A legnagyobb magyar fia, gróf Széchenyi Ödön 1868-ban javasolta, hogy a budai Várhegy Duna felőli oldalán építsenek kötélvontatású hegyi vasutat, azaz siklót. 145 éve helyezték üzembe a Budavári Siklót, kevésbé ismert nevén a Budai Hegypályát.
A Lánchíd budai hídfőjénél, a budai Vár tövében lévő, az Alagút melletti üvegkabinos közlekedési eszköz először 1870. március 2-án – a kontinensen másodikként – indult útjára a Budavári Sikló. A sikló létesítésének tervét már 1867-ben szárnyra kapta a híresztelés. Az emberek esőben, hóban, sárban jártak fel a Várba, hiszen akkoriban sok hivatal ott székelt. A fiáker Pestről 1,50 krajcárért, a Lánchídtól pedig 0,80-ért vállalta a fuvart. Az ötlet, egy gőzüzemű vasúti pálya kialakítása a hegyoldalon, Széchenyi István fiától, Ödöntől származik, aki párizsi útja során ismerkedett meg az Eiffel-torony gőzhajtású felvonójával.
Az 1857-ben átadott Budavári Alagút létrehozása szorosan összefüggött a Lánchíd építésével, hiszen csak így lehetett teljes értékű kapcsolatot teremteni Pest, valamint Buda belső részei, a Viziváros és a Tabán között. Ennek az útszakasznak egyfajta kiegészítése, ill. meghosszabbítása lett a Budavári Sikló. 1868 márciusában a helyszínre érkezett a királyi vegyes bizottság: a szakértők kijelölték a pálya helyét, elfogadták Széchenyi Ödön 180 ezer forintos kalkulációját, majd kiadták az építési engedélyt. A helyszín erődítményi terület volt 1875-ig, ezért a bérbeadás feltételéül kikötötték, hogy ha katonailag szükséges, a szerkezetet kártérítés nélkül el kell bontani. A sikló engedélyezési terveit eredetileg Juraszek Ödön készítette el, magát az építkezést Wohlfarth Henrik vezető mérnök irányította, aki számos ponton módosította a terveket. A munkálatok mindössze másfél évig tartottak. A ferde pálya miatt a kocsik három, lépcsőzetesen egymás fölé emelkedő fülkével készültek a bécsi Spiering gyárban. Ez a megoldás akkoriban a világon egyedülállónak számított, egyben a sikló műszaki nevezetessége volt.
A Várhegy lábánál egy 30 lóerős gőzgép volt, amely egy kilenc láb átmérőjű hengert hajtott meg, a drótkötél erre volt feltekerve. Gyakorlatilag a gőzgép csak rásegített a felvonáshoz, ugyanis a két kocsi egymást húzta. A gépezetet Schulz Tódor bécsi gyárából hozatták, míg a kazánt az Első Magyar Gépgyár szállította. Átadásakor első osztályon 6, másodosztályon 4 krajcár volt a jegy ára, húszszor olcsóbb, mint a bérkocsi.
Az újdonságnak számító sikló egyből népszerű lett, alig néhány év múltával másfél millió utast számított évente. Az új közlekedési eszköz akkora sikert aratott, hogy csakhamar újabb pályákat terveztek: a Döbrentei tértől a gellérthegyi Citadelláig, valamint a Tabán és a Svábhegy között; az 1890-es években mindkettőre kiadták az építési engedélyt, de napjainkig nem valósultak meg.
Az egykori gőzsikló hibátlanul üzemelt, 75 éves működése során csupán egyetlen baleset történt. 1869 júniusában az üzemzárás utolsó menetét a fűtő vezette, és az egyoldalúan terhelt kocsit nem tudta idejében lefékezni. 1932-ben a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt., a BKV elődje vette át. A sikló pályája a háború alatt bombatalálatot kapott, de csak az egyik kocsi ment tönkre, a kazán és a gőzgép épen maradtak. Mégsem állították helyre, sőt 1948-49-ben a megmaradt berendezéseket elbontották.
A második világháború idején megsérült Budavári Siklót, kevésbé ismert nevén a Budai Hegypályát. Az újjáépítés negyedszázados évfordulója alkalmából a főváros vezetése kedden emléktáblát avatott a Clark Ádám téri állomásnál, a Budapesti Városvédő Egyesület pedig kiállítást rendezett V. kerületi, Kossuth Lajos utcai központjában.
Napjaink műszakilag korszerűsített siklóját 1986. június 5-én adták át a forgalomnak. A kocsikat 54 kilowattos egyenáramú villanymotor hajtja, az indítást, leállítást automatizálták. A felső állomásra került a vonóberendezés és annak csaknem 3 méter átmérőjű hajtótárcsája. A balesetek kiküszöbölésére automatikus biztonsági berendezés létesült, amely beavatkozik, ha a rendszer túllépi a megengedett sebességet. A kocsit húzó drótkötél régebben komoly ellensúlyt emelt fel, amely kötélszakadás esetén leesett, és kitolta a kocsik oldalán lévő megfogó karmokat, ezek a pálya két oldalán lévő gerendákba kapaszkodtak. A kötél elvágásával végzett kísérlet során a kocsi 0,53 m fékút után megállt. Ma a drótkötél rugót húz fel, szakadás esetén a síneket oldalról körülvevő fékpofák állítják meg a kocsit.
A sikló pályája jóformán megegyezik a korábbival: hossza 101 méter, a magasságkülönbség 50,5 méter, hajlásszöge 30 fokos; a vágány normál nyomtávú, amelyet korszerű, ragasztott technológiával fektettek le. Újbóli megnyitásakor csaknem 825 ezren utaztak rajta fél év alatt. A sikló jelenleg a BKV Zrt.-hez tartozik, egy menetjegy 1200 forintba, a retúrjegy 1800 forintba kerül.
