„A tea csodaszer, amely a kimerültségtől kezdve a megfázáson át a gyilkosságig mindenre enyhülést hozhat.”
Kultúr-, politika-, gasztronómiai történet, irodalmi, filozófiai és képzőművészeti ízesítéssel, valamint némi egészségügyi és misztikus kitekintéssel – mindezt kínálja Kiss Mariann kétkötetes Teakalauz című könyve.
„Akiben tea van…
Egy ismert japán történetben egy szerzetes úgy magyarázza el a reinkarnáció lényegét, hogy széttöri zöld teával teli csészéjét az asztal szélén.
„Látjátok – magyarázza a mester – , a csésze már nem csésze, de a tea mindig tea marad.”
A tea és teázás a mai napig alapvető eleme a japán kultúrának. Amikor a japánok etikus magatartása és szépérzéke miatt tisztelnek valakit, azt mondják, olyan ember, „akiben tea van”. Következésképpen, aki nem képes az igazság és a szépség megértésére, „nincs tea abban”. (Kiss Mariann: Teakalauz)
„A tea csodaszer, amely a kimerültségtől kezdve a megfázáson át a gyilkosságig mindenre enyhülést hozhat” – írta Jeane M. Dame. Az utóbbit talán mégsem célszerű kipróbálni, de kétségtelen, hogy évszázadok óta hisznek a tea csodálatos hatásában. A világon a víz után a tea a leggyakrabban fogyasztott ital, mégis nagyon keveset tudunk róla. Ezen próbál változtatni az ajándéknak is tökéletesen alkalmas teakönyv csomagunk. Tudta Ön, hogy a teafa örökzöld? S hogy az érett tealeveleknek nincs illatuk? Vagy hogy a tealevelek feldolgozási módjától függ, milyen teát iszunk: az igen drága fehéret, avagy a jól ismert zöld, sárga vagy fekete teát?
A két kis alakú, dobozban egyesített, színes kötet – A tea kultúrtörténete, és A teáról praktikusan -, számos fotóval, rajzzal, festménnyel, térképpel illusztrálva vezeti be az olvasót a teatermelés, fogyasztás és kereskedelem több ezer éves történetébe, megjelölve azokat a pontokat, amelyeknél az emberiség egyes sorsfordulóihoz kötődött.
Számos ma is élő szokás eredetét tudjuk meg, például azt, hogy a „borravaló” kezdetben az angliai teaházakban rendszeresített kis dobozba dobott fémpénz volt, amellyel a pincért ösztönözték gyorsabb kiszolgálásra. A szerző felidézi az amerikai függetlenségi mozgalom kiindulását jelző 1773-as „bostoni teadélutánt”, de azt sem mulasztja el kifejteni, hogy a teázás segítette az ipari forradalom kiteljesedését, mivel a teához szükséges forralt víz használata megakadályozta a korábbi nagy járványokat és virágzásnak indulhattak az igazi nagyvárosok. Bevezetést ad a japán, az orosz, az angol, az arab teázási szertartásokba is.
Közben feltöltheti magát az olvasó irodalmi idézetekkel kínai bölcsektől kezdve Marcel Proustig, aki Az eltűnt idő nyomában kiindulópontjának a teába mártott mandulás sütemény illatát és ízét választotta emlékfolyamának elindítására.
„A teára való, avagy a borravaló eredete
Állítólag a borravalózás szokása is a teakertekben alakult ki. Ott az asztalokra kis, zárt fadobozokat helyeztek, amelyeken a T.I.P.S. (To Insure Prompt Service, vagyis ” a gyors felszolgálást elősegítendő”) felírat állt. Ha a vendég siettetni akarta a kiszolgálást, azaz forrón kívánta inni a teáját, ami a viszonylag nagy távolságra eső konyha miatt nem is volt egyszerű, a perselybe dobott egy pénzérmét, melynek koppanása megfelelő sebességre ösztönözte a pincért.” (Kiss Mariann: Teakalauz)
A mindennapi teázónak persze fontosabb, hogy a könyv nyomán a Magyarországon is egyre szélesebb teakínálatból az eddiginél tudatosabban válogathatnak, vagy pedig megismerhetik kedvenceik múltját, termesztésének, szüretelésének apró titkait. A konyha javíthatatlan kísérletezői meglepő recepteket próbálhatnak ki szeretteiken. Végül nem csalódnak azok sem, akik a teák élettani hatásai iránt érdeklődnek, sem pedig azok, akik a jövendőre kíváncsiak: azokat a könyv megtanítja csészealjba kiöntött tealevélből jósolni.
