165 éve született Reviczky Gyula költő, író, akit az impresszionista, szimbolista költészet előfutárának tekinti az irodalomtörténet. Ady, Juhász Gyula, Kosztolányi, s általában a Nyugat körének kedves költője volt.
„Hatása igen sokágú – írja Hegedüs Gyula Az irodalmi arcképcsarnokban. – A nemsokára kialakuló hazai kabaréköltészet ugyanúgy őt folytatja, mint az induló Ady. Nem egy korai Ady-versről könnyen hihetjük, hogy Reviczkytől való. A századforduló programszerűen nagyvárosi lírája – Heltai, Makai – közvetlenül Reviczkyt folytatja, de ugyanúgy ő ad ösztönző hatást Komjáthy filozófiai lírájának. Ha a klasszikus nemzeti irodalmat Arannyal fejezzük be, akkor a modern magyar irodalmat Reviczkyvel kell kezdeni. S ha voltak mellette vele egynagyságúak, sőt nála nagyobb költők, még sincs semmi túlzás abban, ha azt mondjuk, hogy az Arany utáni és az Ady előtti magyar költészetnek ő a főalakja.”
REVICZKY GYULA: A FÉNY
A fénytől kérdé egykor az erő:
Mondd, nem unatkozol, semmittevő?
Mit én építek vagy, ha kell, lerontok,
Te csak szemléled s nincsen semmi dolgod…
S felelt a fény: Hol én hiányzom, ottan
Erő hiába működik: kaosz van.
Reviczky Gyula 1855. április 9-én született Vitkócon. Apja, Reviczky Kálmán nemesi felvidéki család sarja, csinos testőrtiszt, amúgy léha és könnyelmű férfiú, anyja egy szlovák cselédlány, Balek Veronika. Nem sokkal a kisfiú születése után az anya eltűnt, és bár az apja magához vette és felesége, Zmeskál Judit a sajátjaként szerette, nem sokáig élhetett gondtalan gyermekkort. Gyengéd nevelőanyja korán meghalt, a könnyelmű apa tehernek érezte fia nevelését, így a kisfiú különböző rokonoknál nevelkedett Alsókubinban, majd Léván. 1873-ban Pozsonyban elvégezte a főgimnáziumot. Itt pillantotta meg első, igaz csak plátói szerelmét, Lajkát, a kékruhás lányt, akinek első szerelmi ciklusát is szentelte.
Nem sokkal az érettségit követően meghalt az apja, s ekkor derült ki, hogy minden pénzét elherdálta. Fiára nemhogy egy fillért sem hagyott, de még törvényesítésről is megfeledkezett, így kiderült, hogy a gyermek neve igazából Balek Gyula volt. Örökség és hiteles név nélkül nem sok esélye maradt az ifjú Reviczkynek – noha azért az apai nevet csak megtartotta -, vidéki úri családokhoz szegődött el házitanítónak. Itt ismerkedett meg a szép és művelt Bakálovich Emmával, akit azonban zavart a költő bizonytalan származása és léthelyzete.
Reviczky ekkor Pestre költözött, s ott próbált megélhetést szerezni, sikertelenül. Igaz, hogy verseit több lap is közölte, de biztos állást nem kapott, sokszor szállása sem volt, s a jóllakásról legfeljebb csak álmodozhatott. Ugyanakkor népszerű és elismert volt az ifjabb nemzedék körében, amely ekkor már ráunt a hivatalos irodalom provincializmusára, a népnemzeti irányzat témáira és hangjaira, s valami forradalmian újra vágyott. Reviczky pedig valóban új témát és új hangot jelentett, a nagyvárosi életet, s annak minden árnyoldalát szedte rímbe. Szomorú hangú, ám életigenlő verseiben a nagyvárosi nyomorról festett pontos képet, szereplői a csavargók, a koldusok, a penészes pincék reménytelen lakói, az utcasarkok „virágai”, a perditák, akiknek versciklust is szentelt.
REVICZKY GYULA: BOLDOG IDŐ
A bölcsek gúnyja, szenvedők siráma,
Nem bírják lelkemet lekötni már ma.
Mély bánat, borus eszme, ködös álom
Most nem az én világom.
