A vitorlázás romantikája egyszerre békés és viharokkal tarkított természetközelisége a művészetek számos terén megjelenik. A vitorlás hajók hol a kalandot, a szerelmet, máskor pedig az elmúlást, a halál közelségét ábrázolják, miközben maga a vitorlás hajó és a vitorlázás zseniális ötletek és felfedezések árán alakult ki.
A ködbe-fúlt hajók az elmúlás hajói, ám Ady Endre nemhiába említi, hogy merre futnak ezek a vitorlások. Habár a mai vitorlások majdnem tökéletes szerkezeteknek mondhatók, ez nem mindig volt így. A legrégebbi ismert hajók a trópusi primitív népek által használt fatörzsekből kivájt kenuk voltak. Legősibb formájukban ezek mindegyikét evezővel hajtották. De a hajózás az ókorban is fontos közlekedési mód volt, az irodalomtól kezdve a megmaradt tárgyi műemlékeken át számos kulturális érték őrzi a vízi közlekedés ezen formáját. Mivel a vitorlázat (keresztvitorla) csak hátszéltől legfeljebb félszélig tette lehetővé a szél kihasználását, és a vitorla kis mérete sem engedte a megfelelő sebesség elérését, a haladást evezőkkel is segíteni kellett.
És ha már ókor, akkor nincs ismertebb a viking hajóknál. Az észak-európai nép számára nem csak közlekedési eszközök voltak, hanem legfőbb büszkeségük, legféltettebb kincsük, kedvenc alkotásuk is ezek a kecsesen úszó csónakból kialakult hajók. A vikingek esetében továbbra is kereszt vitorlázatról beszélünk, tehát kedvező szélirányban történhet a hajózás, de ez nem jelentett számukra akadályt, eljutottak a Csendes-óceán túl felére, egészen Észak-Amerika partjáig. De betelepítették hajóikkal Grönlandot, a brit szigetországot és komoly kereskedelmet bonyolítottak le Európával és Ázsiával kiépítve a normann kereskedelmi és politikai érdekeltséget az említett területeken. A korai vitorlák – készítésük helyétől függően – vagy göngyölt bőrből, vagy szőttes lapokból készültek. Ezek a vitorlák kétségkívül kezdetleges formájúak és igen egyszerű felfüggesztésűek voltak.
Az arab és a kínai hajózás technikai fejlesztései (háromszög alakú vitorla megjelenése) megalapozták a latin vitorlák bontását. A keleti hajók már felhajtó erővel működtek, tehát nem csak hátszél, háromnegyed szél, félszél, hanem éles menetben is jól haladhattak, azaz cirkáltak már. Ezek a hajók már vissza is tudtak jutni a szél irányának változása nélkül oda, ahonnan elindultak. Viszont mivel a felhajtó erő miatt a hajó vitorlájára oldalirányú döntő erő hat, gyakran borultak fel a hajók, amire kitalálták a vendéghajó, vagyis támasztó hajó oldalra rögzítését. A katamarán ebből a fizikai törvényszerűségből alakult jóval később ki. Néhány arab hajótípus: baghala, ghanja, dubgijah stb. A több mint 10 ezer kilométernyi tengerparttal rendelkező Kína a dzsunkák számtalan formájával és méretével színesítették a hajózást.
Horgonyra fel
A kezdetekben a horgony egy nagy darab kő volt, amelybe lyukat fúrtak a kötélnek. Ez a súlyánál fogva tartotta a hajót. Erről már Homérosz is említést tett az Odüsszeiában. Később egy hajlított rúd következett, ebből lettek a ma is használt kapás horgonyok. A ma is használt legtöbb horgonytípus az 1930-as években alakult ki.
A XVI. században Spanyolország, Portugália és Nagy-Britannia nagyhatalmi törekvései a hajóépítés terén is reformokat hozott létre. A tengeri hadviselés történetében kiemelkedő jelentőséggel bírtak az armadák hajói, noha ezeknél a hajóknál újra kereszt vitorlázatról beszélünk, ami megtorpanás a hajózás európai fejlődésben, hiszen a manőverező képesség a fentebb említett hajókhoz képest ismét korlátozódott. Az armada tagjai széles, több szintes hajók voltak, és harci feladatokat láttak el.
Ady Endre A ködbe-fúlt hajók című versében már a minki által ismert vitorlás hajóról ír, arról az árbódosrúdra szerelt vitorlával (vagy vitorlázattal) ellátott hajóról, aminek vízre szállása nem váratott sokáig magára. A teaklipperek (gyorsan haladó, keskeny, hosszú vázvonalas hajó) vitorlázata már ismét latin vitorlázat volt, így éles szélben is kiválóan haladtak. Ebből a hajóformából alakult ki a „koncentrált nedvesített laterál felület”, ami azt jelenti, hogy a tőkesúly vízszintes kiterjedése csökken, ugyanakkor függőlegesen lefelé nő. Eredmény: a balansz hatásfoka jobb lett, a fordulékonyság pedig javult. Ebből a hajóformából alakult ki a „koncentrált nedvesített laterált felület”, ami azt jelenti, hogy a tökesúly vízszintes kiterjedése csökken, ugyanakkor a függőlegesen felelé nő. Emiatt a balansz hatásafoka jobb lett, a fordulékonyság pedig javult. Az árbocok, vitorlák alapján egy, másfél, kettő, három, és sok árbocú vitorláshajókat építettek, melyeknek további altípusai vannak.
Az egyárbocos vitorláshajónak három típusa van: a kutt (cutt, cat), a szlup (sloop, sloep. slup) és a kutter (cutter)vitorlázatú.
A másfél árbocos vitorláshajók fajtái: a másfél árbocos hajóknak két árboca van. Az első a főárboc, a hátsó félárboc (kisárboc). A főárbocon magas-, vagy klasszikus csonkavitorlát – legtöbbször csúcsvitorlával kiegészítve – hordoznak. Fajtái: a yawl hátsó félárboca a kormány mögött, a hajó végén található, ezért kisméretű, a ketch hátsó félárboca a kormány előtt van, ezért nagyobb vitorlát hordozhat. Ez a vitorla önmagában is képes mozgásban tartani a hajót. A 18. században a ketchnek is keresztvitorlája volt. A ketchből alakult ki a csonka vitorlázatú ewer és a galiote.
A kétárbocos vitorláshajók a briggek és a szkúnerek, és ezek kombinációik lehetnek. A brigg elő- és főárbocán is keresztvitorlákat hordoz. A főárbocon csonka vitorla is lehet, de ez nem jár együtt valamelyik keresztvitorla elhagyásával. Fajtái: a brigg, a szkúner (klasszikus vitorlázatú, magas vitorlázatú, tarcs vitorlázatú, derékcsúcsvitorlás szkúner), a brigantin.
A háromárbocos vitorlások fajtái: a bark, a szkúner, a fregatt, teljes vitorlázatú hajó, a szkúner bark változatai.
A négyárbócos vitorlások között szintén a barkok, szkúnerek, fregattok és változataik tartoznak.
A hazai vízeken a Balaton a vitorlázás fellegvára. A Balaton-parti klubok rendszeresen szerveznek vitorlás tanfolyamokat, továbbképzéseket, nem csak felnőtteknek, hanem gyerekek számára is. A versenyek többsége megállja a helyét nemzetközi szinten is, ám sporttörténeti szempontból a legrangosabb magyar vitorlás versenynek a Balaton Kék Szalagot tekinthetjük, amit hagyományosan a Balaton – Kenese – Keszthely – Balatonfüred útvonalon tartanak.
