„Minden győzelemre végül vereséget mér a halál. Ez az egy biztos. De vajon a vereségek véget érnek-e a halál győzelmével?” – tette fel a kérdést Amerikai Elektra című darabjában a 130 éve, született Eugene O’Neill Nobel-díjas amerikai író.
Eugene Gladstone O’Neill 1888. október 16-án született. Az ír katolikus bevándorló színészházaspár fiának nehéz gyermekkora volt. Állandóan úton lévő szülei csak néha-néha állapodtak meg, így Eugene-t mindig más iskolába íratták be, ráadásul morfiumfüggőségével megküzdeni képtelen anyja 1902-ben öngyilkosságot kísérelt meg. O’Neill egyetemi tanulmányaival egy év után felhagyott, idejét jobbára New York-i bordélyokban, lokálokban múlatta. 1909-ben megnősült, két év múlva elvált, e házasságából született fia negyven évesen önkezével vetett véget életének. A kudarcba fulladt házasság után matrózként bejárta a világot, a kikötői csavargók életét élte, egyszer egy tömegszálláson kis híján túladagolta magát. Kezdődő tuberkulózisa miatt kellett szanatóriumba vonulnia, ekkor kezdett irodalommal foglalkozni, felgyógyulva a harvardi drámaíró szemináriumhoz csatlakozott.
1918-ban ismét megnősült, de a rövid boldogságot ismét sorscsapások követték: 1921-ben elhunyt édesapja, egy év múlva édesanyja, újabb tizenkét hónappal később testvére halt bele egy súlyos szélütésbe. 1929-ben újra elvált, második házasságából született gyermekeivel kapcsolata gyorsan megromlott. Shane fiától azért fordult el, mert képtelen volt elfogadni annak életvitelét, Oona nevű lányától pedig azért, mert 18 évesen feleségül ment az akkor már középkorú Charlie Chaplinhez. Az író még 1929-ben harmadszor is megházasodott, ezúttal Carlotta Montere színésznőt vezette az oltár elé.
O’Neill első egész estét betöltő drámája, az 1920-ban bemutatott Túl a látóhatáron rögtön elnyerte a Pulitzer-díjat. Gyors egymásutánban születő műveit a kísérletezés, az újszerű megoldások keresése jellemezte; az expresszionista, modernista törekvéseket harmonikusan össze tudta egyeztetni a műfaj hagyományaival. Első nagy tragédiája, a Vágy a szilfák alatt (1924) apák és fiúk vérfertőzéssel és csecsemőgyilkossággal terhelt kapcsolatának klasszikus ókori témáját mutatja be XIX. századi amerikai „köntösben”. Különösen jelentős, életművéből kiemelkedik a magyarul Ottlik Géza műfordításban olvasható, szintén ókori témát feldolgozó, az amerikai polgárháború után játszódó darabja az Amerikai Elektra (1929-1931). Bár a kritikusok egy része értetlenül állt kísérletező darabjai előtt, a harmincas években O’Neillt már a modern amerikai drámairodalom és színház mestereként ünnepelték, s 1936-ban Nobel-díjjal jutalmazták munkásságát.
Az egész életében betegségekkel küzdő, már-már hipochonder O’Neill ekkorra valóban beteg volt már. Egy Parkinson-kórhoz hasonló betegséggel küzdött, a díjat sem vehette át személyesen, később pedig teljesen megrokkant. „A világtól, a legszűkebb családi körében élt – írja Hegedüs Géza -, s azt közölte színházakkal és kiadókkal, hogy amit esetleg még írni fog, azt csak halála után bontsák fel és olvassák el. Valamennyi sikerdarab lett. A legszebb azonban a kétségtelen remekmű, a „Hosszú út az éjszakába”. Ezt is, akárcsak legkitűnőbb korábbi darabjait Amerika és Európa minden országában játszották és mindig újra felelevenítik.”
„Egyikünk sem tehet arról, amit az élettől kap. Megkapjuk a magunkét, és még meg sem értjük, és ha egyszer megkaptuk, attól fogva nem tudunk ugyanazok lenni, akik voltunk. Végül minden elválaszt már attól, ahogyan élni szeretnénk és örökre elvesztettük valódi önmagunkat.” (Eugene O’Neill: Utazás az éjszakába).
Élete alkonyán írt drámáit szinte kivétel nélkül pesszimizmus és keserűség hatja át, Hosszú út az éjszakába (1939-1941) című művében vigasztalan és fájdalmas képet rajzol saját családjáról, magyarul Vas István fordításában olvashatjuk. O’Neill ugyanis önmagának és szeretteinek nagyon is egyéni határesetén keresztül a család tragédiáját és titkait írta meg benne, a legősibb emberi közösség jó és rossz kötöttségeit, s hazugságai alól a válságos pillanatokban kirobbanó kegyetlen igazságait. S az egy nap alatt lejátszódó dráma éjszakai végjelenetében az anya morfiummámorában, az apa és a két fiú kétségbeesett részegségében az emberi kapcsolatok mélysége tárul elénk, többértelműsége és végső egyszerűsége, s a társadalmi viszonyok szorításában és a végzet kibontakozó rettenetében is a szeretet megrendíthetetlen ereje.
Utolsó éveiben az alkotni már képtelen, elkeseredett és reményvesztett író egy bostoni szállodában várta a halált, csak harmadik feleségével, orvosával és egy nővérrel érintkezett. Eugene O’Neill 1953. november 27-én hunyt el, épp olyan megtörten és tragikusan, mint amilyennek színpadi karaktereit láttatta.
