„A természet hatalmas, az ember parányi.” 35 éve, 1986. október 22-én halt meg Szent-Györgyi Albert, a C-vitamin felfedezője, az első és máig az egyetlen magyar tudós, aki a világ legnagyobb tudományos elismerését, a Nobel-díjat Magyarországon végzett munkájáért kapta meg.
Szent-Györgyi Albert 1893. szeptember 16-án született Budapesten. Az első világháború kitörésekor medikusként frontszolgálatra hívták be, megkapta az ezüst vitézségi érmet is, de mivel nem rejtette véka alá, hogy értelmetlennek tartja a háborút, sebesülése után leszerelték. 1917-ben diplomázott, majd Cambridge-ben kémiai doktorátust szerzett, megismerkedett az elektronfizikával, a kvantummechanikával is. Első tanulmánya a sejtlégzés mechanizmusával foglalkozott, kísérletekkel igazolta az oxidáció-redukció elektronátadási folyamatát. Klebelsberg Kunó gróf hívására 1930-ban tért haza családjával, és elvállalta a Trianon után Kolozsvárról Szegedre áthelyezett tudományegyetemen külön a számára létrehozott biokémiai tanszék vezetését. A fiatal professzorért rajongtak tanítványai: a poroszos, tekintélyelvű stílus helyett vitára biztatta tanítványait, akikkel kirándulni is eljárt, motorkerékpárjával 1934-ben európai túrát is tett.
„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára.”
Még Cambridge-ben, a sejtlégzést vizsgálva figyelte meg, hogy egy jellegzetes oxidációs folyamat valamiért lassúbb a vártnál, ami redukáló anyag jelenlétére utalt. A redukáló anyagot a mellékvese mellett a káposztából és a narancsból is sikerült kivonnia, és ignóznak (nemismerem-cukornak), majd – mivel az anyagnak feltételezései szerint hat szénatomja volt – a tudóstársai számára elfogadhatóbb hexuronsavnak nevezte el (a hex görögül hatot jelent). Több mázsa mellékveséből 25 grammot elő is állított, de a csekély mennyiség nem tette lehetővé a beható vizsgálatot. 1931-ben immár Szegeden, a magyar származású amerikai Joseph Svirbely kémikussal folytatott kísérletei bizonyították, hogy ez az anyag a C-vitaminnal azonos, amelyet addig kémiailag nem ismertek, csak skorbutellenes hatásáról tudtak.
Szent-Györgyiék 1932. április 15-én publikálták felfedezésüket a Nature című folyóiratban, ám az amerikai Charles Glen King már két héttel előbb tett a Science-ben hasonló bejelentést. Több évig tartó vita után kiderült, hogy Szent-Györgyi már március 18-án, a budapesti Orvosegyletben kijelentette, hogy a hexuronsav és a C-vitamin ugyanaz az anyag, így övé lett az elsőbbség. Ő ismerte fel azt is, hogy a szegedi pirospaprika sokkal többet tartalmaz az általa aszkorbinsavnak (skorbutellenes anyagnak) elnevezett C-vitaminból, mint a citrusfélék.
