Kisütött kerek tészta, paradicsommártással leöntve, tetején sajtreszelékkel, zöldséggel, gombával, rákkal, hallal, hússal. Az olasz nemzeti eledelnek számító pizzának egyre nagyobb a sikere az egész világon.
A pizza története több mint ezer éves. A pizzához hasonlóan sütött lepényféleségről egyébként elsőként Platón görög filozófus írt, a pizza hagyományát tehát valószínűleg az ókori görögök hozták magukkal Dél-Itáliába Kr.e. 600 körül.
Az egyik legrégibb olasz szó, a pizza első feljegyzését azonban a délolasz Gaeta városában találta meg a táplálkozás történetével foglalkozó Giuseppe Nocca olasz történész. A gasztrotörténész a Lazio és Campania tartományok határán húzódó, tengerparti Gaeta székesegyházának levéltárában talált egy 997-ben készült dokumentumot. Ebben az szerepel, hogy a püspökség területén lévő egyik malom tulajdonosának karácsony és húsvét ünnepén többek között 12-12 darab pizzát kell beszolgáltatnia a földbirtokos püspöknek. Ezzel fizették egy malom bérleti díját. Ez a változat nagyon finom lisztből, paradicsom nélkül készült.
Miután Kolumbusznak köszönhetően Európában, így Nápolyban is elterjedtek a zöldség féle növények, a 17. századtól kezdve ízesítették a pizzát. Ennek az ízes tésztaételnek a kedvelői között volt Bourbon Ferdinánd király is. Továbbfejlesztett változata, a marinara, 1734-ben született. Erre a paradicsomon kívül bivalymozzarella, friss bazsalikom, majoranna és fokhagyma is került.
A latin nyelvű szövegben a „do duodecim pizza” kifejezés szerepel a késői latin nyelvhasználat szerint. Gaeta mintegy 100 kilométerre fekszik a pizza bölcsőjének tartott Nápolytól. A klasszikusként ismert nápolyi pizza, vagyis a paradicsommal, mozzarella sajttal és bazsalikommal sütött margherita 1870-ben született Margit olasz királyné nápolyi látogatása alkalmával. Ezt az olasz nemzeti színeket hirdető, kizárólag helyi terményekből készített pizzát az Európai Unió 2008-ban védett eredetűnek nyilvánította.
A „hivatalos” pizzák
Közép-Olaszországban már sonkával, gombával dúsítják a sajton kívül, a tengerparti településeken meg a halas, rákdarabkás pizza járja, minden sajt nélkül, míg Észak-Itáliában a zöldséges, tojásos pizzájukra büszkék.
Az is lehetséges, hogy a pizza őshazája Mezzogiorno. A legenda szerint az utak egy jó szándékú vándora bekéredzkedett egy dél-itáliai házba, ahol az asszony épp kenyeret dagasztott, de a még nyers kenyértésztán kívül semmi élelme nem volt odahaza. Legfeljebb ételmaradékok árválkodtak a tűzhelyen és a kamrában, meg egy alig fél fogra való sajtdarab. Szerencsére az asszony gyorsan feltalálta magát.
Leszakított egy darabot a tésztából, vékony lappá nyújtotta, és rárakott minden ételmaradékot. Került a tetejébe néhány sonka- és húsdarab, persze sajt meg paradicsom is. Aztán az egész lepényt betolta a kemencébe és amikor megsült az idegen elé tette, aki úgy jóllakott vele, hogy nem győzte dicsérni. Okkal, joggal, hiszen elképzelhető, hogy a világ első pizzáját fogyaszthatta el.
A nápolyiak is arra esküsznek, hogy a pizza az ő leleményük, és elkészíteni is csupán maguk tudják igazán. Ők ugyanis csak sajttal rakják meg. A „hivatalos” nápolyi pizza elkészítési szabályai meglehetősen kemények. Tartalmazzák többek között, hogy milyen arányban szabad alkalmazni a nyersanyagokat (2 kg liszt, 1 liter víz, 50-55 gramm só, 3 gramm sörélesztő), hogy a tésztát alacsony forgási sebességű keverővel legalább 20 percig kell összedolgozni. Az első kelesztés 2 óra, majd az egyenként 180-250 grammos daraboknak további 4-6 órát kell pihenniük.
A szabály azt is előírja, hogy a pizza átmérője nem lehet több 35 cm-nél, hogy vastagsága a közepén maximum 0,3 cm-es, a szélein 1-2 centis lehet és ennek peremet kell alkotnia. Erre került a 80 grammnyi lehámozott, zúzott paradicsom és olívaolaj. Sütni csak fával fűtött kemencében lehet, 60-90 másodpercig 485 fokon.
Rákapott az „olasz palacsintára” a magyar is. Az arasznyi átmérőjűre csakúgy, mint a malomkerék nagyságúra. Sőt mi több, megszületett a magyar pizza, ami csak álpizza ugyan, de nagyon finom. Krumplis tésztát készítenek hozzá, olyasfélét, mint a krumplilángoshoz szokás. aztán tányér alakúra formálják, kikent tepsibe teszik, és megsütik az alját, majd a félig nyersen maradt felső tésztát megpakolják ezzel-azzal, s megsütik azt is.
