„Egészen biztos, hogy a múltak dolgozzák ki a jövőt és minden számít, ami van, minden fonál és szál s a leghalkabb sóhajom is nagy zenéknek fuvolája.” 155 éve, 1869. június 2-án született Pesten Szomory Dezső író, újságíró.
„5) Módszere az, hogy egy emlékre ráugrik, belehatol, kapzsian, mániásan kiszívja minden mézét. Ez Proustra emlékeztet. A kifejezés vágya már a rögeszmével határos. Proust értelmi, inkább széplélek. Ő érzéki, inkább költő.
6) Szeretem az ivarérettség vad költészetét, mikor a zöld szavak kifakadnak, s mint pattanások rügyeznek. Van egy másik tavasz is. Ezt csak a művész ismeri, aki életében már sok millió betűt rótt, sok beírt kéziratpapírt széttépett, aki nem rezzen föl minden csélcsap ingerre, aki gyakorlott kezével mindig odanyúl egy szóért, ahova kell, aki mesterségét töviről hegyire ismeri, aki fáradt és érett. Ő az irodalmi férfikor gyönyörű tavasza.” (Kosztolányi Dezső, Nyugat, 1927. július 1.)
Szomory Dezső író, újságíró 1869. június 2-án született Pesten, eredeti neve Weisz Mór, szerelme, Jászai Mari ennek dallamára alkotta a Szomory nevet.
Muzsikusnak készült, a Zeneakadémián tanult – ahol még Liszt Ferencnél vizsgázott
– majd tanulmányait megszakítva újságírói pályára lépett.
1906-ban hazatért, és attól kezdve kizárólag irodalommal foglalkozott, a Fidibusz című élclapban pikáns, akkor pornográfnak minősülő folytatásos regényekkel kezdte – emiatt be is perelték. 1908-ban csatlakozott a Nyugat mozgalmához.
Első nagy sikere a Nagyasszony, Mária Teréziáról szóló drámája volt, melynek címszerepét régi kedvese, Jászai Mari játszotta.
Az első világháború ellen foglalt állást a Harry-Dorsan Russel a francia hadszíntérről című fiktív frontnaplójával.
„Minden emlékem sajgott, minden múlt napom, órákra s percekre osztva visszahangzott azokkal az átható sugalatokkal a maguk javára, egy idegen világban s magam körül, idegen tájakban, ahol a vonatom gurult. Ez már a honvágy titkos mérge volt, ami indult bennem, keserű hazavágyódásom finom gyökérképzése, ami indult s azzá a rettenetes betegséggé lett tizenhét esztendőn át, amit a franciák úgy mondanak helyesen, hogy azt mondják: mal du pays, mert hasonlóképpen ezt is megtanultam és soha semmit jobban!
Mit tudtam akkor! Mi sejtelmem volt e határállomáson, egy-egy lámpással az őrházak frontján, mi sejtelmem ama tragikus Mühlhausennél, ahová még nem álmodtam akkor szegény kis szomorú katonatisztemet! De amikor az estében végre, ugyancsak ismeretlen rádióhullámokon, már Párizs zúgott elém az éjben s távoli máglyasorai felé az égen, a train omnibus mint egy ünnep felé gurult: már megint hittem, már megint szerettem, már megint az voltam teljes lelki épségemben, halálos fiatalon s a kalapskatulyámmal, aki a Váci-utcán Jászaival franciául beszélgettem! Nem mult egy perc s ezer izzó lila gömbbe érkeztünk, egy zajos végtelenben. Nem mult egy perc s a cilinder a fejemen volt, gavallérosan féloldalra csapva! Igy léptem ki a perrónra, ábrándok hercege s mint főúri inasa önönmagamnak, kis bőröndömmel a kezemben.” (Szomory Dezső: A párizsi regény)
Színdarabjai a feudalizmussal szembenálló budapesti polgári világot ábrázolják, de annak kicsinyességét és groteszkségét is bemutatják, ironikus hangon: Györgyike, drága gyermek, Bella, Hermelin, Takáts Alice. Stilizált nyelvezetű művei szinte zenei élményt nyújtanak, de az aprólékos naturalizmust, és a szecesszió öncélú túldíszítettségét és modorosságát egyaránt magukba foglalják. Az isteni kert című kötetének novelláiban is ezzel a nyelvvel találkozunk.
Történelmi drámái közül kiemelkedik a Habsburg-trilógia: A Nagyasszony, a Mária Antónia és a II. József, valamint a II. Lajos. E művei laza szerkezetűek, nincs egységes drámai kompozíciójuk, de igen költői alkotások. Szomory, aki a II. Józsefért az Akadémia Vojnits-díját kapta.
Rendszeresen járt darabjainak próbáira, és a legkisebb változtatás miatt is hisztérikus jelenetet rendezett. Egyébként is
nagy pozőr volt, keresetten öltözködött és híres volt mesterkélt viselkedéséről.
Pályája kezdetén arisztokratikus konzervativizmus jellemzi, később, az I. világháború, majd az ellenforradalom hatására kritikája élesebbé vált. Emiatt, a „keresztény kurzus” idején számos támadás érte: 1927-ben, a Nagyasszony Nemzeti Színházi felújítása idején szélsőjobb egyetemisták tüntetést rendeztek a „katonaszökevény és pornográf múltú, nyakig szennyben járó zsidó szerző” ellen. Szomory nem vett tudomást a támadásokról, s a premieren megjegyezte: „Mennyi nép… s mind engem akar ünnepelni”. A darabot különben Márkus Emília betegségére hivatkozva, három előadás után levették a műsorról.
1929-ben írta a Párizsi regény című önéletrajzi művét, mely a századelő francia művészvilágát idézi. A harmincas évek második felétől könyve nem jelent meg, s darabjait sem játszották. A zsidótörvények idején szomoryzmusa miatt másoknál is nagyobb veszélybe került, mert a „Weisz Mór, írói nevén Szomori Dezső” szövegű papírt, ipszilonjának elmaradása miatt nem vette át. „…mindig úgy szerettem volna élni, ahogy ezt magamnak megírnám” – vallotta Szomory Dezső, aki 1944. november 30-án Budapesten éhen halt.
Karinthy így fogalmaz: „Neki [Szomory Dezsőnek] csak játék az egész. A földgömb csak szappanbuborék, itt ki lehet írni, be lehet vallani mindent. Mindent megesz a moly, semmi sem komoly.”
Darabjait ma is rendszeresen játsszák, a Szabóky Zsigmond Rafaelt 2000-ben a Madách, a Hermelint 2001-ben az Új Színház, a Györgyikét 2003-ban a Nemzeti Színház tűzte műsorára. Életműve
