60 éve, 1957. december 20-án halt meg Ferenczy Noémi Kossuth-díjas festőművész, a modern magyar gobelinművészet megteremtője, a magyar képzőművészetben kiemelkedő szerepet elfoglaló Ferenczy-család tagja.
Festőművész, a modern magyar gobelinművészet megteremtője, Ferenczy Károly festő leánya, Ferenczy Béni és Ferenczy Valér testvére. 1890. június 18-án született Szentendrén, apja Ferenczy Károly, a nagybányai művésztelep vezető egyénisége, ikertestvére a szintén Kossuth-díjas Ferenczy Béni szobrász volt. Párizsban tanulta meg a szövetés technikáját, de jórészt autodidakta volt, szőnyegeit maga tervezte és szőtte. Művészi állomásai Firenze, Velence, Bécs, München és Berlin voltak.
Első nagyméretű munkája – és korai, részletező stílusának fő alkotása – a Nagybányán 1913-ban készült Teremtés. Első kiállítása 1916-ban az Ernst Múzeumban volt apjával és testvéreivel, itt hét gobelinje mellett rajzait és festményeit is bemutatta.
Ferenczy Noémi 1916-ban szőtte korai korszaka egyik fő műveként számon tartott Menekülés Egyiptomba című szecessziós formákat is hordozó gobelinjét. A húszas években ismét visszatér e bibliai jelenethez, elkészíti a téma újabb változatának tervért, leszőni azonban már nem szövi le. Az abban az időszakban meghatározó munkaábrázolásai mellet üde színfoltot képvisel ez a dekoratív karton. A lepelbe burkolt Mária és a kisded alakja, valamint a jámboran lépegető öszvéré is emlékeztet a gobelin figuráiéra, ám a többi részlet már eltérő. Az 1916-os munkán a testek szinte elvesznek a burjánzó vegetációban, és a kompozíciót majdnem naturálisan kivitelezett gyümölcs- és növénymotívumokat ábrázoló bordűr veszi körül. A később készült kartonvariáción, mely olyan, mintha a nagy kárpit figurális részének kivágata lenne, csak egy fa és néhány fűcsomó utal a növényzetre, a keretet pedig geometrikus alakzatok díszítik.
A Tanácsköztársaság idején aktív szerepet vállalt, a bukás után Bécsbe emigrált. Az 1920-as évektől eltávolodott a gobelin klasszikus hagyományaitól, Raffaello és Rubens kartonjainak stílusától s a dolgozó ember került művészete központjába. E művei egyalakosak, egyszerű színek, világos formák jellemzik őket. Később fejeket is készített, majd lírai tájakat jelenített meg, kompozíciói a műfaj igényeinek megfelelően síkszerűek.
„Ime egy másik álomlátó! Szintén a javából, sőt a legislegjavából való. De mennyire más! Nem eleven, nem izgatott, inkább fáradt, magábahullott, szintén jóságos, de sohasem mosolygós. Nagyon nyugodt, már nem is csodálkozó, akár a papnő, aki mindennap láthatja istenségeit. Ünnepélyes ő is, de ünnepeit nem rendezi, bennük él, mert nincs is egyéb világa, mint látományaié. Álmélkodását már alig érezzük, mozdulatai lassúk, kissé vének, fáradtak, lemondók: Ferenczy Noémi képzelete nem történésekben, hanem helyzetekben él. Kényszerű világából nincsen menekülés.” (Farkas Zoltán: Ferenczy Noémi gobelinjei az Ernst-muzeumban, Nyugat, 1931)
1924-ben a bécsi Nemzetközi Kiállításra egyedüli magyarként hívták meg. 1932-ben Budapesten telepedett le, Párizsban az 1937-es világkiállításon szerepelt, nemzetközi sikerei révén művei Európa számos múzeumába eljutottak. Munkásmozgalmi kötődése egész pályáján érződött, más iparművészeti ágakkal, kerámiával, üvegfestéssel, hímzéssel is kísérletezett.
Kései alkotásain szakított a teljes felület kitöltésével, szűkebb képteret, semleges hátteret alkalmazott, s dekoratív elrendezéssel hangsúlyozta kárpitjai műfaji tisztaságát. Stílusa festőink közül Bernáth Aurélhoz és Szőnyi Istvánhoz áll közel. 1945-től tanított az Iparművészeti Főiskolán, 1948-ban Kossuth-díjat, 1952-ben érdemes művész címet kapott.
1957. december 20-án Budapesten halt meg. A Ferenczy-család alkotásainak többsége a szentendrei Ferenczy Múzeumban látható.
