Színészdinasztiából származott, a családban tehetséges és színpadra termett szülők, nagyszülők, nagybácsik is a világot jelentő deszkákat választották, mégis az idén 120 éve, 1902-ben született Latabár Kálmán lett családja legnépszerűbb és legeredetibb művésze.
Színészdianasztia sarjaként lett a 20. század egyik legnépszerűbb komikusa, de sikereit beárnyékolta a származása. A magyar színháztörténet egyik legvidámabb alakja, aki rendkívüli humora és színészi előadóképessége mellett virtuóz táncos tehetségével szórakoztatta a közönséget. Bár hívő katolikus volt, az édesanyja zsidó származása miatt meggyűlt a baja a nyilas és a náci hatalommal, 1945 után a kommunista rendszerben pedig olyan középszerű kollégák miatt érték támadások, akiket zavart a zsenialitása.
120 éve, 1902. november 24-én született Latabár Kálmán, „Latyi”, a legnagyobb magyar komikusok egyike. Híres színészdinasztiába született: dédapja, Latabár Endre Magyarország egyik legismertebb színésze, színész-pedagógusa és színigazgatója volt. Az ifjú Kálmán 1921-ben végzett Rákosi Szidi színésziskolájában, 1923-ban szerződtette táncos-komikusként a Fővárosi Operettszínház.
Latabár Árpád 1928–1931 között öccsével külföldön lépett fel zenés artistaszámokkal, a kritikusok már akkor a legnagyobbakhoz, Buster Keatonhoz, Chaplinhez hasonlították őket. Max Reinhardt osztrák–amerikai színész, színházi rendező Európa fiatal színésznemzedéke legjobbjainak tartotta a testvérpárt, akire világkarrier várt, ők mégis hazajöttek, mert magyar színészek akartak lenni.
Latabár Kálmán a fővárosi színházakban szerepekre szerződött: fellépett a Budai Színkörben, az Operettszínházban, a Pesti Színházban, a Művész Színházban, a Royal Orfeumban, majd 1945-től haláláig a Fővárosi Operettszínházban játszott. Máig emlékezeteset alakított mint Mujkó (Huszka: Gül Baba), Meneláosz (Offenbach: Szép Heléna), Bóni (Kálmán Imre: A csárdáskirálynő), Frosch (Strauss: A denevér), Nyegus (Lehár: A víg özvegy).
Egyéni humorú, kiváló tánctudású komikus volt, akinek rögtönző és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. Népszerűségét csak fokozta méltatlankodó hanghordozása, félszeg mozgása, akrobatikus „ügyetlensége”.
1937-ben kezdett filmezni, itt is kamatoztatta egyedülálló tehetségét. Néhány emlékezetes cím: Fizessen, nagysád! (1937), Egy bolond százat csinál (1942), Egy szoknya, egy nadrág (1942), Mágnás Miska (1948), Fel a fejjel (1954).
Személye miatt ezek a filmek annyira időtállók, hogy még ma is próbára teszik a rekeszizmokat. Az emigráns magyarok is számtalanszor hívták vendégszereplésre, szinte minden földrészen megfordult. Amerikában léggömbbel a kezében lépett a színpadra: „Hoztam maguknak egy kis pesti levegőt” – mondta, és kiengedte a lufi tartalmát. A poén ült, de a közönség ezúttal nem a nevetéstől könnyezett.
Minden szerepére úgy készült, mint az első fellépésére és mintha utoljára lépne a közönség elé.
Méltó folytatója volt a dédapa által elkezdett családi hagyományoknak, az egyetemes színjátszás kiemelkedő alakja lett. Szerette az embereket, és ha komédiázásán felszabadultan nevetnek. Képes volt a legközvetlenebb kapcsolatot megteremteni a nézők millióival.
Mindmáig tartó népszerűsége vasszorgalmának, kivételes művészi fegyelmének, valamint annak köszönhető, hogy egész életében megőrizte emberségét, a humánumba vetett hitét.
A siker soha nem szédítette meg, sőt felelősségérzetét növelte, mert mindig meg akart felelni a várakozásoknak.
Latyi élő legenda volt, és akár úgy is tekinthetjük, hogy az egyik első színész, akire egy teljes, manapság igen gyakori, úgynevezett merchandising projekt, azaz olyan arculati árukapcsolási terv épült, amelynek során egy kulturális rendezvényt termékek népszerűsítésével kötöttek össze.
A Latyi Matyi gyermekelőadás-sorozat kapcsán ugyanis mesekönyvek jelentek meg egészoldalas Angelo-fényképekkel és Márkus-grafikákkal, piacra dobtak társasjátékot, csokoládét, és még egy versenylovat is Latyi Matyinak neveztek el az ügetőn.
Művészi munkáját 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ugyanebben az évben lett érdemes művész, a Kiváló Művész címet 1953-ban kapta. Súlyos cukorbetegségben szenvedett, állapota 1970 elején fordult válságosra, 1970. január 11-én hunyt el Budapesten.
