„A nyelv és a szó hatalmas eszköze bizony az embernek! Megmozgatja a hegyeket, meglágyítja egynémely szív kőkeménységét, kiegyenlíti a hit és a nemzetiség ellentéteit” 190 éve született Vámbéry Ármin, a magyar őstörténet és a keletkutatás kiváló tudósa.
„Én 1832-ben születtem, Magyarországon, Dunaszerdahely mezővárosában, mely a Duna legnagyobb szigeteinek egyikén fekszik. Különös hajlamot érezvén nyelvek tanulmányozására, már kora ifjúságomban Európa és Ázsia több nyelvével foglalkoztam. A keleti és nyugati irodalom tárházai képezték buzgó tanulmányaim első tárgyait. Későbben a nyelvek egymás közötti viszonyai keltettek bennem érdeket; és így teljességgel nem meglepő, hogy a „nosce te ipsum”-féle ismeretes közmondást magamra alkalmazván, figyelmemet mindenekfölött saját anyanyelvem rokonságaira és eredetére fordítottam.” (Vámbéry Ármin: Dervisruhában Közép-Ázsián át)
Vámbéry Ármin (eredeti neve: Wamberger Hermann) a magyar őstörténet és a keletkutatás kiváló tudósa 1832. március 19-én született Szentgyörgyön (ma: Svätý Jur). Wamberger Hermann néven született, apja szegény zsidó szabómester volt, aki még fia születése előtt meghalt. A hároméves kora óta sánta fiú gyermekkora bővelkedett nélkülözésekben: kereskedett piócával, tízévesen Dunaszerdahelyen inasnak és házitanítónak állt. Később a pozsonyi bencés gimnáziumba került. Itt bontakozott ki bámulatos nyelvtehetsége, néhány év alatt tanult meg németül, szlovákul, héberül, latinul és franciául. Iskolai tanulmányai a pozsonyi evangélikus líceum hatodik osztályával véget értek, ezután házitanító volt Pesten és Szlavóniában. Egy Kutyevó nevű faluban sajátította el a horvát és a török nyelvet, ekkor már olasz, angol, spanyol, dán és svéd írókat is eredetiben olvasott.
Az 1850-es évek elején vette fel a Vámbéry Ármin nevet. Rövid bécsi kitérő után Pesten lett az Egyetemi Könyvtár könyvtárosa, és megismerkedett a kor legjelesebb tudósaival, irodalmáraival.
Vámbéry 1857-ben összekuporgatott pénzén, jóakarói támogatásával utazott Isztambulba, ahol levéltárakban kutatta a magyar múlt török emlékeit, a magyar nyelv eredetét.
1858-ban megjelent német-török szótára, melyet számos nyelvészeti dolgozat követett. Munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia 1860-ban levelező tagjává választotta, a rendes tagságot 1876-ban kapta meg. Vámbéry bejáratos lett az előkelő körökbe is. Husszein Daim pasától, akinél házitanító volt, kapta a Rasid efendi nevet, amelyen aztán a muzulmán világban ismert lett.
„Nemsokára, még pedig teljes alapossággal, megtanulta a török, arab, persa, mongol és tatár nyelveket, s 1859-ben már a török portánál nyert alkalmazást, mint hivatalos fordítója az europai nyelveken irt okmányoknak azonkivül egy basánál titkári hivatalt is viselt. Ezen idő alatt tünt fel irodalmi müködése is. Többi között ekkor adta ki csagataj – török szógyűjteményét és török példa-beszédeit is, török nyelvre forditá Vörösmarty Szózatát, irt egy német-török szótárt, állásánál fogva hozzáférvén a porta levéltárához, onnan a magyar történelemre vonatkozó számos,eddig ismeretlen kéziratot lemásolt s magyar lapokban (többi között néhányat a Vas. Ujságban is) közzétett, s átalában számos magvar, német s franczia lapba irt tudósitásokat.” (Forrás: Vasárnapi Ujság 1864. 11. évf. 49. sz.)
