„A kép hozzám messziről jut el, ki tudja, milyen messziről; kitaláltam, láttam, megfestettem, s emellett másnap magam sem látom, hogy mit csináltam.” Pablo Picasso spanyol festő, grafikus, szobrász, a 20. század egyik legnagyobb képzőművésze 140 éve született.
Hatása alól a múlt század egyetlen művésze sem vonhatta ki magát, stílusainak változatossága, kísérletező kedve, műveinek óriási mennyisége egyedülálló (egyes számítások szerint több tízezer műve maradt fenn, csak festményből majdnem kétezer).
Pablo Picasso 1881. október 25-én született Málagában Pablo Diego José Francisco de Paula Juan Nepomuceno María de los Remedios Cipriano de la Santísima Trinidad Ruiz y Picasso néven. Első kiállítását 13 éves korában rendezték, 16 évesen már a madridi királyi akadémia hallgatója volt. Szédítő ütemben fejlődött, rendkívüli sebességgel tanult meg mindent a szakmájáról, művészi képességei különlegesek voltak. Barcelonában a városi életet ábrázoló festők, Théophile-Alexandre Steinlen és Henri de Toulouse-Lautrec hatottak rá.
Az akadémikus szellemiségű intézményt csakhamar otthagyta, inkább a Pradóban Velázquez, el Greco és Goya műveit tanulmányozta.
Az 1900-as évek elején Párizs, Madrid és Barcelona között ingázik. A századfordulótól Párizsban töltött a legtöbb időt, ekkori kék korszakának idején született képei a szegények és elesettek világát, a magányt, az anyaságot ábrázolták, új, rózsaszín korszakában koldusokat, prostituáltakat, cirkuszi artistákat festett. 1904-ben végleg Párizsban telepszik le, a Bateau-Lavoirban van a műterme, mely hamar az avantgárd művészek gyűjtőhelye lesz.
„Mindig, amikor mondanivalóm volt, olyan módon mondtam el, amilyet helyesnek éreztem. A különböző motívumokhoz különböző technikákat kell használni. Ez nem jelent fejlődést vagy haladást, csupán a kifejezni szándékozott eszme és a kifejezés eszközének összehangolását.”
Pablo Picasso szavai arról vallanak, amit sokan – a kritikusai és a csodálói egyaránt – olyannyira megfoghatatlannak és szeszélyesnek tartanak a műveivel kapcsolatban.
Barátságot köt Max Jacobbal, Apollinaire-rel és Gertrude Stein amerikai írónővel, gyűjtővel, akiről erőteljes, modern portrét fest (New York, Metropolitan Museum). Gertrude Stein visszaemlékezéseiben (Alice B. Toklas önéletrajza, 1974) leírja, hogy a barnás tónusú kép nyolcvan-kilencven ülés alatt készült el.
„A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.”
A kubizmus Párizsban születő avantgárd irányzat, az első kísérletek 1906–1907-re tehetők, elindítójának Pablo Picasso Avignoni kisasszonyok (1907, New York, Museum of Modern Art) című festményét tekintik. Ez a mű a 20. századi művészet jelképévé válik. Számos előkészítő tanulmány, rajz után Picasso hat hónapig dolgozik a képen. Avignoni kisasszonyok című korszakalkotó képének széttöredezett síkjai, a női test brutális ábrázolása, maszkszerű arcai annyira provokatívak voltak, hogy a művész évekig nem merte bemutatni.
Még barátai körében sem vált ki egyértelmű elfogadást, nem is állítják ki (1920-ig Picasso műtermében áll, és csak 1937-ben mutatják be nyilvános tárlaton). A kép két jobb oldali aktján, főleg az arcokon, Picasso nemcsak színekkel érzékelteti a tömeget, hanem festett rajzaival is; eltérően a fauve-októl, a színekkel, a párhuzamok és a vetületek ábrázolásával utal a harmadik dimenzióra. Picasso és Braque útkeresése Cézanne festményeire és írásaira támaszkodik.
1908-ban szakított a perspektivikus ábrázolással, a tárgyak több nézetét ábrázolta egyszerre. 1909-ben anyagi helyzete megengedi, hogy önálló műtermet béreljen, mely az avantgárd művészek találkozóhelye lesz. Gyakran festenek együtt 1914-ig, az első világháború kitöréséig Braque-kal. Máig vita folyik arról, melyiküket illeti az elsőbbség a kubizmus megteremtésében.
Az I. világháború után színpadképeket és díszleteket is tervezett. Közeledett a szürrealista mozgalomhoz, ekkoriban lett kedvelt motívuma a félig ember, félig bika Minotaurusz, amellyel az emberi és állati lét küzdelmét fejezte ki.
Ekkoriban verseket és színdarabot is írt, belefogott a szobrászatba is, vasból, fémlemezekből, gipszből dolgozott. A spanyol polgárháború idején a köztársaságiak oldalán állt, elítélte Franco rendszerét, 1937-ben a párizsi világkiállítás számára festette meg a fasiszta barbárság ellen tiltakozó Guernicát.
A spanyol polgárháborúban a németek által porrá bombázott város ihlette kép alkotóját azonnal a politikai hírességek sorába is emelte. A második világháború idején belépett a francia kommunista pártba, amelynek haláláig tagja maradt. 1949-ben rajzolta Békegalambját, békekongresszusokon vett részt, Lenin-békedíjat kapott, és 1956-ban tiltakozott a magyar forradalom eltiprása ellen.
1946-ban a Földközi-tenger partjára költözött, ezután műveit a megtalált boldogság, a klasszikus hagyományokkal és mediterrán gyökerekkel való azonosulás jellemezte, élete alkonyán kerámiával is foglalkozni kezdett, s e műfajban is újító volt. Élete során rengeteg kapcsolata volt, kétszer nősült, három nőtől négy gyermeke született.
Picasso, aki már életében legenda lett, 91 évesen, 1973. április 8-án hunyt el Mougins-ben. Hatása alól a múlt század egyetlen művésze sem vonhatta ki magát, stílusainak változatossága, kísérletező kedve, műveinek óriási mennyisége egyedülálló (egyes számítások szerint több tízezer műve maradt fenn, csak festményből majdnem kétezer).
Művei csillagászati áron kelnek el, életéről Anthony Hopkins főszereplésével készült film. Jellemző egy kérdésre adott válasza: „Azt várják tőlem, hogy megmondjam, mi a művészet? Ha tudnám, akkor sem árulnám el.”
1963-ban Barcelonában, 2003-ban szülővárosában, Málagában nyílt múzeuma, életéről Sir Anthony Hopkins főszereplésével film készült Túlélni Picassót címmel, valamint a Géniusz: Picasso című tévésorozat, amelyben Antonio Banderas alakította a festőzsenit. Képeiért mesés árakat fizetnek, 2015-ben például 179 millió dollárért kelt el Az algíri nők (O változat) című munkája
