„…s látom magamat nem vénülve, hanem megifjodva” 161 éve született Márkus Emília, korának vezető színésznője. Márkus Emília több mint hetven évet töltött színpadon és az első magyar film főszereplője lett.
Csathó Kálmán rendező beszél egy ízben Márkus Emíliáról: „mint nő – élete virágjában is – ellenállhatatlan… Mint színésznő pedig meg volt áldva mindazokkal a testi és lelki tulajdonságokkal, amelyek egy drámai művésznő kelléktárát az akkori felfogás szerint hiánytalanná tehetik. Vonzó és érdekes arca, hosszú pilláktól sűrűn árnyalt kék szeme híven ki tudott fejezni minden érzést és indulatot, anélkül, hogy bármikor csak egy pillanatra is eltorzult volna. Erőteljes, de karcsú termete egyes részleteiben nem volt egészen tökéletes – keze, lába bizony nem volt aprónak mondható – egészében véve mégis harmonikus és tetszetős. Emellett tudott gyöngének, törékenynek, s egészen fiatalsága legvégső határáig leányosnak látszani. Dús hajkoronája legendás volt és semmiféle hajfestéssel sem utánozhatóan, meleg aranyszőke. Ezért hívták népszerűsége tetőfokán Szőke Csodának – Gyönyörű, meleg hangja éppen olyan hajlékony és engedelmes volt, mint termete, éppen olyan kifejező, mint az arca. A szót mindig szép tisztán, hibátlanul ejtette, a düh önkívületében is érthetően, egy nagyon-nagyon pici dunántúli színezettel, ami – anélkül, hogy csak távolból is tájszólásba siklott volna – ízesen magyarrá tette beszédét.”
Márkus Emília 1860. szeptember 10-én született Szombathelyen. Édesapja egy malomban dolgozott, amely azonban a legenda szerint a kislány születése napján kigyulladt, s mivel az épület lakásul is szolgált, a család kénytelen volt új otthon után nézni. Szülei segítségére nagybátyja, Horváth Boldizsár jogtudós, volt igazságügyi miniszter sietett, aki házába fogadta a családot. A segítőkész rokon Budapestre költözésével később a család is a fővárosba telepedett. A kislány nagybátyja házában került közel a művészetekhez, ott szavalta el Liszt Ferenc jelenlétében Vörösmarty Mihálynak a zeneszerzőhöz írt ódáját, amellyel rokonai elismerése mellett Liszt csodálatát is kivívta. (Emília testvére, Márkus József később főpolgármester lett.)
1874-ben Paulay Ede korengedéllyel vette föl a Színművészeti Akadémiára, s már elsőéves korában sikere volt ifj. Dumas Alfonz úr című vígjátékában. Diplomája kézhez vétele előtt egy évvel, 1877-ben szerződtette a Nemzeti Színház igazgatója, Szigligeti Ede, a társulatnak haláláig tagja maradt.
A színpadon először Shakespeare Júliáját játszotta, s pályafutása alatt a nagy angol drámaíró 17 klasszikus szerepét alakította, köztük Opheliát, Desdemonát, Kleopátrát, Lady Macbethet, Lady Annát. Paulay Ede fedezte fel az egyik legünnepeltebb drámai színésznővé váló naiva sokoldalú tehetségét, amelynek révén hitelesen alakította klasszikus drámák lírai hősnőit csakúgy, mint modern színdarabok főszerepeit. Idővel igazi területe a XIX. század végi francia dráma lett, Dumas A kaméliás hölgyének címszerepét harminc éven át játszotta.
Mindezek mellett ő volt az első Tünde a Csongor és Tündében, az első Noémi Jókai Aranyemberében és az első Nóra magyar színpadon Ibsen drámájában. Utóbbi szerepében állítólag annyira zseniális volt, hogy az előadáson jelen lévő norvég író – bár a szövegből semmit nem értett -, azt mondta róla, hogy „mindközött a legjobb Nórám”. Az ember tragédiája első előadásán Hippia volt, később Éva szerepe is megtalálta, de eljátszotta a Bánk bán mindhárom jelentős nőalakját, Izidórát, Melindát és Gertrudist. Nagy riválisa volt a kor másik ünnepelt csillaga, Jászai Mari, akivel stílszerűen a Stuart Máriában voltak együtt a színpadon: a címszerepet Márkus alakította, míg ellenfele, Erzsébet Jászai Mari volt.
Márkus Emíliából európai rangú művésznő vált festői termetével, erőteljes, de karcsú alakjával, mély zengésű, minden érzelmet szenvedélyesen átadó színes hangjával, imponáló fellépésével, divatteremtő öltözködésével. Fénykorában nőként ellenállhatatlan volt, de még túl az ötvenen is azt írta róla Csathó Kálmán: „ebben az időben még nem volt öreg, bár már régóta volt fiatal”.
Kék szeme szenvedést, drámát, indulatot egyaránt ki tudott fejezni. Ő volt „a szőke csoda”, ahogy Gergely István kritikus elnevezte 1887-ben, amikor egy francia darab előadásakor lazán feltűzött kontya a játék hevében kibomlott és a vállára hullott.
Nemcsak tehetségével, de beszédművészetével is kivívta az elismerést: ő volt egyik legszebben beszélő színésznőnk, a kritika kiemelte beszéde tisztaságát és zeneiségét – pedig pályája elején tájszólása miatt nem egyszer kellemetlenség érte. Szeretett verseket mondani, kedvenc költői a klasszikusok és a romantikusok voltak, legszívesebben Shakespeare szonettjeit szavalta, később Ady Endre költeményeit. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy 1901-ben szerepelt A tánc című első önálló magyar (még néma) játékfilmben.
Első férje Pulszky Károly, az Országos Képtár művészettörténész-igazgatója volt, számtalan külföldi utazásuk alkalmával megtanult németül, angolul és franciául. Pulszky halála után újból férjhez ment, Párdány Oszkárral több mint 40 évig élt együtt igen jómódban. Férje igyekezett megkímélni feleségét a mindennapi gondoktól, aki így a színháznak szentelhette életét. Első férjétől két lánya született, a kisebbik, Pulszky Romola a kor híres balettzsenije, Nizsinszkij felesége lett.
Márkus Emília több mint hetven évet töltött színpadon, a Nemzeti mellett időnként vendégszerepelt a Magyar Színházban és a Belvárosi Színházban. Utoljára a Magyar Színházban lépett fel vendégként, 1946-ban. Utolsó bemutatójára jóval a nyugdíj korhatáron túl, 80 évesen került sor, ő volt Kovács Aladár Téli zsoltárában a Fejedelemasszony. 1921-ben Greguss-díjat kapott, 1928-ban a Nemzeti Színház örökös tagjává választották, s a Színiakadémia tiszteletbeli tanára lett. 1930-ban az elsők között kapta meg a Corvin-koszorút, az akkori legnagyobb magyar művészeti elismerést.
Márkus Emília 1949. december 24-én halt meg Budapesten. 2003 nyarán egykori villájában, Budapest II. kerületében a Szabó Ervin Könyvtár új fiókját adták át, a lakás számos darabja az eredeti berendezés része, amely őrzi a kor szellemének hangulatát. Márkus Emília ezek között a falak között készült szerepeire, s innen indulva hódította meg a kritikát és a közönséget egyaránt. A Bajor Gizi Színészmúzeumban önálló szoba őrzi emlékét.
