„Az embereknek azonban lelkük van, ami örökké él, akkor is, ha a testük meghal. Ilyenkor a lélek felszáll a ragyogó csillagok közé.” 230 éve született Wilhelm Grimm német író, irodalomtörténész, nyelvész, a Grimm-mesék egyik „atyja”.
„Hazája egy jó angyalt ad az ember mellé, aki az útitárs ismerős alakjában kíséri, amikor elindul az élet útján; aki nem sejti, mennyi jót köszönhet neki, megérezheti, amikor átlépi a szülőföld határait, és angyala elszegődik mellőle. E jótékony kíséret nem egyéb, mint a mesék, mondák és a história kimeríthetetlen tára, amelyek egymás mellett sorakoznak, s egyik a másik után, üde és éltető szellemként igyekeznek közelebb hozni hozzánk a régmúltat.”
Az 1786. február 24-én született Wilhelm Grimm és egy évvel idősebb bátyja, Jacob Grimm neve elválaszthatatlanul összefonódott a köztudatban. Életük is párhuzamosan futott: mindketten jogot tanultak, majd Kasselben és Göttingenben lettek könyvtárosok és egyetemi tanárok.
Írók otthona – A Grimm fivérek mesés háza
Jacob és Wilhelm Grimm mesegyűjtők és nyelvkutatók elsősorban mesegyűjtőként váltak ismerté, akiknek az első gyűjteményes kötete az 1800-as évek elején jelent meg. A Grimm testvérek nevéhez fűződő mesék, amelyekben többek között a gonosz boszorkányok és mostohák, a ravasz farkasok és szorgos manók varázslatos és izgalmas világa elevenedik meg a mai napig a világ minden pontján hihetetlen népszerűségnek örvendenek.
1791 és 1796 között a Grimm család a Hessen tartományban található Steinau an der Straße, mai becenevén „Grimm City” városában élt. A 2011 óta a teljesen felújított, múzeumként működő egykori otthon és munkahely (előtte történelmi városháza) 19 szobán át lenyűgöző, a mesék birodalmába kísérő állandó kiállítással várja a látogatókat. A múzeum interaktív eszközökkel mutatja be a világhírű Grimm testvérek sikeres életét: a vendégek nemcsak láthatják a meséket, hanem hallhatják, sőt érezhetik is, így könnyen beleélhetik magukat Jacob és Wilhelm Grimm színes mesevilágába. A látogatók a ragyogóan illusztrált régi mesékkel megismerkedve kérdéseket tehetnek fel számos mesebeli karakterrel kapcsolatban.
Jacob és Wilhelm Grimm kisebb megszakításokkal 1798 és 1841 között éltek Kasselben. A testvérek 1852-től dolgoztak a német nyelv szókincsét a kezdetektől Goethe haláláig tárgyaló és értelmező szótáron. Életükben csak az első négy kötet készült el, a monumentális mű utolsó, 32. kötete 1961-ben látott napvilágot. Mindketten részt vettek a régi német irodalom kutatásában, ők fedezték fel a germán hősi ének egyetlen fennmaradt példányát, az ófelnémet Hildebrand-éneket és elsőként fordították le német nyelvre az Edda-dalokat. Wilhelm szövegeket, költeményeket is kiadott, mesegyűjteményük végleges nyelvi, művészi megformálása inkább az ő érdeme.
Nevüket mégis az 1812 és 1815 között két kötetben kiadott, Gyermek- és házi mesék című mesegyűjtemény – a Grimm-mesék – tette világhírűvé. Az országot járva jegyeztek le a szájhagyomány útján őrzött népmeséket, megőrizve azok stílusát, kifejezésmódját és sajátos világát, de itt-ott csiszolva, alakítva azokon.
1837-ben elvesztették katedrájukat és kiutasították őket a fejedelemségből. Ezután a porosz király invitálására Berlinben telepedtek le és ott éltek halálukig – Wilhelm 1859. december 16-án, Jacob 1863. szeptember 20-án halt meg
„A mesék az egész világ előtt ismertté tettek bennünket”
A forrásanyaghoz való ragaszkodás miatt a Grimm fivérek meséinek eredeti változata szinte horrorisztikus (már-már állat- és emberkínzásba hajló) elemeket is tartalmazott. A Hamupipőke „ősváltozatában” a gonosz mostohatestvérek szemét galambok csipegetik, illetve vájják ki; a Hófehérke körül ármánykodó gonosz királyné izzó vascipőben táncol, míg meg nem hal, a Jancsi és Juliska boszorkányát pedig elevenen elégetik egy kemencében. A Holle anyó kezdetén az özvegyasszony arra kényszeríti szép és szorgos mostohalányát, hogy a mély kútba ugorva hozza vissza elejtett orsóját. A mese végén a csúnya és lusta leány elnyeri méltó büntetését: a kapun kilépve forró szurok ömlik a nyakába. A Terülj, terülj asztalkám gonosz kecskéje is csúfosan megbűnhődik, gazdája, az öreg szabó kopaszra borotválja a fejét, s ha ez még nem volna elég, ostorral jól el is veri. (E néhány példa talán megmagyarázza, hogy a második világháborút követően miért akarták egyesek betiltani a Grimm-mesék kiadását, mivel bennük helyenként a nácik kegyetlenkedésére asszociáltak.)
A sok fordítás és a többszöri átdolgozás során aztán a történetek finomodtak, a kecskegidákról szóló mese „gyermekbarát” rajzfilmes adaptációjában például a farkas vegetáriánus lesz. Holott a lélekbúvárok szerint megvan az értelme annak, hogy a gyerekek gonosz mostohákkal, boszorkákkal, sárkányokkal és egyéb baljós kreatúrákkal nézzenek szembe.
A gyűjtemény második kötetének megjelenését követően Wilhelm ezt írta Jakobnak: „A mesék az egész világ előtt ismertté tettek bennünket.” Igaza volt. A 160 nyelven olvasható mesegyűjtemény a nagyvilágon legolvasottabb német irodalmi alkotások egyike, s méltán vonult be a világirodalom történetébe. A Grimm-mesék magyar fordításban 1861-től máig mintegy 250 kiadást értek meg s nagyban befolyásolták a magyar mesekincset.
Hanau, a fivérek szülővárosa főterén állított szobrot világhírűvé vált „fiainak”, a közeli Kasselban található a háromemeletes Grimm Múzeum, amelynek külön érdekessége, hogy a lépcsőház falára a Grimm-testvérek életének történetét írták.
Fotók: Museum Brüder Grimm-Haus
Felhasznált irodalom: Jacob és Wilhelm Grimm: Német mondák
