470 éve született Miguel de Cervantes spanyol költő, író, drámaíró. Don Quijote, a „Búsképű lovag” mulatságos története nemcsak a modern regény őse, hanem annak első klasszikus remeke is.
Miguel de Cervantes Saavedra kalandos élete 1547. szeptember 29-én kezdődött a Madrid közelében fekvő Alcalá de Henares városkában. Elszegényedett kisnemesi család hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Apja hányatott életű orvos (felcser) volt, aki családjával állandóan úton volt, fia ezért csak rendszertelen képzésben részesült. Madridban egy humanista iskolához csapódott, majd Itáliába utazott, ahol átfogó műveltségre tett szert. 1570-ben önkéntesként beállt a hadseregbe, a török tengeri terjeszkedést megállító lepantói csatában három lőtt sebet szerzett, egy örökre lebénította bal kezét. A csatára haláláig rendkívül büszkén emlékezett vissza, ezt tartotta élete legszebb napjának.
„Lovagunk annyira belegabalyodott az olvasásba, hogy reggeltől estig, estétől reggelig mindig csak olvasott, s így a kevés alvás és sok olvasás úgy kiszárította agyvelejét, hogy végre elvesztette józan ítéletét.” (Miguel de Cervantes: Don Quijote)
1573-ban a tuniszi hadjárat után hazafelé tartva kalózok fogságába esett, öt évnyi raboskodás és négy szökési kísérlet után sikerült csak nyomorgó családjának a váltságdíjat kifizetnie érte. A nála talált levelek miatt fontos személyiségnek hitték, ezért magas váltságdíjat kértek érte. Az algíri rabszolgaságból ötévnyi raboskodás és négy szökési kísérlet után szabadult, családja és a trinitárius rend csak ekkorra tudták összegyűjteni a pénzt. Hazatérve nem méltányolták katonai érdemeit, így kisebb hivatali megbízásokat vállalt. Komédiákat és egy bukolikus pásztorregényt írt (La Galatea), és éppen csak a felszínen tudott maradni. Műveiből nem tudott megélni, azért adóbehajtói és könyvelői állást vállalt, de pontatlan elszámolásai miatt kétszer börtönbe került, bankja csődbe ment.
1584-ben feleségül vett egy nála 18 évvel fiatalabb, módos parasztlányt, gyermekük azonban nem született. Cervantesnek már volt egy lánya egy korábbi, férjes asszonnyal folytatott kalandjából, őt vették magukhoz házi cselédnek. Hat év után elhagyta feleségét, élete következő húsz évét reménytelenül viszontagságos körülmények között töltötte. Műveiből nem tudott megélni, ezért adóbehajtói, hivatalnoki és könyvelői állást vállalt, de pontatlan elszámolásai miatt kétszer börtönbe került, bankja csődbe ment. Élete végén jutott csak viszonylagos anyagi biztonságba, az akkor már ismert írót 1610-ben pártfogásába vette egy herceg, aki kegydíjat folyósított neki.
1605-ben írta meg Az elmés nemes Don Quijote de La Mancha című regényének első részét – magyarul Radnóti Miklós fordításában is olvashatjuk -, a másodikat 1615-re fejezte be. Don Quijote, a „Búsképű lovag” mulatságos története nemcsak a modern regény őse, hanem annak első klasszikus remeke is. Cervantes könyve, amellett, hogy a kor divatos lovagregényeinek paródiája, átfogó képet nyújt a XVI. századvég, a XVII. századelő spanyol társadalmáról. A szatíra szemüvegén keresztül mutatja be és teszi nevetségesség az élet alkonyához közeledő feudális lovagvilágot: „gúnykacajba fullasztja a spanyol lovagságot”. Don Quijotét nemes eszmék hevítik, de nem számol a társadalmi valósággal, saját képzelete teremtette álomvilágban él, elavult módszerekkel próbál küzdeni a hibák ellen, ezért erényei hóborttá, bolondériává torzulnak, egyedül marad, különccé válik, legjobb szándékú tettei is komikumba fulladnak. De nem különb a sorsa a lovag fegyverhordozójának, Sancho Panzának sem, akit – minden hűsége, nyítszívűsége mellett is – kapzsisága, hiszékenysége komikussá tesz. Don Quijote megtámadja a szélmalmot:
„Ezt mondván, egész szívével szerelme hölgyének, Dulcineának ajánlotta magát, arra kérve őt, hogy jöjjön segítségére a szörnyű harcban, majd sisakrostélyát mélyen lebocsátotta, a dárdát rohamra szögezte, s a Rocinantétól telhető legnagyobb sebességgel rontott neki a legközelebb álló szélmalomnak. Dárdájával beleszúrt az egyik vitorlába, de azt már olyan sebesen hajtotta a szél, hogy a dárdát darabokra törte, a lovagot lovastul magasba ragadta magával, s nyomban aztán úgy odateremtette a mezőre, hogy csak úgy nyekkent.”
Az első modern regény páratlan sikert aratott, a „Búsképű lovag” története Cervantes haláláig tizenhat kiadást ért meg. A két főszereplő: Don Quijote, a temérdek lovagregény olvasásától meghibbant vidéki hidalgó és fegyverhordozója, Sancho Panza azóta egyetemes szimbólummá növekedett. A lovagregényeket és pikareszkeket fricskázó alkotás hatása felmérhetetlen az irodalomban,a filmművészetben, a zenében és a képzőművészetben, a témának számtalan feldolgozása született.
Cervantes 1616. április 23-án halt meg Madridban, ugyanakkor, mint William Shakespeare. A valóságban azonban a Bárd halála másik napra esik, az eltérést a naptárreform magyarázza. (A spanyolok már a Gergely-naptárt használták, a protestáns angolok azonban még ragaszkodtak a Julián-naptárhoz, Shakespeare halála a Gergely-naptár szerint május 3-ra esne.) Az egybeesés miatt avatta az UNESCO április 23-át nemzetközi könyvnappá és a szerzői jogok napjává. Valójában azonban Cervantes halálának az időpontja sem pontos, hiszen már az előző nap elhunyt, és másnap temették el, a Bárd halála pedig másik napra esik: a spanyolok ugyanis addigra már a Gergely-naptárt használták, a protestáns angolok azonban még ragaszkodtak a Julián-naptárhoz; Shakespeare a Gergely-naptár szerint május 3-ra virradóra halt meg. Április 23. más neves szerzőkhöz is kapcsolódik, ezen a napon született a francia Maurice Druon, a Nobel-díjas izlandi Halldór Laxness és az orosz-amerikai Vladimir Nabokov, a Lolita írója is.
Cervantest a trinitáriusok kolostorának templomában temették el, a sírt a templom 1673. évi átalakításakor áthelyezték. Pontos helyét csak néhány éve találta meg egy régészekből, antropológusokból álló kutatócsoport, amely a kápolna alatt felfedezett kripta egyik falfülkéjében egy M. C. monogramos fakoporsó töredékeire és csontokra bukkant. A szakértők – jóllehet DNS-vizsgálatra nincs lehetőség – biztosak abban, hogy Cervantes maradványait lelték meg, és katonai tiszteletadás mellett avatták fel az író síremlékét.
