160 éve, 1860. július 1-jén halt meg Charles Goodyear amerikai kémikus, a keménygumi feltalálója. Bár találmánya mások számára milliókat hozott, halálakor Goodyear mintegy 200 000 dollár adósságot hagyott hátra maga után.
Charles Goodyear 1800. december 29-én született New Havenben, ősei a kolónia alapítói közé tartoztak. Hatgyerekes apja földet művelt és kisebb vállalkozásaiból élt, így a kis Charles-nak nem volt ideje lustálkodni. Tizenhat évesen inasnak állt egy vaskereskedőnél, felszabadulása után apjával közös boltot nyitottak. Goodyear hamarosan megnősült, az üzlet virágzott, ám 1829-ben egészségi állapota megrendült, szinte ezzel egy időben partnerei csődbe mentek és végül neki is le kellett húznia a redőnyt. Élete hátralévő részében folyamatosan nyomorgott, adósságai miatt időről időre be is börtönözték, reménytelen helyzetéből találmányai révén próbált kitörni.
Érdeklődését a nyersgumi keltette fel: Amerikán akkor söpört végig a „gumi-láz”, amely amilyen gyorsan kezdődött, olyan gyorsan véget is ért. A Brazíliából importált gumiból sok mindent gyártottak, de a nagyközönségnek gyorsan elege lett belőle, mert az anyag a hidegben megfagyott, a melegben meglágyult, minősége pedig egyenetlen volt. Goodyear 1834-ben felvette a kapcsolatot a legnagyobb amerikai gumigyárral és meglepetve értesült arról, hogy az a csőd szélén tántorog és a reklamáló vásárlók által visszaküldött árut éjszaka, titokban égeti el.
A Goodyeart érintő „gumi-láz” nem állt meg az érdeklődés szintjén. Kísérleteit az adósok börtönében kezdte el az akkor már rendkívül olcsó gumival, szabadulása után – mivel szomszédai panaszkodtak a bűzre- egy bérelt New York-i házban rendezte be műhelyét. A gumihoz magnéziumoxidot és égetett meszet kevert, majd véletlenül arra is rájött, hogy az anyag gyenge salétromsavval kezelve rugalmas marad.
Véletlen találmány
Goodyearnak szerzett ugyan pénzügyi támogatót, de egészsége megroppant a belélegzett anyagoktól, ráadásul egy pénzügyi válság lenullázta tőkéjét. Az ismét koldusszegény feltaláló a végén már abból a halból élt, amit a tengerben fogott. 1837-ben végre sikerült szabadalmát eladnia, de gyorsan kiderült, hogy az így gyártott cipők és postazsákok sem bírják a magas hőmérsékletet és gyorsan tönkremennek. A hányatott sorsú család gyermekeit ezúttal a jószívű helybéli farmerek látták el tejjel, s azt is megengedték, hogy félig érett krumplit ássanak ki a földeken.
A nagy felfedezést 1839-ben tette, de a pontos körülmények ismeretlenek. Az egyik változat szerint a folyamatos kudarcoktól feldühödött feleség, a másik szerint maga a hallgatósága által felidegesített Goodyear vágta a kezében lévő, akkor már kénnel kezelt gumit a kályhába. Mindenesetre az anyag nem a várt módon viselkedett: ahelyett, hogy megolvadt volna, elszenesedett, a feketeterület körül pedig száraz, ruganyos karima maradt- a régen keresett tartós, „rugalmas” gumi. A feltaláló hamarosan kidolgozta a keménygumi (ebonit) előállítási módszerét: a kaucsukhoz 30 százaléknyi ként vegyített, majd 150 fokra hevítette, később még sellakot is adott hozzá. Ez az anyag szigetelésre is alkalmas, a savakkal szemben ellenálló és esztergályozás vagy öntés útján számos tárgy készíthető belőle.
Helyzete ettől még reménytelennek tűnt: egészsége és anyagi helyzete megrendült, előbb a bútorokat, aztán óráját kellett eladnia, a család gumitányérról evett, de aztán már ennivalójuk sem maradt. Goodyear Bostonba ment támogatót keresni, de elutasították, a kifizetetlen szállodai számla miatt lecsukták, mire hazaért, fia meghalt. Végül sógora, egy textilgyáros szánta meg és beruházott a gumiszálakkal erősített szövetek előállításába. A termék sikernek bizonyult, de az üzletben járatlan Goodyear nevetséges összegért eladta szabadalmait. A feltaláló ekkor már a gumi megszállottja volt, mindent gumiból akart csinálni: bankjegyeket, hangszereket, zászlókat, ékszereket, hajókat, portréját és névjegyét gumira gravírozta, emlékiratait gumira nyomtatta és gumiba kötötte, gumikalapot és gumicipőt viselt. Voltak persze ötletei, amelyeket akkor bolondságnak tartottak, de az utókor megvalósította őket.
Goodyear számára a felfedezés nem hozta meg az anyagi biztonságot. A külföldi szabadalmak benyújtásában lassú volt, ráadásul az eljárás annyira egyszerű volt, hogy bárki utána csinálhatta – és csinálta is. Az általa szétküldött ebonit-mintát az angol Thomas Hancock (aki 20 éve kísérletezett a gumival) kielemezte és 1843-ban ismét „feltalálta” a vulkanizálást. Hancock bevételei felét felajánlotta amerikai vetélytársának, aki inkább perelt – és vesztett.
A találmányát népszerűsítő Goodyear hatalmas kölcsönöket vett fel a megtérülés reményében, kiállításokon teljes egészében gumiból épített pavilont. Francia és angol szabadalmait azonban műszaki és jogi hiányosságok miatt megvonták, Párizsban nem tudta számláit fizetni és ismét börtönbe került – a rácsok mögött kapta meg III. Napóleon császártól a Becsületrend keresztjét. Mindez nem segített rajta: otthon és külföldön több mint hatvan szabadalmi pert kellett indítania és bár a legtöbbet megnyerte, a kalózkodásnak nem tudta útját állni.
Amikor 1860. július 1-jén egy New York-i szállóban meghalt, csak 200 ezer dollár adósság maradt utána. Meg kell jegyezni, hogy sem a feltalálónak, sem családjának semmi köze nincs a napjainkban több milliárd dolláros forgalmat bonyolító Goodyear gumiipari vállalathoz.
