Százötven éve, 1866. szeptember 9-én hunyt el Czuczor Gergely költő, nyelvész. Ő volt a romantikus nemzedék egyik leghaladóbb alakja, nyelvtudósként, költőként, közéleti emberként is maradandót alkotott.
CZUCZOR GERGELY: ÁLDOZAT
Szép asszonyok, leányok,
Áldoztam én tinéktek
Nyájas szelíd szavakkal,
Szép illatos virággal
Vígságtokon vigadtam,
Bútok miatt epedtem.
Áldozzatok ti is már
Nékem szerelmetekkel,
Mézajkú csókotokkal
Szép asszonyok, leányok.
(1828)
Az Érsekújvárhoz közeli Andódon született 1800. december 17-én, ahol apja jómódú parasztgazda volt. Iskoláit Nyitrán, Esztergomban és Pozsonyban végezte, s már ifjan kiválóan tudott latinul, németül és szlovákul, később görögül is megtanult. Apja katonának szánta, ám ő tanulni, majd tanítani szeretett volna, ezért 1817-ben – anyja örömére -unokatestvérével, Jedlik Ányossal Pannonhalmán belépett a bencés rendbe.
Költői indulása is erre az időszakra tehető, első verseit magyar és latin nyelven írta. Később bölcsészetet tanult Győrött, majd a pesti szemináriumban volt teológus. Ebben az időben ismerkedett meg Kisfaludy Károly költészetével, kezdetben elsősorban népdalai tettek rá nagy hatást, s ő is hasonlókkal próbálkozott.
Az igazi nagy élményt azonban az eposz felfedezése jelentette számára, Kazinczy Ossziánja, Pázmándi Horvát Endre Zirtz emlékezete című munkája, s Aranyas-Rákosi Székely Sándor hexameteres kiseposza. Ezek hatására írta meg 1822-ben az Augsburgi ütközet című, a honfoglalás korában játszódó romantikus, hexameteres, erősen németellenes eposzt. A kézirat eljutott Kisfaludyhoz is, aki lelkes hangon gratulált az ifjú költőnek, s az Aurora 1824-es kötetében meg is jelentette azt. Ekkor Czuczor már Győrött tanított, ahol 1828-ban elkészült az 1132. évi, vérengzéssel végződő országgyűlés történetét feldolgozó elbeszélő költeménye, az Aradi gyűlés.
CZUCZOR GERGELY: RIADÓ
(részlet)
Sikolt a harci síp: riadj magyar, riadj!
Csatára hí hazád, kifent acélt ragadj.
Villáma fesse a szabadság hajnalát,
S fürössze vérbe a zsarnokfaj bíborát.
Él még a magyarok nagy istene,
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
Nem kell zsarnok király! csatára magyarok,
Fejére vészhalál, ki reánk agyarog.
Ki rabbilincseket s igát kohol nekünk
Mi sárgafekete lelkébe tőrt verünk.
Él még a magyarok nagy istene,
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
1829-től Komáromban volt tanár, itteni működése alatt megírta Hunyadi János életrajzát, amely olyan népszerű volt, hogy egy év múlva újra ki kellett adni. Ebben az időben felismerte, hogy az eposz már nem korszerű többé, a nándorfehérvári győzelmet megéneklő hőskölteményét abba is hagyta, s érdeklődése a ballada műfaja felé fordult, a Hunyadi és Szondi alakját idéző művei nagy sikert arattak.
Az 1831. évi kolerajárvány idején nagy önfeláldozással vett részt a betegek ápolásában, embersége, helytállása miatt köztisztelet övezte. 1831-ben a Magyar Tudós Társaság levelező tagja lett, négy évvel később pedig a Társaság segédjegyzőjévé és levéltárnokává választották, így Pestre költözött. 1836-ban lett rendes tag, de hazafias gondolkodása, haladó költészete és világiasnak tartott életmódja miatt hajsza indult ellene, többek között azt is szemére vetették, hogy paphoz nem méltó költeményeket, olykor szerelmes verseket is írt.
Több fegyelmit is kapott, Poétai Munkái című kötetét elkobozták, végül visszarendelték Pannonhalmára, egyházi fogságba helyezték, s egy időre a tanítástól is eltiltották. Az üldöztetések azonban nem tudták megtörni, sőt inkább megerősítették amúgy is meglévő forradalmiságát.
1838-tól, szigorú ellenőrzés mellett, újra katedrára léphetett Győrött, majd 1845-ben ismét Pestre költözött, ahol az Akadémia megbízására Fogarasi Jánossal együtt hozzálátott a magyar nyelv nagyszótárának szerkesztéséhez.
A költészetnek sem fordított hátat, a magyar történelem kiemelkedő alakjairól szóló epigrammái (Hunyadi János, Révai, Gr Széchényi Ferenc, Kölcsey Ferenc sírjánál) az áldozatos hazafiságot hirdették.
Az 1848-as forradalom kitörése lelkesedéssel töltötte el, s megírta a Riadó című versét, amely Petőfi Sándor harci dalai mellett a szabadságharc leghatásosabb csatadala lett. Ezért az egy költeményért kellett a legsúlyosabb árat fizetnie: 1849 januárjában letartóztatták, s bár Buda visszavételekor kiszabadult, 1850-ben újra elfogták, halálra akarták ítélni, de végül a hírhedt kufsteini várbörtönbe zárták. 1851 májusában szabadult, ettől kezdve szinte kizárólag nyelvtudományi munkásságának élt. Verseket alig írt, a szabadságharc leverése, fogsága keserűvé és kiábrándulttá tette. Végül a nagyszótárt sem tudta befejezni, 1866. szeptember 9-én kolerában meghalt. Temetésén bencés, piarista és ferences szerzetestársai, valamint akadémikus barátai, köztük Arany János vettek részt.
Ő volt a romantikus nemzedék egyik leghaladóbb alakja, nyelvtudósként, költőként, közéleti emberként is maradandót alkotott. Balladáival Arany balladaköltészetét, népdalaival (Fonóházi dal, Szántó legény dala), népies elbeszélő költeményeivel (Falusi kislány Pesten) Petőfi és Tompa Mihály népies költészetét készítette elő. 2000-ben a győri Bencés Gimnázium előtt szobrot avattak emlékére, 2002-ben pedig szülőfalujában, Andódon nyílt meg emlékmúzeuma.
