években egyre erősebben jelentkezik. Bizonyítják ezt olyan mozgalmak, mint az országos illemtan versenyek és nemzetközi konferenciák. A könyv célja elsősorban gyakorlati segítséget adni a mindennapi hivatalos kapcsolatokhoz és a nem mindennapi protokolláris eseményeken való viselkedéshez.
TARR KÁROLY: ILLEMSZÓTÁR
(részlet)
Abszolút illemszabályok – A viselkedés ésszerűségének és szépségének az önzetlenség után következő követelménye a helyzethez illő célszerűség. Ennek jegyében jönnek létre az olyan abszolút illemszabályok, mint például az, hogy a valahonnan kifelé jövőknek a befelé tartókkal szemben előnyük van, hiszen helyet adnak át; a terhet cipelő elől kitér a teher nélkül haladó, a hegyre felfelé igyekvőnek előnyt ad a lefelé tartó; a sorban az áll elöl, aki hamarabb érkezett stb.
Bemutatkozás – Ne szégyelljük – bemutatkozáskor például – kimondani érthetően teljes nevünket. Nem illetlenség, ha a nem érthetően bemutatkozót megkérjük, ismételje meg a nevét, hogy megjegyezhessük. Nem jelent kivagyiságot, ha bemutatkozásunkkor a foglalkozásunkat is megmondjuk. Társaságban a bemutatás a házigazda feladata. Férfit szoktak nőnek bemutatni, fiatalabbat az idősebbnek. Először annak nevét mondjuk, akit be akarunk mutatni, aztán azét, akinek bemutatjuk barátunkat, ismerősünket, vendégünket. A nehezen kiejthető furcsa nevűek „magyarázzák”, kössék valamihez a nevüket. Egyedülálló személyt mutatunk be csoportnak és nem fordítva. A régi bemutatkozási szövegek kopottak, modorosak: „Engedje meg, hogy bemutassam…” Bizonyosan úgyis megengedi, tehát a kérés formális, üresjárat a társalgásban. És mi történik, ha nem engedi meg? A régi illemszabályok erről hallgatnak. Manapság fölöslegesnek érzünk minden ehhez hasonló üresjáratot. Ha ismeretlen személyt lakásán keresünk fel, be kell mutatkoznunk.
Beszédstílus – Mindenkivel beszéljünk udvariasan. Nem hangosabban a kelleténél, de nem is halkan, mert az fárasztó annak, aki hallgatja. Vita közben se emeljük föl a hangunkat. A hangerő nem meggyőző erejű. Viszont az udvarias beszéd nem mesterkélt, nem finomkodó. Ne majmoljuk, ne utánozzuk egymás beszédstílusát, mert könnyen nevetségessé válunk.
Beszélgetés – Nem illik egymás szavába vágni és megakadályozni valakit abban, hogy mondanivalóját befejezze. Sokat beszélni nem illik még akkor sem, ha erre mások buzdítanak. Az utcai beszélgetés csakis rövid lehet. Különösen akkor, ha a két beszélgető társaságában olyanok is vannak, akik nem ismerik egymást. Nem illik a társaságunkban lévőt kirekeszteni a beszélgetésből.
Cifra káromkodás – Fölösleges túlzás, hiszen a káromkodás sem dicséretes tett, hanem inkább önuralomvesztésből hirtelen felindultsággal elkövetett hangszennyezés. Cifrázva némi tehetséget akar sejtetni, eltúlozva, kigúnyolva a káromkodókat, intő példaként olykor mosolyt fakaszt.
Csúcsforgalom – Jó modorú ember ilyenkor még figyelmesebb és előzékenyebb, mint máskor. Ha mindenki ilyen volna, örömteljesebben, akadálytalanul zajlana az élet.
Előre köszönés – A fiatalabb előre köszön. De nem szép, ha ezt az idősebb mindig elvárja. Nagy egyéniségek, híres emberek között számosan voltak, akiket nem lehetett megelőzni a köszönésben. A nőnek mindig a férfi köszön előre. De tanárának és az idősebb férfinak: a nő. Végül is a figyelmesebb és előzékenyebb mindig előbb köszön. Valószínűleg ismeri az ilyen ember bölcs közmondásunkat: „Amilyen kalappal köszönnek, olyannal fogadd.”
Eltehénkedés – Még istállóban is illetlenség. Munkahelyen, társaságban „tartsuk magunkat” szépen.
Európai etika – Alapja a bibliai tízparancsolat, amelyet legalább kétezer éve nem győzünk ismételni, hiszen áthágását naponta tapasztaljuk. Az egyisten imádatán, nevének hiábavaló felvevésén (említésén), az Úr napjának megszentelésén kívül különösen megszívlelendő kellene hogy legyen a „Tiszteld anyádat és apádat”, a „Ne ölj”, a „Ne paráználkodj”, a „Ne lopj”, a „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot”, a „Ne kívánd a te felebarátodnak házát, feleségét” stb. A tízparancsolat szerint élni nem a félelem, hanem az a meggyőződés és hit késztethet, hogy az emberek közötti kapcsolatok tovább javíthatók.