1861 őszén rövid időre hazatért, majd az Akadémia ezer forintos támogatásával ismét Keletre indult. Dervisnek öltözve karavánnal jutott el Teheránba és a dél-perzsiai Sirázba. 1863 márciusában Teheránból egy Mekkából hazatérő zarándokcsapathoz csatlakozva kolduló dervisként, béna lábbal, forró sivatagokon átkelve megjárta a közép-ázsiai Hivát, Bokharát és Szamarkandot; az afganisztáni Heraton keresztül tért vissza Teheránba. A mintegy 1500 kilométeres út során európaiak számára szinte ismeretlen világba nyert bepillantást, leírást adhatott a még érintetlen Keletről, mielőtt Közép-Ázsiának ezt a részét is bekebelezte a terjeszkedő cári birodalom. „A keleti álarcban születik, s abban hal meg, őszinteség nem lehet s nem is lesz sohasem keleten” – írja Dervisruhában Közép-Ázsián át című könyvében.
1864 májusában érkezett vissza Pestre, ahol „a tudósok céhén kívül álló műkedvelőt” közöny és értetlenség fogadta. A pesti egyetemen szerény tanítói állást kapott, és csak évek múlva nevezték ki nyilvános, rendes tanárrá. Annál inkább megbecsülték külföldön: előadást tartott a brit Királyi Földrajzi Társaságban, fogadta Viktória királynő, tudományos társaságok vették fel tagjaik közé, könyvei angolul, németül, franciául is megjelentek.
Vámbéry Ármin 1868 elején feleségül vette Rechnitz-Arányi Kornéliát, amivel nemcsak magánéletét kívánta rendezni: „a társadalmi presztízs, a hasonló világnézet, a kelet iránti rajongás és nemzeti felbuzdulás, valamint a kölcsönös nagyrabecsülés (hiszen Arányi professzornak is imponálhatott az addigra már világhírű Vámbéryvel a rokoni kapcsolat) fontos szerepet játszhatott a házasság létrejöttében”, írja a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Vámbéry életét feldolgozó oldala.
Úgy tűnik, Kornélia ritkán követte férjét annak gyakori útjaira, de lehet, hogy ennek oka állandó betegeskedése volt. Erre utalhat az is, hogy idősebb korában rendszeresen magával vitte őt a gyógyvizéről ismert Mühlbachba, Tirolba, ahol nyaralni szokott. Kornéliát 1918-ban bekövetkezett halálakor az Arányi család kriptájába temették.
A magyar nyelv török eredetét hirdető Vámbéry a csaknem húsz évig tartó „ugor-török háborúban” alulmaradt a finnugor rokonságot hirdető nyelvészekkel, Hunfalvy Pállal és Budenz Józseffel szemben.
Az európai tudományos világot ugyanakkor olyan jelentős geográfiai, néprajzi és politikai ismeretekkel gazdagította, amelyek méltán tették ismertté nevét.
Eredményeit leíró könyvei: Vándorlásaim és élményeim Persiában, Az iszlám a XIX. században, A török-tatár nyelvek etymológiai szótára, A magyarok eredete, A török faj ethnológiai és etnographiai tekintetben, A magyarság keletkezése és gyarapodása, Dervisruhában Közép-Ázsián át.
Vámbéry Ármin 1913. szeptember 15-én hunyt el Budapesten. Munkásságát tanítványai folytatták, nem egy közülük – Goldziher Ignác, Germanus Gyula – maga is világhírű orientalista lett. Fia, Vámbéry Rusztem a magyar polgári radikalizmus kiemelkedő képviselője volt. A neves keletkutató nevét viseli Dunaszerdahely főtere, ahol szobra is áll, egy másik szobra az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban látható. Schmitt Pál köztársasági elnök 2011. novemberi üzbegisztáni látogatásakor Buharában felavatta Vámbéry emléktábláját, és bejelentette, hogy 2013, a keletkutató halálának 100. évfordulójának esztendeje Vámbéry Ármin-emlékév lesz.
Fotók és irodalom: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Vámbéry életét feldolgozó oldala, OSZK Digitális Képarchívum
