„Nem százszor rövidebb az élet annál, semhogy – unatkozzunk benne?” Friedrich Nietzsche német idealista filozófus mindig is vitatott gondolkodónak számított. Azon kevés 19. századi gondolkodó közé tartozik, akik messze megelőzték korukat és akik nélkül századunk sem olyanná vált volna, mint amilyen.
175 éve, 1844. október 15-én született Röckenben Friedrich Wilhelm Nietzsche német idealista filozófus. Apja protestáns lelkész volt. Nietzsche Naumburgban járt gimnáziumba, ekkor írta első verseit. A bonni, majd a lipcsei egyetemen klasszika-filológiát tanult, 1869-ben a bázeli egyetem klasszika- filológia professzora lett. Önkéntes betegápolóként részt vett az 1870-71-es porosz-francia háborúban. Szembántalmai miatt 1879-ben nyugdíjba ment, ettől kezdve Svájcban és Felső-Olaszországban élt, legtovább az engadini Sils Mariában. Korábbi neurózisai után 1889- ben Torinóban kitört rajta az elmebaj, a bázeli, majd a jénai klinikán ápolták. Kibocsátása után anyja és nővére gondozásában Naumburgban, majd 1897-től haláláig Weimarban élt. Utolsó évtizedét teljes szellemi sötétségben töltötte, s 1900. augusztus 25-én halt meg Weimarban.
Nietzsche gondolatai könnyen félreérthetőek, korai, művészetfilozófiai korszakában Schopenhauer és Richard Wagner hatott rá, első jelentős írása: A tragédia eredete vagy görögség és pesszimizmus 1872-ben jelent meg. Ebben az ókori görög tragédiát két elvből eredezteti: a gáttalan ösztönök tombolásában jelentkező dionüszoszi, és a lét harmóniáját képviselő apollói princípiumból. Szerinte Szókratésszel kezdődik a dekadencia, amikor az élet esztétikai értékelését morális értékelés váltja fel, s feltűnik az a – szerinte téves – képzet, hogy a létet nemcsak megismerni, de kijavítani is lehet. Korszerűtlen elmélkedések című művében (1873-76) alkotja meg a kultúrfiliszter fogalmát, aki a köznapi létet idillizálja, s ebben érzi jól magát. A hagyománytiszteletet károsnak tartja, mert az szerinte puhává és toleránssá teszi az embert.
„Az asszonyok nagyon is köthetnek barátságot férfival; ám nem árt egy kis fizikai ellenszenv, ha őszintén ki akarnak tartani a barátság mellett” – vallotta a nőkkel ambivalens érzelemben élő filozófus, aki szembefordul a felvilágosodás haladáshitével, az emberi méltóságot és a jogegyenlőséget hazugságnak mondja, a haladást üres fecsegésnek. A kultúra feladata szerinte nem a tömegek művelése, hanem a géniusz életrehívása. Aforizmák című könyvében azt nevezi szabad szellemnek, aki másként gondolkodik, mint amire származása és státusza rendelné. A többséget kötött szellemnek tartja, akiket a megszokás irányít. Érvelése főleg a kereszténység ellen irányul, lerombolja a valláserkölcsalappilléreit: a szeretetet, részvétet, jóságot, és a hálát, és azt bizonygatja, hogy jó és rossz között csak fokozati különbség van.
„Miért bűnhődünk a legkeményebben? Szerénységünkért; amiért nem figyeltünk legsajátosabb szükségleteinkre; a tévedéseinkért; önmagunk lealacsonyításáért; ha nem volt igazán fülünk ösztöneink meghallgatására; – önmagunk tiszteletének hiánya csúnyán megbosszulja magát, mert veszteségünk lesz egészségben, barátságban, közérzetben, büszkeségben, vidámságban, szabadságban, kitartásban, bátorságban.” (Friedrich Nietzsche: A hatalom akarása)
A kultúrát, a felhalmozott ismereteket teszi felelőssé a modern ember neurózisáért, s az újjászületést csak e ballaszttól való megszabadulástól reméli. Nevezetes jelszava: „Isten meghalt” – főleg Wagnernek (és híveinek) szól, aki túllépve a Niebeliung germán hőskultuszán, a Parsifal szeretetmitoszát írta meg. Nietzsche szemlélete az ún. „életfilozófia” felé fordult: eszerint az ember csak magában találhatja meg az értékeket. Schopenhauer tétele – mindennek végső oka az akarat – alapozza meg Nietzschében azt a veszélyes tanítást, hogy az emberi lét lényege a hatalom akarása. Így a többre méltó egyre magasabbra fejleszti magát, míg felsőbbrendű ember, „Übermensch” nem lesz. Ez a minden korábbi értéket tagadó eszmerendszer végül a nácizmus világnézeti alapja lett, de Nietzschét a maga korában a polgári radikálisok, köztük Ady is, szószólójuknak vélték.
„Tanuld meg magad szeretni – im-ígyen tanítom én – ép és egészséges szeretettel: a végre, hogy kitarts magadnál és ne kalandozz ide s tova.” (Friedrich Nietzsche: Im-ígyen szóla Zarathustra)
Fő műve az Ím-ígyen szóla Zarathustra (1883-91), amelynek biblikus-látomásos hangnemben, himnikusan fogalmazott szövege gyönyörködtető olvasmány, s alig venni észre, hogy többször ellentmond önmagának, végső soron az emberség és embertelenség kusza zűrzavara. Utolsó befejezett műve önéletrajza, az Ecce homo, sok érdekes részlete mellett az önteltség és önistenítés példája. Nietzsche – bár gondolatai sokszor zavarosak és ellentmondásosak, és műveiben keveredik a lángeszű látomásosság és az elme zavarodottsága – a német stílus egyik legköltőibb művésze.
„Semmi esetre sem az az elsőrendű kérdés, hogy elégedettek vagyunk-e önmagunkkal, hanem az, hogy egyáltalán bármivel elégedettek vagyunk-e. Föltéve hogy Igent mondunk egyetlen pillanatra, ezzel nem csupán önmagunkra mondtunk Igent, hanem az egész létezésre. Mert semmi sem önmagáért van, sem bennünk, sem a dolgokban: és ha lelkünk húrja akár egyszer is megrezdül a boldogságtól, akkor egy örökkévalóságra volt szükség ezen Egy esemény bekövetkezéséhez – és Igent mondásunknak ebben az egyetlen pillanatában az egész örökkévalóság igazolásra, jóváhagyásra, megváltásra és igenlésre talált.” (Friedrich Nietzsche: A hatalom akarása)
Filozófiája a hagyományos polgári berendezkedés egyre mélyülő válságát tükrözi: eszerint az egységes, általános és abszolút morális rendszer eszméjét el kell vetnünk, s helyébe az önálló, független, „úrerkölcsöt” kell állítanunk. A teljes átértékelésre, „túl jón és rosszon”, csak az Übermensch képes. Munkássága az irracionalizmus és pozitívizmus rokonságát illusztrálja, a tájékozódás egyetlen eszközének a tudományt tartja. Az „örök visszatérés” eszméjét hirdeti, azaz a világok végtelenül sokszor ismétlődnek. Korábbi időszakában a schopenhaueri pesszimizmus és elfojtás hatott rá, később az agresszív optimizmust isteníti. Egész műve inkább felvillanó gondolatok vegyüléke, semmint egységes és következetes eszmerendszer. Megfogalmazásai rendszerint aforisztikusak, rövidek, művei tömör, szellemes ötletek halmazai.
