170 éve, 1850. január 15-én született Botosán Mihai Eminescu, a román költészet legnagyobb alakja. Verseit olyan kiváló költők tolmácsolásában olvashatjuk, mint Áprily Lajos, Jékely Zoltán, Dsida Jenő, Szabó Lőrinc, Kálnoky László.
Mihai Eminescu kisbojár moldvai apától, szabad paraszti család leszármazottjaként, Mihai Eminovici néven jött a világra 1850. január 15-én. Eminescu gyerekkorát Botosaniban (Botosán) és Ipotestiben töltötte, az elemit és a gimnáziumot Cernautiban járta ki, majd joggyakornok lett Botosaniban. Ebben az időszakban vándor színtársulatoknál is dolgozott súgóként és másolóként. 1869 és 1871 között a bécsi, majd 1872-1874-ben a berlini egyetem előadásait hallgatta. 1874-ben a iasi egyetem könyvtárának igazgatója, az 1875-76-os tanévben pedig Moldvában megyei tanfelügyelő. Több újságnál is dolgozott: 1876-ban a Curierul de Iasi című lapnál szerkesztőségi titkár és korrektor volt, 1877-től 1883-ig pedig a Timpul című konzervatív bukaresti napilapot szerkesztette. 1883-ban egy idegroham után lezárult irodalmi és társadalmi pályafutása: előbb egy bukaresti zárt intézetbe, majd a döblingi elmegyógyintézetbe került. Bár állapotában átmeneti javulás mutatkozott, végül szervezete nem tudott megküzdeni a rátörő betegségekkel és 39 éves korában, 1889. június 15-én Bukarestben meghalt.
Az irodalomban először 1866-ban egy alkalmi emlékfüzetben megjelent verses felköszöntővel jelentkezett, melyet tanárához intézett. A folyóiratok nyilvánosságát még ugyanebben az évben a Familia című pesti román folyóirat hasábjai nyitották meg előtte. Szlávos hangzású eredeti nevét is itt változtatták a nemesi hangzású Eminescura, amelyet ettől fogva maga is használt.
MIHAIL EMINESCU: A CSILLAGIG
A csillagig, mely este kel,
az út oly véghetetlen,
hogy ezredévek múlnak el,
míg fénye ide lebben.
Lehet: már régen kialudt
a kéklő távlatokban,
de rezgő fénye, a hazug,
egünkön csak ma lobban.
A csillagkép, mely régen holt,
lassan suhan az égre;
amíg nem látta senki: volt,
ma látjuk már: de vége.
Épp így: ha béna és süket
és éjbe hullt a vágyunk,
a holt szerelmek fényüket
még küldözik utánunk.
(Dsida Jenő fordítása)
Költővé tulajdonképpen a Convorbiri literare című folyóirat avatta, melynek 1869-től volt munkatársa. Életében egyetlenkötete jelent csak meg, 1883-ban Költemények címmel. Verseit, konzervatív politikai nézeteit közvetítő cikkeit elsősorban folyóiratokban publikálta. Életműve nagy része mintegy 15 ezer oldalnyi kéziratos anyagban maradt fenn, és csak halála után jelent meg nyomtatásban.
Írásművészetének uralkodó jegye a romantika volt. Ennek kedveztek vérmérsékleti hajlandóságai, s ezt táplálta benne az 1848-as forradalmi időszak román költészetének hatása, valamint a népköltészet akkori kultusza, mely a paraszti művészetben a nemzeti géniusz kifejezőjét látta. Érzékenysége szélsőségek között ingadozott: a sodró lendület és a komor meditáció, a szomjas boldogságvágy és a lemondás, az álmok bűvölete és a napi valósággal perlekedő békétlenség, a mennyei és a földi, az angyali és a démoni ellentétei váltották egymást. Hazafias, már-már nacionalista versei nagy hatást gyakoroltak és mindmáig hivatkozási alapot jelentenek különböző politikai erők számára is.
A versek mellett írt romantikus novellákat is, amelyek középpontjában egy-egy filozófiai kérdés áll. Befejezetlenül maradt regénye a Szárnyaszegett géniusz, amelynek megírására az 1848-as forradalmi események késztették. A népköltészet hatására írt meséket is.
Különös módon önsorsrontó természete, az állandóan kísértő lelki bizonytalanság költészetén egyáltalán nem látszik. Kettesben a papírral még szélsőséges ábrándjai közt is tiszta elméjű, képalkotásaiban szemléletes, maga alkotta mesevilágában is a harmonikus szépséget megvalósító művész volt. Alig van európai nyelv, amelyre ne fordították volna le számos művét, sőt magyar nyelven – alighanem egyedül álló módon – Eminescu minden verse megjelent, olyan kiváló költők tolmácsolásában, mint Áprily Lajos, Jékely Zoltán, Dsida Jenő, Szabó Lőrinc, Kálnoky László.
Romániában születésének 150. évfordulóján a 2000. évet Eminescu-évnek nyilvánították, melynek keretében számos rangos kulturális eseményre is sor került, s Ipotestiben, a költő szülőföldjén ismét megnyitották a restaurált Eminescu-emlékházat.