Mélységbe lelkem most nem tud merülni.
Csupán repülni!
Mint a madár, ha meglegyinti szárnya
Röptében a víz felszinét, czikázva
Merűl a kék, napfényes levegőbe,
Dalát küldvén előre;
Ugy játszom én a búval most; regényem
Fönt jár az égen.
Sejtelmes vágyak ébrednek szivemben.
Siratni a világot semmi kedvem.
Mért járjak én alant a mély homályban?
Mért vonjam össze szárnyam’?…
Ragyog a nap; lángjátul majd elégek…
Óh, szép az élet!
A nyomor elől 1884-ben Aradra menekült, ahol az Aradi Hírlap egyik szerkesztője lett, majd innen Kassára vitt az útja, s a német nyelvű Pannónia munkatársa lett. Élete kezdett jobbra fordulni, első verseskötete is megjelent Ifjúságom címmel, s 1887-ben visszatérhetett Pestre, a Pesti Hírlap színikritikusának. A fiatal költők már úgy veszik körül, mint szellemi vezérüket. Közben azonban szervezetét megtámadta a végzetes kór, a tüdőbaj, amit – barátai nem kis anyagi segítségével – több ízben is külföldön kezeltetett. Ekkor jött az utolsó, a végzetes nagy szerelem is, a kor egyik legkiválóbb színésznője, Jászai Mari lett a kedvese. Irodalmi szempontból gyümölcsöző volt kapcsolatuk, hiszen együtt fedezték fel és fordították Ibsent a magyar közönség számára, így például a Babaotthon című drámának Reviczky adta a Nóra címet.
A szenvedélyes és nem éppen hűségéről ismert színésznő azonban hamar elhagyta Reviczkyt a még ifjabb, még diákkorú Szomory Dezsőért. A beteg költő állapota ettől kezdve rohamosan romlott, s 1889. július 11-én, alig 34 éves korában meghalt Budapesten.
Reviczkyt az impresszionista, szimbolista költészet előfutárának tekinti az irodalomtörténet. Ady, Juhász Gyula, Kosztolányi, s általában a Nyugat körének kedves költője volt. Viszonylag nagy terjedelmű életművének egy része mind a mai napig feltáratlan, sok kézirata el is tűnt a történelem viharaiban. Versek mellett nagyon sok esszét és tanulmányt írt, leginkább a humor fogalma izgatta. A humor az ő megfogalmazásában az emberi szenvedés és nyomorúság láttán érzett részvét, megértő, szelíd bánat, megbocsátás. Ilyen értelemben tartja például Jézust, Buddhát, Goethét az emberiség nagy humoristáinak.
„– Még te akarsz nekem leckéket adni! Te koldus, kit úgy szedtem fel irgalomból, te… te…
– Ne vettél volna el! Legalább most nem kellene koplalnom.
Fejérházy csibukja tízfelé törve hevert a szobában szerteszéjjel; a szárát dühtől vérvörösen ütésre emelte.
– Te hitvány! Kidoblak a házamból! Menj vissza a piszokba, ahonnan fölszedtelek!
– No csak üss meg! Nagy virtus is az. Hát visszamegyek! Ott legalább senki se bánik velem úgy, mint a lába kapcájával.
És a drágagyöngy levágta magát az ágyra, és nagy lármával, fuldoklás közt elkezdett zokogni. Fejérházy Béla még néhány tárgyat földhöz vágott, azután fogta kalapját, botját, és eltávozott, oly erővel csapva be maga után az ajtót, hogy valamennyi szobának az ablaka megrendült belé.” (Reviczky Gyula: Apai örökség)
Írt regényt is Apai örökség címmel, sokan ezt – a főként önéletrajzi elemekből felépülő művet – tartják az első igazi modern regénynek. Hosszabb poémái közül kiemelkedik a Pán halála című, a kereszténység győzelmét hirdető költői látomása. Írt drámai műveket is, bár néhány drámájának csak töredéke maradt meg, egyetlen vígjátéka, a Büszkék pedig elveszett. Műfordításai közül fontos megemlíteni Kleist és Grillparzer drámáit, Lenau, Heine és Baudelaire verseit.
