Az ő nevét kapta Nostredamus, ha nem maradt volna fenn évszázadokig, Victor Hugo megírta a regényét is, a francia főváros egyik leglátványosabb építménye. 850 éves a párizsi Notre Dame.
Fennállásának 850. évfordulóját ünnepli a gótikus művészet gyöngyszemének tartott párizsi Notre Dame, 150 évvel azután, hogy Eugene Viollet-le-Duc építésznek köszönhetően megmenekült az enyészettől. Elsősorban azonban Victor Hugo írót illeti a köszönet, aki elsőként emelte fel szavát A párizsi Notre Dame című regényének 1831-es megjelentetésével a pusztulásra ítélt középkori építészeti remekműért.
A 11. században istenkísértésnek számított, hogy az épületek világítása céljából ablakokat vágjanak a vaskos román falakon. Csak merni kellett: magasabbra építeni a falakat, támívekre osztani el a boltívek súlyát, hatalmas rózsaablakokat vésni a falakba, amelyek valóságos „tűzkerékként” eresztették át a nap fényét színpompás nyalábokban.
A történelem viharában
A Notre Dame-nak nevezett templom alapkövének letétele III. Sándor pápa nevéhez fűzõdik. A hatalmas, gótikus stílusú templom évszázadokon keresztül készült. Maurice de Sully kezdte építeni 1163-ban, és 180 év kellett ahhoz, hogy a munkák befejeződjenek a Cité szigeten álló román székesegyház helyén.
Maurice de Sully 1160 és 1196 között volt Párizs püspöke. A város már ebben az időszakban is mind gazdaságilag, mind politikailag, mind vallásilag igen jelentős szerepet töltött be. A püspök első gondolata az volt, hogy Ile de la Cité elnevezésű szigeten létrehozzanak egy olyan helyet, ahol egyesíthetik a püspöki, kanonoki templomokat és keresztelőhelyeket.
A XII. században az épület túl kicsinek bizonyult a rohamosan növekvő párizsi lakosság számára. Ekkor született meg a 135 méter hosszú, 40 méter magas hatalmas székesegyház terve, amely a ritkuló éhínségek és járványok jellemezte korszak viszonylagos jólétéről tanúskodik.
„A katedrálisok a termés gyermekei” – mondták akkoriban. „Kőből készült katekizmusok is egyben” – hangsúlyozta Christian Citeau, a Casa szervezet idegenvezetője. Abban a korszakban, amikor még nem létezett könyvnyomtatás, és a lakosság 99 százaléka írástudatlan volt, templomteret kellett építeni, amely az átmenet helye volt a földi ember és Isten között, ahol magukba szívhatták a homlokzat által tolmácsolt üzeneteket”. A faragott kövekből – Szűz Mária életének, megkoronázásának, az utolsó ítélet boldogságának vagy haláltusájának jeleneteiből – számos üzenet kiolvasható. 1230-tól a székesegyház jelentős változtatásokon esett át, amely révén stílusa a primitív gótika után az úgynevezett rayonnant gótika lesz: teraszok váltják fel a meredek tetőket, a támívek felső részébe vájt csatornák segítik az esővíz elvezetését.
A reneszánsz idején a Notre Dame éli a maga életét, de nagyon hamar ráunnak a „gótikus” katedrálisok franciaországi művészetére. A barbárokra (gótokra) utaló gótikus elnevezést eredetileg pejoratív értelemben használták a „sötét középkor” építészetére.
Az uralkodók – I. Ferenc királytól Napóleon császárig – rendre változtattak az épület eredeti stílusán. Egyesek álcázták a pilléreket, mások hatalmas faliszőnyegeteket feszíttettek ki, egyre nőtt a barokk szobrok száma, veszélyeztetve az építészeti műremek harmóniáját. A királyok a Notre-Dame-ban ülték meg az ünnepeket, a győzelmeiket egészen a XVIII. századig, a felvilágosodás koráig, amely „sötét évszázada” lett a székesegyháznak. Arra hivatkozva, hogy a színes üvegablakok „sötétek”, a kanonokok sokat fehér üveggel cseréltettek fel. Szerencsére a rózsaablakok megmaradtak. A forradalom jóvátehetetlen károkat okozott.
A Notre-Dame-ot bezárták, államosították, meggyalázták, rendszeresen fosztogatták, építőanyagnak kiárusították, a homlokzaton lévő királyszobrokat lefejezték. Úgy-ahogy helyrepofozták, hogy ott ünnepeljék meg 1802-ben a pápával kötött konkordátumot, 1804-ben Napóleon megkoronázását, de 1831-ben hatalmas rongálás áldozatává vált a székesegyház. A szentélyt és a kincstárat kifosztották, az ablakokat összetörték, az érseki palotát romba döntötték.
A romantika nagy művészeit megindította a katedrális hányattatott sorsa, Victor Hugo pedig A párizsi Notre Dame megírásával ébresztette fel a lelkiismereteket. Az épület feltámadása Eugene Viollet-le-Duc építésznek köszönhető, aki mindenkinél jobban ismerte a funkcionalitását és szerkezetét, és 1844 és 1864 között – az anyagok, a stílusok és korok tiszteletben tartásával – restaurálta, leleményességével megfűszerezve, amiről a toronytető és a vízköpők tanúskodnak.
Egy évig ünnep
2012. december 12-től 2013. november 24-ig 850 év történelmet, művészetet és spiritualitást ünnepelnek Párizs szívében. Ennek az évfordulónak az alkalmából számos ünnepi esemény kerül megrendezésre egy éven keresztül.
2012 februárjában elhagyták a Notre Dame tornyait a világhírű katedrális négy harangja, hogy nyolc új vegye át helyüket. A kiköltöztetett négy harang 1856 óta volt helyén, de mind a négy „gyorsan” elhasználódott a rossz minőségű fém miatt, amelyből készítették. Megváltozott a hangzásuk, és diszharmóniában voltak Emmanuellel. A négy harang – név szerint Angélique-Francoise, Antoinette-Charlotte, Hyacinthe-Jeanne, valamint Denise David –
súlya 767 és 1200 kilogramm között mozog. Utódaikat Normandiában öntötték, darabonként egytonnásak. Az új harangok mellé egy második nagyharang érkezik a déli toronyba a már ott „szolgáló” Emmanuel nagyharang mellé. Emmanuel már a XVII. század óta van a toronyban, és továbbra is ott marad.