„A C-vitamin sorsa valóban nem volt egyszerű, mert most, hogy megvolt az anyag tisztán, meg kellett mondani, hogy micsoda. Kémiai, vegyi összetételét meghatározni és szintetizálni kellett, persze vegyileg előállítani, de nagyon kevés volt belőle. (…) Úgyhogy a vizsgálat tulajdonképpen itt megállt. Én a világ összes növényeit átnéztem, és egyikben sem találtam kellő mennyiséget. Ekkor Szegedre kerültem. Mint köztudott, Szeged a paprikatermelés központja, és egy este a feleségem paprikát adott vacsorára nekem, amit nem volt kedvem megenni, ámde nem volt elég bátorságom sem ezt megmondani neki. Nézem a paprikát, s ekkor jutott eszembe: ezt a növényt én még sose próbáltam ki. Mondtam a feleségemnek, hogy ezt nem eszem meg, inkább elviszem a laboratóriumba, és még aznap éjjel megtudtam, hogy a paprika valóságos kincstára a C-vitamminak. Egy héttel később másfél kilogramm C-vitamin volt a kezemben, míg addig csak ezredgrammnyi mennyiségeket állítottam elő. Szétosztottam az egész világon, és kísérletek igazoltak, onnan tudtuk meg végleg, hogy micsoda.” (Szent-Györgyi Albert: Az élet jellege – Beszélgetés Szent-Györgyi Alberttal)
Szent-Györgyit már 1934-ben jelölték az orvosi Nobel-díjra, de csak 1937. október 28-án ítélte neki a svéd Karolinska Intézet az élettani és orvosi Nobel-díjat „a biológiai égési folyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában”. Az érmet Szegedre vitte, majd a második világháború kezdetén a Magyar Nemzeti Múzeum megvásárolta tőle, a tudós a múzeumtól kapott összeget a finn-orosz háború finnországi áldozatainak ajánlotta fel. A Nobel-díj átvételekor öröme felhőtlen volt, meg lévén győződve arról, hogy felfedezése nem szolgálhatja az öldöklést. Néhány évvel később aztán rezignáltan kellett tudomásul vennie, hogy a náci Németországban olyan aszkorbinsav-készítményt kezdtek gyártani, amelynek révén a tengeralattjárók legénysége hónapokig volt képes a nyílt tengeren ellenséges hajókra vadászni.
1936-ban a hajszálerek áteresztőképességét szabályozó flavonokat izolált, ez az anyag volt a P-vitamin. Az izomszövetek oxigénfelvételét tanulmányozva vizsgálta a tejsav széndioxiddá alakulását, és azt tapasztalta, hogy négy szerves dikarbonsav katalitikus módon fokozza a szövetlégzést, ez vezetett a citrátkör felfedezéséhez.
A modern, szókimondó, közvetlen Szent-Györgyi Albert akadémiai tagságát a Nobel-díj ellenére is csak nehezen nyerte el. A második világháború idején titkos diplomáciai küldetést is vállalt, 1944 őszén illegalitásba vonult, mert Hitler személyesen adott parancsot likvidálására. A svéd követségről, ahol V. Gusztáv király által személyesen adományozott svéd útlevelet kapott, egy német razzia előtt az utolsó pillanatban csempészték át már szovjet ellenőrzés alatt álló területre.
„A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk. Az ismeretek számára a könyv biztosabb otthont nyújt. Az én fejemben bármilyen könyvszagú ismeretnek a felezési ideje néhány hét. Így hát az ismereteket biztos megőrzésre a könyveknek, könyvtáraknak hagyom, és inkább horgászni megyek, néha halra, néha új ismeretekre.”
1945 után a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság alapító tagja, pártonkívüli meghívott parlamenti képviselő lett; pártnak egész élete során soha nem volt tagja. 1947-ben – mivel úgy látta, a kommunista párt egyre növekvő hatalma az általa képviselt értékeket és személyes szabadságát is veszélyezteti – svájci szabadságáról az Egyesült Államokba utazott. Érdekesség, hogy 1948-ban még megkapta az akkor első alkalommal kiosztott Kossuth-díjat.
A massachusettsi Woods Hole-ban telepedett le, az Oceanográfiai Intézet számára létrehozott izomkutató laboratóriumban folytatta munkáját. Főként a sejtlégzéssel, izom-biokémiával, biogenetikával és rákkutatással foglalkozott, és Őrült majom címmel könyvet írt, amelyben az emberiség túlélési esélyeivel foglalkozott. Hazájával mindvégig fenntartotta kapcsolatait, 1976-ban a Szent Koronát hazahozó amerikai delegáció tagja volt. Kilencvenhárom éves korában, 1986. október 22-én hunyt el.
A szegedi egyetem egy évvel később vette fel nevét, amelyet a felsőoktatási integráció óta az intézmény orvos- és gyógyszertudományi centruma visel. A Tisza-parti városban állandó kiállítás mutatja be a tudós hagyatékát, személyes tárgyait, munkaeszközeit és Nobel-díja másolatát. 2012 Szent-Györgyi-emlékév volt Magyarországon.
