A nyugatosok kiváló tolmácsolójaként tartották számon, tagja volt Karinthy Frigyes legszűkebb baráti társaságának. 120 éve, 1897. augusztus 20-án született Ascher Oszkár Kossuth-díjas színész, előadóművész.
„Ő visszahozta nekünk azt a nemes pátoszt, melyet elsinkofáztak azok, akik féltek az álpátosztól. Engem erős dologbeli tudásával, értelmével, ideges lendületével, de irányával is Kainz-ra emlékeztet, a klasszikus szavalás legnagyobb mesterére. Nemcsak különvélemény tehát, nemcsak korjelenség, hanem igenlője a szavalóművészet egészének, nem részletek pepecselő festője, hanem a szövegek rokoni munkatársa, aki kigyullad egy szótól, fehéren izzik attól is, ami mögötte van, amit a költő csak sejttetett, érzett, belegondolt. Maisága mindössze abban lakozik, hogy ő a pátosz másik negatív sarkán is kitünőt alkot, elmés tolmácsolója a gúny fintorgó pátoszának is” – írja Ascher Oszkárról, Kosztolányi Dezső 1930-ban.
Általános iskolás korában derült ki, hogy különleges képességgel rendelkezik: hosszú szövegeket tud hallás után szó szerint visszaidézni. Adottságát nemcsak a formális iskolai képzés alatt kamatoztatta, hanem iskolai ünnepségeken lelkesen szavalt is. Szülei kívánságára a Műegyetemet végezte el, de a színi pályáról álmodott, s közvetlenül államvizsga előtt meghallgatást kért Ódry Árpádtól. Az ő javaslatára a színészetet választotta, de a felvételi vizsgán elutasították. Ódry térítésmentesen vállalta a felkészítését és hat hónap után azt tanácsolta tanítványának, hogy az előadó-művészetre koncentráljon, hiszen vérbeli szavaló.
„1918-ban volt, amikor rádöbbentem arra, hogyan kell elmondanom Ady Endre „Dózsa György lakomáján” című versét – úgy éreztem akkor, rájöttem, minden versek titkára”. Sokáig előadóestjein főképp Ady verseket mond, és csak később társul hozzájuk Babits, József Attila…
Ascher néhány év alatt rátalált saját előadói hangjára, az akkoriban még szokatlan, tudatos, értelmező előadói stílus, a deklamációmentes színpadi beszéd egyik képviselője és terjesztője lett. Rendkívüli teljesítményekre volt képes, egyhuzamban el tudta mondta a Toldit és A helység kalapácsát. Bár élete végéig rettegett a felejtéstől, még idős korában is 1500 verset és prózai művet tudott könyv nélkül.
A nyugatosok kiváló tolmácsolójaként tartották számon, tagja volt Karinthy Frigyes legszűkebb baráti társaságának, rendszeresen vendégeskedett a Babits-családnál és Móricz Zsigmond leányfalui nyaralójában, szoros barátság fűzte József Attilához, Füst Milánhoz, Illyés Gyulához is. Előadóestjei a negyvenes években ritkultak, majd már nem is engedték fellépni, egy év munkaszolgálatra is elvitték.
A második világháború után lelkesen vetette magát a munkába, leszerződött a Művész Színházhoz, dramaturgként dolgozott a Rádiónál, hangfelvételeket készített, tanítványokat vállalt. Ő volt a Déryné Színházon belül 1951-ben megalakult Állami Faluszínház egyik alapítója, 1957-től haláláig igazgatója. Azt szerette volna, ha távoli vidékekre is eljut a színház varázsa, ott is élvezhetik az előadásokat, ahol nincs mód színházba járni. Játszották A Pál utcai fiúkat, a Királyasszony lovagját, a Nebáncsvirágot, Moliére Tartuffe-je hétszáznál több adást ért meg. Előadásmódjával iskolát teremtett, sokat tanult tőle Jancsó Adrienn, Sólyom Katalin, sőt Latinovits Zoltán is.
A zaklatott életmód felőrölte egészségét, a hatvanas évek elején infarktusok során esett át, és az orvosok nemcsak a pódiumtól, hanem még a tanulástól is eltiltották. Amikor kollégái javaslatára főnökei – jó szándéktól indíttatva – nyugdíjazták, valósággal összetört, mert a munka éltette. Feleslegesnek érezte magát, ágynak esett, néhány hét alatt elfogyott ereje és 1965. október 25-én meghalt.
„Maga a szavaló személy nem fontos…, tudja, hogy csak eszköz… és várja, hogy mi történik. Nem játszik, nem ágál. Illedelmes vigyázállásban figyel” – Kosztolányi szavai ezek, az előadóról, Ascher Oszkár művészetének elemezése kapcsán.
Több szakkönyvet is írt a versmondásról és a színpadi beszédről, önéletrajzi írását Minden versek titkai címmel 1964-ben adták ki. Munkásságát 1956-ban Kossuth-díjjal, 1957-ben Kiváló Művész címmel ismerték el. Fia, Ascher Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a magyar színházi élet jeles alakja.
A képen: Nyugat-est a Zeneakadémián. Bíró hangversenyrendező, Ascher Oszkár, Gellért Oszkár, Laczkó Géza, Móricz Zsigmond, Schöpflin Aladár, ismeretlen, ismeretlen, Török Sophie, Füst Milán, Erdélyi József, Szép Ernő, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes.
